Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 5. szám

123 ria legutóbb 1905. jan. 24-én jelentette ki 9895/901. sz. ítéletében. (L. e számban a 96. sz. jogesetet.) Összefügg ezzel az a kérdés, hogy amenynyiben az igazgatóság többi tagjai tudomást szereztek a képviseletre önállóan nem jogosított igazgatósági tagnak valamely ügyletkötéséről, melyhez azonban ők nem kivannak hozzájárulni, kötelesek-e az ellen tiltakozni, illetve annak hatálytalanságát a másik szerződő fél tudomására hozni. A törvény intézkedésének és vonatkozó joggyakorlatnak hiányában mi erre a kérdésre határozottan igenlőleg válaszolunk, mert különben a rosszhiszeműségnek, a rnás hátrányára való spekulálásnak tág tér nyittatnék. Hogy a kir. Curia is ilyen czélzatból indul ki egyéb tárgyú Ítélkezésénél, kitűnik a mai számunkban közölt, 1905. január 5-én 376/1904. sz. a. meghozott analóg ítéletéből, melyben azt az elvet jelenti ki, hogy ha a közkereseti társas czég tagjai a képviseletre önállóan nem jogositott czégtársuknak a czég nevében tett valamely ügyleti cselekményéről tudomást szereztek és az ellen nem tiltakoztak, a képviseletre önállóan nem jogositott czégtagnak a társas czég nevében véghezvitt jogcselekménye magát a társas czéget kötelezi. Végezetül foglalkozni kívánunk a részvénytársaságok igazgatósági tagjait megillető jogok korlátozásáról. Hazai jogunk szempontjából itt a K. T. 189. és 190. §-ai jönnek figyelembe, melyek szerint az igazgatóság a társasággal szemben köteles azon korlátokhoz alkalmazkodni, melyekhez képviseleti joga az alapszabályok, vagy közgyűlési határozatok által köttetett; ha az igazgatóság tagjai megbízásuk határain tulmennek, minden ebből eredő kárért egyetemlegesen felelősek; de az igazgatóság jogkörének az alapszabályokban, vagy közgyűlési határozatokban megállapított korlátozásai harmadik személyek irányában joghatálylyal nem bírnak. Más szóval: a korlátozások befelé érvényesek, kifelé érvénytelenek. Különösen érvénytelenek harmadik személyekkel szemben a korlátozások akkor is, ha azokról ezen harmadik személyek tudomással is birtak. Ugyanaz a helyzet, ami a kereskedelmi törvény 92. §-a alapján a közkereseti társaságnál uralkodik, t. i. a társasági tag képviseleti jogainak bármily korlátozása harmadik személyek irányában joghatálylyal nem bir és ami a kereskedelmi törvény 39. §-ában a czégvezető jogköre megszorításának harmadik személyekkel szemben való hatálytalansága tárgyában meg van állapítva. Ez alól kivételt csak az összejátszás (collusio) képez, vagyis oly eljárás, melynél az igazgatósági tag szándékosan atársaság hátrányára cselekszik és e mellett — az ügyletkötés által — a harmadik személy ily tudattal közreműködik. Ezt a kivételt törvényünk nem emliti ugyan, de az általános magánjogi elvekből következtethető, aminthogy a német birodalmi joggyakorlat is a miénknek mintául szolgált törvény alapján ezen álláspontra helyezkedett. Mai jogunk szempontjából ez a helyzet. Tárt kapu a visszaélések számára, miket a jogi doktrínákkal nem lehet megfékezni.3) Mi legyen a revízió álláspontja ezen kérdésben ? Két érdek áll egymással szemben. Az egyik a társaság érdeke, mely a hátrányára rosszhiszemüleg. vagy bár kárositási szándék nélkül, de tudva jogosultség nélkül kötött ügylet következményeitől szabadulni kiván. A másik érdek a forgalom biztonsága, melyet a leghatályosabban slőmozdit olyan törvényes intézkedés, amilyen mai jogunkba van beczikkelyezve és szinte abszolút biztonságot nyújt. Ha erős hivei vagyunk is a forgalom szabadságának, nem kívánjuk azt gyakorolni a jóhiszeműség, sőt a jó erkölcsök ellenére is. Mert számtalan esetet lehet elképzelni, midőn a mai állapot az utóbbiakba ütközik. A mai német kereskedelmi törvény 235. §-ában fentartotta ugyanazt az állapotot, mely a régi német kereskedelmi törvényben létezett és mely a mi kereskedelmi törvényünkbe hiven át lett ültetve. Az uj német kereskedelmi törvény bizottsági tárgyalása alkalmával élénk vita fejlődött ki e tárgyban és csak nehéz küzdelem árán hatolt át azon az előbbi állapotot fenntartó tervezeti intézkedés. Hogy az ellenzőknek volt igazuk, azt maguk a tervezetet védők is elismerték azóta az utóbbi években Németországban bekövetkezett nagy társasági bukások alkalmából, melyek közül az egyiknek oka főleg az volt, hogy a társaság az igazgatósági tanács tilalma daczára bizonyos részvényeket vásárolt olyan eladóktól, akiknek a tilalomról tudomásuk volt. A franczia jog szerint is többé-kevésbé ugyanez a helyzet. A gyakorlat és az irodalom4) túltette magát a code civil 32-ik czikkelyén és a helyett, hogy megkívánná azt, miszerint az ügyletet kötő fél előbb meggyőződjék arról, vájjon az igazgatóságnak joga van-e a kérdéses ügyletet megkötni, — elfogadja jogállapotul, hogy az igazgatóságot jogosultnak tarthatja a rendes üzletmenethez tartozó minden ügylet megkötésére; ez alul csak az ingatlanok eladása vagy megterhelése van kivéve, — mely kivétel viszont nem foghat helyt akkor, ha a társaság czélját ingatlanokkal való üzérkedés képezi. Az 1862. évi angol Companies-Act-ba foglalt társasági szabályok mintája szerint, (ami azonban nem kötelező és a társaság által megváltoztatható ; de ha alapszabályszerüleg nincs eltérés attól, akkor hallgatólagosan elfogadottnak tekintendő) és pedig az 55. és 71. szakaszok értelmében a helyzet hasonló. A svájezi Kötelmi jog 554. czikkeinek 2-ik bekezdése igy szól: 3) Nagy Ferencz (Keresk. Jog VI. kiad. I. kötet 167. lap.) a czégvezető jogkörének korlátolhatatlanságáról irván, akként adja okát ezen állapotnak, hogy a „harmadik nem lehet rosszhiszemben, midőn a törvényhez tartja magát." — Ezen okadatolásnak mi ellenvethetnők, hogy a töcvényrek ezen leronthatlan vélelme megmagyarázza ugyan a mai jogi helyzetet, de nem menti azt. 4) Lyon-Caen et Renault: Traité de droit commercial. II. kiadás 819. sz.