Kereskedelmi jog, 1904 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1904 / 2. szám - A kartellek és a magyar törvénytervezet 2. [r.]

31 változás magát a koczkázatot transformálja és amely változott állapot mellett az ügylet eredetileg meg nem köttetett volna és ha ezt a koczkázati változást magának a biztosítottnak közrehatása idézte elő, akkor a biztositásnak lényege alkatelemében a biztosítottnak, mint egyik szerződő félnek, hozzájárulásával előidézett változás felmenti a biztositót mint másik szerződő felet, hogy az alapjában megváltozott szerződést fentartsa. Nem kívántuk a közlési kötelezettséget egészében tárgyalni, hanem annak csupán egy-két lényeges momentumával foglalkoztunk. Meglehet, hogy lesz még alkalmunk ennek a fontos tárgynak egyéb részleteire máskor visszatérni. A kartellek és a magyar törvénytervezet. Irta : Dr. Messinger Simon, budapesti ügyvéd. II. (Versenyszabadság Jcontra szerződési szabadság.) Rendes bíróságaink ismert álláspontja szerint jogi hatálylyal nem bírnak az oly megállapodások, melyek „a fogyasztó közönség érdekeit biztosító szabad versenyt teljesen kizárják és ez által a fogyasztó közönség megkárosítására irányulnak és így az erkölcsi fogalmakba ütközvén (turpis causa), bíróság előtt érvényesíthető követelés jogalapjául nem szolgálhatnak." (Márkus I. 298. lap. Curia 2554/83.) Közjogi sarkelv lévén az, hogy a biró nincs hivatva jogot alkotni, hanem azt alkalmazni, méltán kérdezhetjük, minő érvényes jogforrásra alapítják bíróságaink az igy felállított jogszabályt? A választ magában a fenti indokolásban kellene találnunk, de itt hiába keressük. Nem ide tartozik annak vizsgálata, vájjon helyes-e vagy nem az indokolásnak vagy jobban mondva nem-indokolásnak ez a kedvelt módszere, de az bizonyos, hogy nem kielégítő és nem megnyugtató. Ha tehát magunk vagyunk kénytelenek kutatni és pótolni azt, hogy a bíróság erkölcsi és gazdaságpolitikai meggyőződését, melyre jogi döntését alapította, honnan merítette, vizsgálódásunk természetesen elsősorban törvényeink és ezek között is először az ipar gyakorlását szabályozó 1884: XVII. t.-cz. felé fordul. (Mellőzöm az 1879 : XL. t.-cz. 128. §-át, mely egy nem általánosítható és ki nem terjeszthető, csakis a nyilvános árlejtések meghiúsítását tiltó rendelkezést tartalmaz.) Ámde tudvalevőleg az ipartörvény, eltekintve a munkaszerződés feltételeinek megváltoztatását czélzó összebeszélésekre vonatkozó 162. szakaszától, mely csak távolról érinti tulajdonképen kérdésünket, a kartellekről mélységesen hallgat. Ebből a hallgatásból, nem hagyva figyelmen kívül, hogy az ipartörvény oly időben keletkezett, midőn már hazánkban is léteztek egyes kartellek (osztrákmagyar vaskartell, 1881), külföldön már nagy számban voltak, Kleinwaechter alapvető tudományos munkája is már megjelent volt, — okszerűen következtethető, hogy a törvényhozás nem tekinthette a kartellek alakulását a fennálló jogrendbe ütközőnek, mert különben azokra vonatkozó tiltó vagy korlátozó rendelkezéseket vett volna fel az ipartörvénybe. Ily tiltó rendelkezések a törvényben nem foglaltatván, a bíróság túllépi alkotmányos jogkörét, midőn a törvényt ilyenekkel kiegészíti. Habár minden tilalomnak és korlátozásnak, mely az egyén rendelkezési szabadságát a közjó érdekében egészben vagy részben elkobozza, kifejezett törvényes rendelkezésen kell alapulnia, még tovább megyek és feltételezem annak megengedhetőségét, hogy egy kétségtelen érvényben levő általános jogszabályból is származtathat a bíróság, mint a jogrend őre, specziális tilalmakat vagy korlátozásokat. Ámde ily általános jogszabály, melyre bíróságaink fenti axiómaszerü kijelentése visszavezethető lenne, sem található ipartörvényünkben, mert ez kimondja ugyan az iparszabadságot, de egyáltalán nem mondja ki a versenyszabadság érinthetetlenségét. Már pedig az iparszabadság elve nem egyértelmű a versenyszabadsággal, ezt magában nem foglalja, ezzel elválaszthatlanul nem függ össze, ellenben szorosan egybe van kapcsolva a szerződési szabadsággal, a mindenkit magára, vagyonára, üzletére, iparára nézve megillető rendelkezési joggal. Mert a midőn az 1884 : XVII. t.-cz. 1. §-a kimondja, hogy minden nagykorú egyén ezen törvény korlátai között bármily iparágat önállóan és szabadon gyakorolhat, ezzel nemcsak a czéhrendszerrel szemben emanczipálta az iparűzést egyáltalán, hanem deklarálta az iparosnak belső üzletvitelében való függetlenségét is, melynél fogva iparát a törvény keretén belül ugy folytathatja, ahogy neki tetszik és igy ezen szabadságánál fogva magát önként korlátozásoknak és megszorításoknak is vetheti alá. Bíróságaink fenti kijelentése tehát apriorisztikus természetű és törvényes jogforrásra nem támaszkodhatok. Sőt bíróságaink felfogásával szemben van oly törvényes rendelkezés, melyből egyenesen következtethető, hogy kartellszerződés kötése a fennálló jogrendbe nem ütközik és joghatályosnak tekintendő. A kereskedelmi törvény 179. §-ának 4. pontja az, mely a részvénytársaságok fejezetében azon tárgyak között, melyek felett minden esetben a közgyűlés határoz, ezt is felsorolja: „4. Oly kartellszerződések megkötése, melyek minden társasági ügyletnek közös haszonra vezetését czélozzák." Ez a pont nem volt az eredeti tervezetben, Kochmeister indítványára vette fel az értekezlet. Bizonyos,