Kereskedelmi jog, 1907 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1907 / 6. szám - Versenytilalom és ipari titok

130 Kereskedelmi Jog G. sz. védett. Az általa a villamos társaság ellen indított perben — maga a kártérítési kötelezettség nem lévén vitás — tisztán az összegszerűség képezte a hosszú ideig tartó pereskedés tárgyát. Felperesnek, mint szállodaigazgatónak 8—9000 márka évi jövedelme volt s ez alapon 30 márka napi járadékot igényelt. Az I. fokú bíróság helyt is adott felperes keresetének, minek következtében alperes összesen 48.000 márkát fizetett felperesnek az ügy felebbviteli elintézésóig. A II. fokú bíróság a napi járadékot 25 márkára szállította le felperes 65 éves életkoráig, ettől fogva pedig évente 5 márkával csökkenőleg, 70 éves korban pedig a járadékfizetési kötelezettség teljesen véget ér, mert ebben a korban az ember munkaképessége rendszerint megszűnik. Ezen ítéletet lényegére nézve a Reichsgericht is helybenhagyta. Teljesen uj irány ez a joggyakorlatban, mely eddig az életjáradékot a jogosult élete végéig ítélte meg, Ezen elvet a Curia is részben elfogadta, amennyiben vasúti balesetperekben a kilomóterpénzt ujabban csak a sérült 60 éves koráig itéli meg. A játéknyereség adóköteles. Az osztrák közigazgatási bíróságnak a napokban azon kérdéssel kellett foglalkoznia, vájjon a játéknyereség képezheti-e jövedelmi adó kivetésének alapját? Ugyanis az 1904. évi adókivetés alkalmával egy bécsi ügyvéd nyíltan ós felszólítás nélkül bevallotta, hogy 1902-ben Monte-Carlóban trente-et-quaranteon 37.000 francot nyert; hozzátette azonban, hogy előzőleg 1900-ban és 1901-ben lóverseny játékon sokkal nagyobb összeget veszített. Az adókivető bizottság az ügyvédnek ezen bevallása folytán az adókivetés alapjául vette a bevallott évi 5000 korona jövedelmet, ehhez hozzá adott 35.000 korona játéknyereséget s ezen az alapon vetette ki az ügyvédnek adóját a megfelelő évben. Az adókivető bizottság ezen határozatát a felszólamlási bizottság is helybenhagyta, ennek határozata ellen pedig az ügyvéd panaszt adott be a közigazgatási bírósághoz. Panaszában az előbbi határozatokat megtámadta egyrészt azért, mert a játéknyereség nem sorsjegy- vagy lottónyereség s ekként egyáltalában nem adóköteles, másrészt pedig azért, mert ő kéjuton tartózkodván Monte-Carlóban tisztán kedvtelésből játszott s csekély tőkével nyert ily nagy összeget. Vagyis hiányzott nála a nyerészkedési, sőt jövedelemszerzési szándók is ós így játéknyeresége, mint rendkívüli, véletlen jövedelme ez okból sem képezheti adókivetés tárgyát. Végül előadta, hogy alakilag is helytelenül járt el az I. fokú hatóság, mert csak a nyereségre vonatkozó bevallásának adott hitelt, míg előző veszteségét figyelmen kívül hagyta. A közigazgatási bíróság gondosan indokolt határozatában kimondotta ugyan, hogy a kérdéses játéknyereség adóköteles, de azért a megtámadott határozatot szabálytalan eljárás miatt feloldotta, mert semmi jogos ok sem volt arra, hogy az adókivető-bizottság míg a nyereségre vonatkozó bevallásnak teljes mértékben hitelt ad, addig a veszteségre vonatkozó bevallást teljesen mellőzze. Munkások sztrájkszerződését érvényesítő svájczi bírósági ítélet. Svájcz egyik polgári bírósága a következő esetet tárgyalta: Egy lakatossegód a szakmájában rendezett szrájk megkezdése előtt, írásbeli szerződésben arra kötelezte magát, hogy a sztrájkban mindvégig kitart és az esetre, ha a sztrájk tartama alatt önhatalmúlag újra munkába állna, száz frank kötbért fizet a szakszervezetnek, a szakszervezet részéről esetleg nyújtott sztrájksegélyt pedig visszatéríti. A lakatossegéd, miután nyolcz hétig a sztrájkban tényleg részt vett s ez idő alatt a szakszervezettől 121 frank sztrájksegélyt kapott, újra munkát vállalt, a kötbér megfizetését, valamint a sztrájk segély visszatérítését azonban megtagadta. A szakszervezet a lakatossegéd ellen 221 frank erejéig keresetet indított. Az alperes a fizetési kötelezettséget el nem ismerte s hivatkozott a svájczi szövetségi kötelmi jog 181. §-ára, mely szerint a kötbér nem követelhető oly esetben, ha ez valamely jogellenes, vagy erkölcstelen ígéret megerősítésére szolgál. A bíróság nem bocsátkozott azon kérdés vizsgálatába, vájjon a felmondás nélküli munkabeszüntetés ígérete jogellenes vagy erkölcstelen-e, hanem eleve kizárta az idézett szakasz rendelkezéseinek e jelen esetre való alkalmazhatóságát és pedig azért, mert ezúttal már nem a szerződós megszegéséről volt szó, hanem a sztrájk folytatásáról oly időben, midőn a felmondási határidő a munkaadóval szemben már rég lejárt. Az alperes nem hivatkozott ugyan a szerződés erkölcstelen jellegére, de a bíróság e pontot a svájczi szövetsógikötelmi jog 17. §-ának értelmében hivatalból tette vizsgálat tárgyává, egyrészt közérdekről, másrészt azért, mert kötelező jogszabályról volt szó. A bíróság a szerződést nem találta a jó erkölcsökbe ütközőnek, mert az alperes személyes és gazdasági szabadságát a jogvédelmet kizáró módon meg nem kötötte. A munkabeszüntetés ugyanis kizárólag csak egy város területére volt szorítva s idő tekintetében is annyiban volt korlátozva, a mennyiben a sztrájkolok többségének határozata alapján a munka bármikor újra meg volt kezdhető. A kereskedelmi utazó szavazati jogának gyakorlásánál az osztrák választói retorm alkalmából különösen három nagy fontosságú kérdés merült fel: 1. Köteles-e a főnök az utazás megszakítását eltűrni, 2. köteles-e a főnök az utazónak a szavazati jog gyakorlásával járó kiadásait, a választás helyére való oda- és visszautazási, élelmezési költséget, napidijat megfizetni, s végül 3. jogában van-e a főnöknek az időmulasztásórt az utazó fizetéséből levonásokat eszközölni? E kérdéseknek megoldása tárgyában a következő elvek