Kereskedelmi jog, 1907 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1907 / 5. szám - Ipari betegségek és az angol balesetkártalanitási törvény módositása

5. sz. valódiság érdekében, hogy a nő nem használhatja férje vezetéknevét melléknevének jelzése nélkül, mert a puszta vezetéknév csakis magának a férjnek, nem pedig a feleségnek a megjelölésére szolgál s igy férje nevétől nem volna megkülönböz tethető. A biztosítási jogra vonatkozólag a Curia több elvi jelentőségű kijelentést tect, nevezetesen kimondotta, hogy a biztosítási ügynöknek kötelessége a neki átadott dijkötvónyeket s dijváltókat behajtani s amennyiben ez nem sikerül, a társulatot arról rögtön órtesitenie kell; ha az ügynök ezt elmulasztja tenni, a dijakórt felelős. A biztosítási ügynök és a társaság közötti perek nem tartoznak az ipari hatóság elé s előzetes iparhatósági eljárás nélkül a biróság előtt ér vény esithetők, ha a biztositási ügynök nem szenteli egész tevékenységét vagy annak munkaidőhöz kötöttségét állandóan s kizárólag a biztositási társaságnak. A szenvedő váltóképesség kérdésében kimondotta a Curia, hogy a gyámhatóság beleegyezése önmagában nem teszi váltókópessé a kiskorút, a mig az ipar tényleges gyakorlását meg nem kezdette. / Ipari betegségek és az angol balesetkár/\ talanítási törvény módosítása. Az 1897. évi angol balesetkártalanitási törvény (Workmen Compensation Act. 1897), mely jelenleg érvényben van, az ipari balesetek kártalanítása tekintetében Angliában addig követett irány teljes feladását jelentette. A munkaadót egyes esetekben terhelő s a sérült munkás vagy jogutódai részéről bírói uton érvényesítendő, tisztán magánjogi szavatosság helyett az emiitett törvény megállapította a munkaadó általános kötelezettségét az üzemi balosetek kártalanítására. Korábban az angol munkás baleset alkalmával kizárólag a magánjog (common law) védelmére volt szorulva. Az angol magánjog is átvette e részben a római jog antiszocziális elveit. A baleset folytán sérült munkás csak az esetben részesült kártalanításban, ha képes volt beigazolni, hogy munkaadóját a baleset előidézésében vétkesség terheli, s pedig akár közvetlenül, akár pedig közvetve, azáltal, hogy az üzem vezető- vagy felügyelőszemélyzetét, melynek vétkessége folytán a baleset bekövetkezett, gondatlanul választotta ki (culpa in eligendo). A munkásnak ezen különben is kedvezőtlen jogi helyzetét a birói gyakorlat még súlyosbította. Az angol bíróságoknál ugyanis idők folyamán gyökeret vert az a jogi felfogás, hogy a balesetkártalanitási perek elbírálásánál az vélelmezendő, hogy a munkás a szolgálati szerződés megkötésével, illetőleg a munkába állással a közös foglalkoztatásból, azaz az üzemi személyzet együttműködéséből származható veszélyeket saját koczkáa-z 103 tára hallgatagon magára vállalta (common employment elmélet). E birói gyakorlat jóformán teljesen megfosztotta az angol munkást kártérítési igényeinek órvényesithetésétől, a mihez aztán még az angol peres eljárás drágasága is hozzájárult, ugy hogy az ipari balesetek alig 5°/o-a kártalanittatott. Ezeken az állapotokon nem sokat változtatott a munkaadó szavatosságáról szóló 1880. évi törvény (Employer's Liability Act 1880), mely a sérült munkásnak munkaadójával szemben ugyanazon jogokat biztosítja, mint bármely harmadik személynek és ez által a common employment elméletét a gyakorlatból kiküszöbölte. E törvény már haladást jelent ugyan az angol szocziálpolitikában, de a törvényhozás még mindig nem volt képes szabadulni s magát függetleníteni a római jog szabályaitól, a mennyiben megengedte, hogy a munkás szerződésileg előre is lemondjon kártalanítási jogáról (contracting out). Csak miután már a kontinentális államok legtöbbje a munkásbiztositási jog terére lépett, szakított Anglia is az eddigi jogi felfogásai s megalkotta az 1897. évi balesetkártalanitási törvényt. E törvény hatálya, mely eredetileg csakis a gyári munkásokra, a nagy vállalatok alkalmazottaira szorítkozott, egy későbbi novellával (Workmen's Compensation 1900) a mezőgazdasági munkásokra is kiterjesztetett, ugy hogy ez idő szerint mintegy hót millió munkás áll e két törvény uralma alatt. A munkásokat azonban e törvények korántsem elégítették ki s a szakszervezetek már a törvény hatályba lépése óta követelték annak módosítását, nevezetesen a munkás igényeinek kiszélesítését s a törvény hatályának az összes bérmunkásokra való kiterjesztését. A kormány mult év márczius havában terjesztette az uj törvényjavaslatot az alsóház elé. A javaslat kiterjed a mezőgazdaságban, a gyárakban, az épitővállalatoknál s a műhelyekben alkalmazott munkásokra, — ez utóbbi esetben azonban csak akkor, ha a műhelyben ötnél több munkás van foglalkoztatva, — továbbá a közlekedési iparok, a bányászat, halászat, a postaigazgatás ós a tengeri hajózás alkalmazottaira. Ki vannak zárva a rendőrlegónysóg, a kereskedelmi alkalmazottak, az otthoni munkások, a cselédek ós a munkaadó családtagjai. A jelenlegi jogszabályokkal szemben kedvezőbbé fog alakulni a sérült munkás helyzete annyiban, hogy a kormányjavaslat a munkaképtelenség minimumát a most érvényes törvényben megállapított két hétről egy hétre szállította le. Lényeges újítást tartalmaz a kormányjavaslat az ipari betegségek tekintetében. Ezeket a munkaadó szavatossága szempontjából a balesetekkel azonosítja. E rendelkezéssel, a mennyiben a kormányjavaslat törvényerőre emelkedik, Anglia példát Kereskedelmi Jog