Kereskedelmi jog, 1910 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1910 / 2. szám - Dr. Schreyer Jakabnak A csődön kivül köthető kényszeregyezségről szóló törvénytervezetéről [1. r.]
2- sí. Kereskedelmi Jog vagy már meg nem felelő törvény helyett uj törvény készül, évek, sőt évtizedek telnek el és ezen idő alatt a rossz törvényeknek a bíróságok által való alkalmazása vagyonokat, existencziákat tesz tönkre, habár ezek ártatlanul szenvednek, mert ők legkevésbbé tehetnek arról, hogy rossz törvények hozatnak, vagy hogy már meg nem felelő törvények nem idején hatálytalaníttatnak vagy pótoltatnak. Pedig mily egyszerű volna ennek a kérdésnek a megoldása, ha a jogkereső közönségnek nem kellene arra várni, hogy a szakminszter, — a szaklapok évek hosszú panaszaira megindulva, — törvényjavaslatot dolgoztasson ki és azt évekig tárgyaltassa és mig a javaslat valahára törvényerőre emelkednék, hanem a biróságok maguk vennék a kezükbe a törvény előkészitése munkáját. A bíróságoknak elsősorban kötelességük a törvénykezés és a jogszolgáltatás terén az élet alakulásait folyton figyelemmel kisérve, reájönni arra, hogy mily törvény nem válik be, melyik lesz igazságtalan a megváltozott vagy a hazai különleges viszonyok miatt, mert a biróságok előtt kerülnek tárgyalás alá az esetek ezrei és a bíróságoknak kellene a törvények esetleges mellőzésével a változott viszonyoknak, megfelelő igazságot kiszolgáltatni és igy a helyes törvényt előkészíteni, de egyúttal már a gyakorlatban életbe is léptetni. Sajnos, de ez nálunk még nem történik, nemcsak, de sajnosán kell tapasztalnunk, hogy biráink túlnyomó nagy része — habár e tekintetben sok tapasztalatra tesz szert, — észleleteit sem a jogi lapokban, sem más illetékes helyen nem érvényesiti, nem teszi közzé és hogy ha néhány tanár, kiknek ez szakmájába vág és akik a külföldi törvényhozást is figyelemmel kisérik, egy pár nagyobb képzettségű, a terhes hivatali teendőkön kivüli idejét is felhasználó biró és az ügyvédi karnak egy néhány tagja tapasztalatokkal, tanulmányaikkal a jogi lapokban, az arra hivatott tényezők figyelmét a törvény hiányaira fel nem hívnák, a rossz törvények pótlását nem sürgetnék, aligha jutnánk oda, hogy törvényeink a fejlődő jogéletnek bár némileg megfeleljenek. A jelenlegi csődtörvény a többek között különösen két irányban esett kezdettől fogva kifogás alá és pedig a megtámadási jog és a kényszeregyezség tekintetében. A megtámadási jogra vonatkozó azon tör33 vényi intézkedés, hogy a közadósnak a fizetések megszüntetése utáni és a fizetések megszüntetését megelőző 15 napon belül keletkezett jogcselekményei megtámadhatók, oda juttatták a kereskedői világot, hogy különösen a külföldi gyárosok és nagykereskedők nagyban korlátozzák hazai kereskedőink hitelét, a judicatura pedig önként maga után vonta, hogy a hitelező nem is mer adósa ellen végrehajtást foganatosítani, sőt fizetést is csak félve fogad el az adós kereskedőtől, mert nem tudhatja, hogy a kereskedő nem-e szüntette be már más hitelezőivel szemben fizetését, nem-e fog az adós csődbe jutni és hogy ennek következtében nem-e lesz köteles a hitelező a kapott pénzt — tetemes költséggel visszafizetni. Mellesleg közbeszúrva reá mutatok arra is, hogy csak nem rég e lapokban mutattam ki a csődtörvény 251. §-ának is azt a fonákságát melynél fogva módot ad arra, hogy a társasági csőd hitelezői az egyes tag csödhitelezőit a legkönnyebb módon megkárosíthassák. A legtöbb és legalaposabb panaszra adott okot a csődtörvény a kényszeregyezségre vonatkozó intézkedései tekintetében, különösen azért, mert a kényszeregyezséget csak csődön belül engedte meg, minélfogva az egyezséget aztán majdnem lehetetlenné is tette. A csődön belüli kényszeregyezség nagy hátrányai abban állottak, hogy az akaratán kívül fizetésképtelen és a különben activ adóst is csődbe kényszeritette, minek következtében az illető nevét is elvesztette hitelével együtt és sokszor ártatlanul bűnvádi eljárásnak hivatalból vettetett alá; hogy a kényszeregyezséget a csőd által felmerült tetemes költségek által legtöbbször meghiúsította és a hitelezőknek a lehető kisebb quota elfogadását lehetetlenné tette; hogy hosszabb procedúrát állapított meg és hogy az egyezséget csődön kívül kereső áldozatul eshetett azon lelketlen hitelezőknek, kik a csőddel való fenyegetés mellett többet akartak kizsarolni az adóstól, mint amennyire képes volt, miáltal a méltányos hitelezek rövidíttettek meg. Mindezen visszás állapotokon csak az segíthetett, ha a csődön kivüli kényszeregyezség intézménye honosittatik meg. Ezen intézmény nem uj, mert a kezdeményezést már az 1853. évi hamburgi csődrendtartás megadta és mert ezen intézmény meghonosítása kérdésével 1826-ban Anglia, 1867-ben Németország, 1854-ben Belgium is foglalkoztak.