Kereskedelmi jog, 1910 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 1. szám - A csődön kivül köthető kényszeregyezség

12 Kereskedelmi Jog 1. sz. végül a felperest az F) alatti levél szerint esetleg még egyszer alkalmazta volna, söt a perben is azt állítja, hogy a felperes szolgálatát nem akarta teljesíteni: amiből következik, hogy az alperes az oklevél hiányát az alkalmaztatás akadályául nem tekintette Végül pedig minden alapot nélkülöz alperesnek abbeli vitatása is, hogy a 25°A> os végkielégítés kikötése azt jelenti, hogy a szolgálati viszonynak bármily okból való megszüntetése esetén felperesnek nem a felmondási időre járó fizetésére, hanem csupán annak 25%-ára lehet igénye. Mindezeknél fogva tehát, tekintettel arra, hogy felperes részére, aki önálló mérnöki teendők ellátására volt felfogadva s igy fontosabb teendőkkel megbízott ipari alkalmazottnak tekintendő, az ipartörvény 92. §-ának 3. bekezdése a felmondási időt három hónapban állapítja meg: a keresetben helyesen felszámított három hónapra járó illetményének megfizetésében alperes elmarasztalandó volt. (161/1909.) A budapesti kir. ítélőtábla: Az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokol: Az 1884: XVII. t.-cz. 88. §a ugyan nem tesz különbséget a fontosabb és kevésbbé fontosabb teendőkkel megbízott ipari alkalmazottak közt, azonban e törvényszakasz rendelkezéséből folyik, hogy az csak abban az esetben nyer alkalmazást, amidőn az iparos és alkalmazottja közt végleges alkalmazásra szóló szerződés nem köttetett s az alkalmazott már munkába is állott. De nem alkalmazható e rendelkezés akkor, ha a véglegesen alkalmazottal a munkaadó törvényes ok nélkül, önkényüleg a szerződést, még állásának elfoglalása előtt, felbontotta és munkába lépését ezzel megakadályozta, amint ezt az elsőbiróság Ítéletének helyes megállapítása szerint alperes a véglegesen felfogadott felperessel szemben megtette. A tábla tehát a jelen perben az 1884. évi XVII. t.-cz. 83. §-át ez okból nem találta alkalmazhatónak. Ezek után, elhagyva az elsőbiróság Ítéletének azt az indokát, hogy az 1884. évi XVII. t.-cz. 38. §-a felperessel szemben azért nem foghat helyet, mert felperes fontosabb teendőkkel megbízott alkalmazott volt, az elsőbiróság Ítélete felhozott egyéb indokai alapján hagyatott helyben. (1940/1909.) M. Jcir. Curia: A másodbiróság Ítéletét a benne felhozott és felhívott indokok alapján helybenhagyja. 4. Az S. E. T. 28. §-ának rendelkezése 'a kereset magánjogi hatásai a S0 nap alatt illetékes bíróságnál való perindítás esetén fenmaradnak), az iparhatóságtól elutasított követelésnek a nem illetékes bíróságnál történt megindítása esetében is alkalmazást nyer. (M. kir. Curia 517/1909. — 1909. okt. 19.) A gyulai Jcir. törvényszék: Felperest keresetével elutasítja. Indokol: Felperesnek a keresetbe vett 1220 korona követelése, a kereset szerint, abból származik, hogy felperes alperes férjének elhagytakor a Békéscsabán fennállott divatáruházban üzletvezető, egyszersmint könyvelő és levelezőnek lett alkalmazva alperes megbízásából, havi 240 korona fizetéssel s mint ilyent, a zilált üzleti viszonyok miatt, első időben reá háruló teendők elvégzésével is megbízta alperes, amiért külön 500 koronát ígért neki. Ennek daczára 1906. évi augusztus 21-ikén alperes felperest — mikor már üzletét szabad kézből eladhatta — minden felmondás nélkül s az 500 korona külön díjazás megfizetése nélkül a szolgálatából elbocsátotta. Felperes tehát a felmondási időre, vagyis három hóra járó fizetése fejében 720 koronát, valamint az igért külön díj fejében 500 koronát, összesen 1220 koronát, stb. veszi keresetbe. Felperes keresetéből kétségtelen az, hogy kereseti követelése az alperesnél fennállott segédkénti alkalmaztatása tartama alatt fennálló kölcsönös kötelezettség teljesítéséből ered s igy az is, hogy az 1884. évi XVII. t.-cz. 176. §-a értelmében a kereseti követelés érvényesítése első fokban az elsőfokú iparhatóság körébe tartozik, a minthogy felperes keresetét elsősorban a békéscsabai járási főszolgabiróság, mint elsőfokú iparhatóságnál érvényesítette is. Abból a körülményből, hogy felperes maga sem vette tagadásba, tényként fogadtatik el az, hogy az elsőfokú iparhatóság által a kereseti követelés tárgyában hozott határozat felperesnek 1907. június 26-ikán lett kézbesítve. Kétségtelen tehát, hogy felperes a jelen perbeli keresetét az 1884. évi XVII. t. cz 176. §-a értelmében az elsőfokú iparhatósági határozat kézbesítési napjától, vagyis 1907. június 26-ától számítandó 8 nap alatt lett volna köteles beadni, felperes azonban a jelen perbeli keresetet a 8 napi határidő eltelte után, vagyis 1907. szept. 25-én adta be. Minthogy pedig felperes a már emiitett 8 napi záros határidő eltelte után a kereseti követelés érvényesítése iránt kereseti jogát a hivatkozott törvény fentebbi rendelkezésénél fogva elvesztette, felperes keresetét -— kereshetőségi jog hijján — elutasítani kellett. A beszerzett II. 1904/274. irattári jelű és peres felek között a gyulai kir. törvényszék polgári osztályától beszerzett periratokból tényként volt ugyan megállapítandó az, hogy felperes a kereseti követelés iránti keresetét a gyulai kir. törvényszék polgári osztályához már 1907. június 30 ikán, tehát a kérdéses 8 nap előtt beadta, ennek daczára nem volt figyelembe vehető felperesnek az a kifogása, hogy a jelen perbeli keresetét kellő időben adta be, amenynyiben a most hivatkozott perben hozott illetékleszállító végzés felperesnek 1907. szeptember 9-én lett kézbesitve s igy ő a jelen perbeli követelését az 1893. évi XVIII. t.-cz. 20. §-a