Kereskedelmi jog, 1907 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1907 / 3. szám - A versenytilalom a Tervezetben
3. sz. is, tudniillik a főnökével, ki ugyancsak igényt tarthat érdekeinek méltányos védelmére különösen nálunk, ahol az ipari termelés rendszeres támogatásából, külön, szerves állami feladatot csináltak. Arról, hogy a kérdés a törvényhozás befolyása alól egészen kikerüljön, szó sem lehet. Ma, amikor a szolgálati szerződésnek eddig teljesen szabad területe lépésről lépésre erősebb állami beavatkozás alá jut, amikor már nem ideál az, hogy a munkaviszony szabad egyezkedés tárgya és a mikor a legapróbb részletekig az alkalmazottak védelmét hirdető szerződés-modellt lehet a külföldön kodifikált szolgálati viszony paragrafusaiból összeállítani, legfeljebb arról lehetne szó, hogy mi módon lehet összeegyeztetni a főnöknek és a segédnek gazdasági érdekeit a verseny önkorlátozásának tekintetében. Hogy törvényelőkészitő köreink ebbeli felfogását megbírálhassuk, vizsgáljuk meg, milyen álláspontot foglal el e kérdésben polgári törvénykönyvünk tervezete, mely bizonyára irányadó behatással lesz a kérdés további jogi szabályozására is. A tervezett 959. §-a szerint. „Oly szerződés, mely által valaki bizonyos iparág vagy egyéb foglalkozás folytathatásáról másnak javára végkép lemond, semmis. Ha valaki meghatározott időre, vagy meghatározott területre nézve veti magát alá hasonló korlátozásnak, a szerződés annyiban érvényes, amennyiben a korlátozás szükségesnek mutatkozik arra, hogy a másik fél a saját iparában vagy foglalkozásában a kötelezettnek versenye által ne károsittassék." Ez a megoldás a leghelyesebbnek látszik. Csak egy hibája lehet és ez az, hogy nagyon is ingatag mértéket alkalmaz a megszeghetés mérésére, amelyet a bíróra biz. A tervezet ahelyett, hogy törvényt hozna, ugy mint más kényes esetben, ugy itt is, a bírónak engedi át kénytelenségből a törvény hozásának kemény feladatát. Ezzel a kénytelenséggel számolni kell ugyan, de nincs kizárva, hogy annak élét valami módon tompítani is lehet. Mert hiszen annak a határvonalnak keresését is lehetne mértékképen alkalmazni, amelyen belül az önkorlátozás respektálása az alkalmazottnak exisztencziáját nem érinti. Mert a gyakorlati életet alapul véve kétségtelennek látszik, hogy könnyebb az alkalmazott gazdasági berendezkedésének mekaniz57 musáról véleményt mondani, mint a főnök vállalata, üzlete, ipari foglalkozása szövevényének ezer és ezer szálát a bírói székből kritika alá venni. Ez már csak azért is könnyebb, mert maga a biró is átélheti és átérezheti az alkalmazottnak helyzetét, ellenben hivatásánál fogva nagyon is keveset ért a kereskedelmi élet bonyolult szervezetének megbirálásához. Ülnökök, vagy szaktestületek véleményének bekérése ezen segítene, viszont kitenné a főnököt a konkurrenczia kelletlen ingerenciájának. Épen ezért, a nélkül, hogy ezúttal szándékunk volna a kérdés érdemét közelebbről méltatni, súlyt kívánunk helyezni arra, hogy a tervezetnek megjelölt intézkedése ebben az értelemben, szabatosság tekintetében, módosittassék. KÜLÖNFÉLÉK. Az áru minőségi hiányára alapított kereseti jog elévülése kérdésében a kir. Curia egyik legutóbb tartott ülésében igen fontos határozatot hozott. Kimondotta ugyanis, hogy a K. T. 349. §-ában erre nézve megállapított 6 havi elévülési idő az árunak fizikai átvételétől számítandó. Egy régi határozatában a Curia arra az álláspontra helyezkedett volt, hogy ez az elévülési idő az árunak jogi értelemben vett átvétele napján veszi kezdetét, a miből folyólag a vevőnek, az áru minőségi hiányára alapított kereseti jogát a rendes magánjogi elévülési idő alatt mondotta ki érvényesíthetőnek, ha csak a vevő a K. T. 349. §-ában emiitett 6 hó alatt az átvett áru minőségót kifogásolta. A Curia most hozott határozatában ettől az állásponttól eltért, és a törvény szellemének megfelelően a törvény idézett rendelkezését a kereskedelmi forgalom igényeinek megfelelően oda magyarázta, hogy a kereskedelmi forgalom biztossága érdekében megállapított ennek a rövid elévülési határidőnek kezdete az árunak tényleges (fizikai) átvétele napjára esik. A Curiának e kérdésben hozott ezt a határozatát lapunk jelen számának „Hazai joggyakorlat" rovatában egész terjedelmében közöljük. Ki kérheti a szövetkezetnek feloszlatását? Ha a szövetkezet működését a törvényben előírtaktól elütő czélokra terjeszti ki, a K. T. 248. §-a értelmében vagy az illetékes közigazgatási hatóság vagy bármely érdekelt fél kérheti a szövetkezet feloszlatását. A gyakorlatban sokáig kontroverz kérdés volt, hogy kit lehet e szempontból a törvény szerint érdekelt félnek tekinteni. A törvényt előkészítő szaktanácskozmány munkálataiból meg lehet állapítani, hogy a törvénynek idézett rendelkezése nem magánérdekek megóvására, hanem közérdekből lett megalkotva és igy a törvényben megállapított Kereskedelmi Jog