Kereskedelmi jog, 1907 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1907 / 2. szám - Társasági vagyonbetét és uj tag belépése utáni illeték

26 Kereskedelmi Jog vájjon az uj tag belépése folytán hány uj betét mutatkozik, azaz illetékjogi ügyletujitás létesül-e vagy sem. A hivatalos összeállítás 52. §. a) pontja nyomán, mert az uj tag belépése tárgyában kötött szerződést olybá tekintik, mintha .szerződések megerősítése, módosítása vagy megváltoztatása, ha ehhez harmadik személy járult hozzá" — állott volna elő, novácziót állapítanak meg és a régi tagok vagyonát szintén uj betétnek tekintve, azt újra megilletékezik. Mielőtt ezen felfogás gazdasági és jogi tarthatatlan voltára kitérnénk, reá kell utalnunk arra, hogy a nyilt parancs idézett 38 §-a 1867-ig semmiféle osztrák törvény vagy rendelet által sem nem egészíttetett ki, sem nem módosíttatott. A mondott 38. §-ban pedig a harmadik személy hozzájárulásáról, mint az illetékköteles ujitás megállapithatásának feltételéről szó nincsen, mert az csakis a korábban szerződött felek novácziójáról beszél. De mint a bélyeg- és illetékszabályaink szövegében előforduló igen nagy számú szöveghamisitásoknak egyáltalán, ugy az itt érintettnek sincsen értelme, mert ha egy harmadik személy a korábban szerződött felekkel szerződik, akkor nem ügyletujitás, hanem uj szerződés létesül, amiből világos, hogy erre az önkényes szövegmódosításra, legalább az uj bel- vagy kültag belépése esetének szempontjából, szükség sem volt. Ami pedig az uj tag belépésének következményéül előálló illetékjogi helyzetet illeti, ez tekintettel a korábbi szerződésnek már megtörtént megilletékezésére, a telek ok nélkül való károsítása nélkül nem vezethet oda, hogy a régi tagok vagyonuk összege után újra illetéket fizessenek. Ezt könnyen beláthatni, ha a társasági szerződés magánjogi természetét a kereskedelmi jog szempontjából is röviden vizsgálat alá vesszük. Igaz ugyan, hogy a keresk. törv. 69. §-a szerint a betétül adott pénz vagy más elhasználható vagy helyettesíthető dolgok a társaság tulajdonába átmennek, ámde ez csak a tulajdon lekötését jelenti ami a társaság hitelezői, a forgalom biztonsága érdekében felállított szabály, mert hiszen az általános magánjog szerint éppúgy, mint a keresk. törv. éltelmében a társtagok vagyonilletménye, a melynek alapja kétségtelenül a betét, mégis csak az ő tulajdonuk marad. S itt nem akarjuk ugyan a társaságnak jogi személyi mmösége körüli vitát is megbeszélés tárgyává tenni, de illetékjogi szempontból reá kell utalnunk arra, 2. sz. hogy a törvényhozó a legelöl emiitett tételben az 1862. deczember 16-iki törvénynyel, amely által az addig fennállott I. és II. fokozathoz a III. fokozat felállíttatott, meghagyta a II. fok. szerinti illetéket, jóllehet a betétnek a társaság tulajdonába való átmenetelét az akkor Ausztriában már hatályban volt német kereskedelmi törvénykönyv szintén kimondotta és jóllehet ugyanakkor az ingók tulajdonának átruházása esetében a III. fok szerinti illeték deklaráltatott, — világos jeléül annak, hogy ez a tulajdonátruházás nem azonos jellegű a közönséges adásvétel vagy csere stb. utján létesülővel. S ha ez áll, akkor az uj tag belépése folytán a régi tagok vagyona után ujabb illetéket joggal követelni nem lehet, mivel hiszen annak összege után a korábbi szerződés megkötése alapján az illeték már lerovatott, a korábbi tagok vagyona már le van kötve és csak az uj tag betéte válik a társaság tulajdonává, minélfogva csakis ez képezheti az uj illeték kiszabásának alapját. Hogy pedig ez a felfogás uralkodik Ausztriában, a nyilt parancs és az 1862. deczember 16-iki törvény ős hazájában is, mutatja az osztrák pénzügyi miniszternek 1900. június 11-én 19.371. sz. alatt (Fin. Verord.-BJ. Nr. 103.) kelt rendelete, amely kimondja, hogy egy vagy több uj társtag belépése esetében a társasági szerződés utáni illetéket csak az uj tag betétének értéke alapján kell kiszabni, amennyiben a régi tagok betéte után az illeték már kiszabatott, — ami illetékjogi szempontból természetes feltétel. Az osztrák Verwaltungsgerichtshof nyomban és következetesen elfogadta ezt az álláspontot és ítéleteinek indokaiban az illetékjogi ügyletujitás feltételezését a konkrét esetekben alaposan megczáfolta. Sőt a fennállott m. kir. pénzügyi közig, bíróság 8454/1894. sz. ítéletével az általa egyébként létezőnek kimondott ügyletujitás esetében is kijelentette, hogy ha az ingatlanok társas czég nevén állanak, nováczió esetében nem az ingatlanok után járó sui generis illeték, hanem csupán az ingatlanok értéke után járó II, fok szerinti illeték követelhető, mert az ingatlanok tulajdonában változás nem történik. Már pedig ugyanaz az eset áll a társaság ingó vagyonát illetőleg is, mert hiszen annak tulajdona sem változik subjek ive az uj tag belépése folytán íme a fiskalitás okozta következetlenség ! Ha az illetékjogi novácziónak a fentiekben vázolt önkényes és merőben tarthatatlan konstruálásában következetesek akarnánk lenni,