Kereskedelmi jog, 1910 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 4. szám - Védjegyjogunk reformjáról. 2. [r.]

4 sz. nem szabad feledni: Az egyik, hogy a védjegy intézménye a tisztességes ipar és kereskedelem oltalmát szolgálja, a másik pedig, hogy a védjegy nem valami korlátolt számban meglevő valami, hanem az emberi leleményességnek, fantáziának korlátlan tere van itt uj meg uj jelzők használásában, végül, hogy nem a védjegy teszi híressé az árut, hanem fordítva, jó áru teszi ismertté a védjegyet. Tehát voltaképen nem is létezik czélszerü védjegy. Köztudomású tény, hogy az, aki egy védjegyet akar utánozni, az sohasem utánozza azt szolgai módon, az sohasem kopiroz, hanem mindig találunk az utánzott védjegyben valami eltérőt, ugy azonban, hogy a két védjegy összbenyomása ugyanaz vagy hasonló. Ezért van, hogy a nagy vállalkozók : egy Törley, Brázay, Saxlehner kénytelenek közismert védjegyeik, az u. n. iövédjegy mellett több védjegyet lajstromoztatni, melyek azon czélt szolgálják, hogy a fő védj egy ne legyen utánozható. Pl. a „János" szó mellett a a „Janus"-t. Hisz pl. előfordult, hogy valaki Törley „Talisman" védjegyét egy betű eltéréssel utánozta, forgalomba hozván „Talesmán" pezsgőt, vagy a Saxlehner-féle hármas mezőjü etiketteket akként bitorolta, hogy más medaillont tett rá; vagy más színekben hozta a mezőket. Ezek megakadályozására szolgálnak az u. n. defensiv védjegyek. Ezek belajstromozását gyakorlási kényszer nélkül megakadályozni annyi lenne, mint a tisztességtelen konkurrencziát rászabadítani a hosszú évek fáradtságával és milliós befektetésekkel ismertté tett védjegyekre. Tisztán teoretikus szemüvegen át nézve e kérdést, lehetne vitatni e kényszer jogosságát. Mert a védjegy csak addig védjegy, mig egy áru oltalmára szolgál, különben az csak egy abstractió, melyről találóan mondta Pouillet: „Traité des marques de fabrique" czimü müvében (121. old.) „lorsque le dépots opérés ne se rattachent pas á l'idée de défendre la propriété d'une marque principale ... ce serait de protéger une propriété pürement ideale, stérile qui n'a pas pris de corps, qui n'est pas entrée dans le domaine de l'industrie ..." Ez azonban csak azon esetekre vonatkozik, mikor ily marque principale hiányzik!. Nálunk azonban, hol a bíróságokban amúgy is hiányzik az érzék az ily finomságok iránt, ahol nagyobb hajlandóság van 99 bűnöst felmenteni, mint egyet elitélni, ezen ujitás behozatala a tisztességes iparra és kereskedelemre a legnagyobb veszélylyel járna. A védjegybitorlási fejezetről csak pár sort I A Tervezet különbséget tesz tudatos és nem tudatos, nem szándékos védjegysértés között s ezzel egy lépéssel előre viszi a mai jogvédelmet, mely csak a tudatos védjegysértés, a védjegybitorlás ellen nyújt oltalmat. De a kellő mértéket a Tervezet sem az egyik, sem a másik irányban nem találta el. T. i. mig az egyszerű, nem tudatos védjegysértésnél túlmegy a határon, addig a védjegybitorlásnál innen marad a megengedett büntetés határain. Mi azt hisszük, hogy a Szabadalmi törvényjavaslat 33. §-a jobban találja el a mértéket, midőn azt mondja ki: „Az, akit a szabadalom megsértése körül sem szándékosság, sem vétkes gondatlanság nem terhel, csupán gazdagodása erejéig felelős." Ez jobban megfelel az általános jogi elveknek, hogy t. i. senki más kárával nem gazdagodhatik. A német védjegytörvény 14. §-a a tudatlanságot vagy vétkes gondatlanságot kívánja meg a kártérítés megállapításához, mig ha ezek egyike sem forog tenn, a törvény nem intézkedik, ugy hogy ez esetekre az általános magánjogi szabályok nyernek alkalmazást. Mi szintén elégnek tartanók a kártérítés megállapításához a szándékosságot vagy vétkes gondatlanságot, mig egyszerű gondatlanság esetén a gazdagodás erejéig terjedő felelősséget. A Tervezet kétféle védjegybitorlást különböztet meg: 1. a védjegyutánzást és 2. a védjegy tudatos, jogellenes használatát. Másnak védjegyét .utánozni", vagy másnak védjegyét „tudva jogellenesen használni", e kifejezések a paragrafus betűjéhez ragaszkodó bírónak legjobb alkalmat nyújthatnak az egész védjegyjogi intézmény paralizálására. Hiszen a védjegybitorlás soha sem áll a védjegyeknek szolgai utánzásában; a bitorló mindig némi eltéréssel alkalmazza a védjegyet, de ugy, hogy az összbenyomás ugyanaz. Ami pedig a büntetés mérvét illeti, az egyenesen visszafejlődést jelent a mai állapottal szemben. A mai törvény legalább 200 koronás minimumot állapit meg (Nov. 8. §.) mint pénzbüntetést, mig a Tervezetből ily minimum hiányzik. Pedig ha már — Horvátországra való tekintettel — a védjegybitorlás nem minősíttetik vétségnek, legalább a büntetési tétel legyen magasabb. A Tervezet 67. §-a egy mindenesetre érdekes s a bírói gyakorlatban sem ismeretlen védjegybitorlási esetet akar konstruálni, a szóval elkövetett védjegybitorlást.