Kereskedelmi jog, 1904 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1904 / 2. szám - Magyar döntvénytár

51 a csíkszeredai kir. törvényszék 1901. október 11-én 9362. sz. a. a csödött megnyitotta, a keresethez hiteles alakban csatolt A)—C) alatti telekjegyzökönyvekben foglalt ingatlanok tekintetében a hitelezők kijátszása végett aképen járt el, hogy az ingatlanok egy részét ö szerezte meg, a vételár egy részét ő fizette ki, de a szerződésben leányát: az elsőrendű alperest tüntette ki vevőül, az ingatlanok többi részét pedig sógora és testvére által formailag ugyancsak az elsőrendű alperesnek (leánya) ajándékoztatta, de az erre vonatkozó ingatlanok vételárát külön szerződésben a látszólagos ajándékozóknak kifizetni igérte s az ajándékozókként szereplő egyének összesen 18.800 kor. és járulékaiból álló igényüket a csődtömeggel szemben bejelentették. Ezek szerint és az emiitett A)—C) alatti telekjegyzökönyv tartalmából az állapitható meg, hogy azokat a jogügyleteket, melyek által az elsőrendű alperes és ennek jogán a csödnyitás után a másodrendű alpeies a vonatkozó ingatlanokranézve tulajdonjogot szereztek, az elsőrendű alperessel nem a közadós, hanem harmadik személyek kötötték. Az elsőrendű alperesre átruházott ingatlanok a megtámadott jogcselekmény hiányában sem képezték ugyan a közadós tulajdonát és bár a csődtörvény 26. és következő szakaszai alapján csak olyan jogügylet támadható meg, a mely a közadós jogügyletének tekinthető s a 28. §. 1. pontja, eltekintve az örökségről vagy hagyományról való lemondást tárgyazó jogcselekménytől, a közadós által kötött „ügyletekről" és a 2-ik pont szintén a közadós által kötött „terhes szerződésekről* tartalmaznak intézkedést ; minthogy azonban a felperesi előadás szerint a formailag elsőrendű alperessel szerződő felek állítólag a közadós vagyonából nyertek kielégítést, illetőleg a közadós tett nekik az első rendű alperes érdekében fizetési ígéretet és ekként az elsőrendű alperes és a harmadik személyek között létrejött ügyletek nem függetlenek a közadós jogcselekményétől, sőt azok létrejötte a közadós állítólagos jogcselekményére vezethetők vissza; mindezek alapján felperes tömeggondnokot megilleti az a jog, hogy közadósnak érintett jogcselekményeit a törvény 29. §-a alapján megtámadhassa. Ennek a szakasznak rendelkezésére tekintettel azonban a megtámadás sikerre csak ugy vezethetett volna, ha a felperes, kinek bizonyítási kötelezettségén a fenforgó esetben a közadós és az alperesek közötti rokoni viszony nem változtat, az alperesek tagadásával szemben bebizonyította volna, hogy a közadós épen az elsőrendű alperesre átruházott ingatlanok vételára fejében saját vagyonából fizetett bizonyos összeget és egyáltalában bebizonyította volna azt, hogy a közadós a csődhitelezőket tényleg rosszhiszeműen károsította meg. Felperes azonban sem a közadós rosszhiszemű eljárását, annál kevésbé az elsőrendű alperesét, kellően nem bizonyította, azért sem, mert nem czáfolta meg az alperes által felhozott azokat a körülményeket, melyek az ő rosszhiszeműsége ellen szólanak; különösen nem czáfolta meg az elsőrendű alperesnek azt az előadását, hogy neki hozományhoz joga volt. (Optkv. 1220. §.) A csődtörvény 35. íjának rendelkezéséből kifolyóan jogutód elleni támadó keresetnek alapfeltételét az képezvén, hogy az ügylet a jogelőd ellen megtámadható legyen, minthogy azt az ítélet megtámadhatatlannak jelentette ki: a kir. ítélőtábla felperest a különben is nem egészen szabatos megtámadási keresetével annál inkább elutasitandónak találta, mert felperes a felebbezésében is csak annak bizonyítására vállalkozott, hogy az elsőrendű alperes az ügyletek kötése alkalmával vagyontalan volt, ami azonban a fentiek szerint egymagában döntő sulylyal nem birhat. (1653. szám 1903. I.) A magy. Jár. Curia: A másodbiróság Ítélete helybenhagyatik. Indokok: Az alperesnek ama jogszerzésében, amelylyel a kocsárdi 2., 206. és 449. sz. telekkönyvekben foglalt ingatlanok tulajdonát megszerezte, a közadósnak valamely jogcselekménye egyáltalában nem jelentkezik, mert a kocsárdi 2. és 206. sz. telekkönyvben foglalt ingatlanok tulajdonjogát az alperes harmadik személyekkel kötött adásvételi szerződések, a 449. számú telekkönyvben foglalt ingatlanokét pedig ugyancsak harmadik személyekkel létrejött ajándékozási szerződés alapján szerezvén meg s ezekben a jogügyletekben a közadós mint szerződő fél részt nem vévén, ezek a jogügyletek, a melyek alapján az alperes a csődtömeg részére megítéltetni kért ingatlanoknak tulajdonjogát megszerezte, a csődtörvény III. fejezetének egyik intézkedése alapján sem támadhatók meg. Felperes különben maga is a mellett, hogy ezeket a jogügyleteket támadja meg, a közadós kárositási szándékát azokban a jogcselekményeiben látja, hogy az I. r. alperes által részint adásvételi, részint ajándékozási jogczimen tulajdonul megszerzett ingatlanokért az ellenértéket a közadós az átruházóknak a saját vagyonából részben már megadta, részben pedig megadni magát kötelezte. Ámde ezen az alapon nem maguk a harmadik személyek fényeiként jelentkező átruházási jogügyletek, hanem csakis és egyedül a közadósnak említett cselekményei képezhetnék a csődjogi megtámadás tárgyát, a mely megtámadás folytán nem a fentérintett adásvételi, illetve ajándékozási jogügyletek volnának hatálytalanithatók a csődbitelezökkel szemben és nem ezek folytán az I. r. alperesre átruházott ingatlanok tulajdona volna megítélhető a csődtömeg részére, hanem csakis a közadósnak említett és a csődhitelezőket károsító cselekményei voltak volna megtámadhatók és ezek hatálytalanítása esetére csakis a közadós által a csődtömeg elöl elvont, általa adott, illetve