Jogászegyleti szemle, 1948 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948 / 1-2. szám - A kollektív munkaszerződés jogi természete

162 bilitáció a történettudományban sem ismeretlen fogalom —, kétségtelen, hogy az alapos viták a magyar történettudományt előbbrevitték, korszerűvé tették és európai magaslatra emelték. S nyilván ennek is tulajdonítható, hogy a 30-as és 40-es években aránylag rövid időn belül két nagyméretű, többkötetes szintézisre (Magyar Történet, Magyar Művelődéstörténet) vállalkozott, s ezáltal eredményeit a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tette. Abban a vívódásban ,amely a történettudomány művelőit az új szemléletmód felé vezették, jogtörténészeink nem vettek részt és így a módszertani problémákkal sem ismerkedhettek meg. Ennek következményeként modern készültségű tanítványokat sem tudtak nevelni, így izolálódott jogtörténetünk a hazai történettudománytól is. S jóllehet a történész és jogász között, — alapjában véve : a genetikus és dogmatikus szemléletmód között, mint erre másutt (Kánonjogtörténet, egyháztörténet, dogmatika, 1943 és újabban a budapesti Szabadegyetem s a Magyar Jogászegylet közös rendezésében 1947 április 26-án megtartott „A magyar jogtudomány feladatai" c előadásomban) rámutattam — enélkül is fennállott a már sokak által kifejtett kétségtelen különbözőség, mégis a jogászok régi nézésmódja s a történészeknek a vita kohójában kialakult új szemlélete között létrejött feszültség további fokozódást jelentett. Jogászaink jogtörténeti ismereteiket a régebbi jogtörténeti iskola tagjaitól szerezték, akiknek korában fennálló történeti irány a 30-as években már meghaladottnak volt tekinthető. Nyilván másként fogadták volna az új történeti eredményeket ha azokat a feléjük közvetítő jogtörténet is elismerte s megerősítette volna s ezen nem változtat az sem, hogy az új történeti iskola is osztozik majd a dolgok rendje szerint abban a sorsban, amelyet elődjének szánt. A számos ismertebb mellett a túlzott angol-magyar jogi kapcsolatok kérdését hoznám fel például arra, hogy alkotmánytörténeti problémának Timon szellemében és munkájának segítségével történő megoldása milyen kevés sikerrel kecsegtet. E kapcsolat elemzésében különben az egészen kiváló jogászainknak sem sikerült mindig a kellő mértéket megtartani. Az angol-magyar alkotmánytörténeti párhuzamok nosztalgikusán keresett romantikája nyilvánul meg, abban az újabb kísérletben is, amely angol események és intézmények hatását látja a XIII. századbeli magyar alkotmányjogi intézményekben, hszerint az angoloK. és a magyarok között, fennállott személyes érintkezés (Anjouk nápoly-sziciliai királyságának udvara, a domonkosrend Magyarországon megtartott 1254,-i és 1277,-i nagykáptalana) lehet a magyarázata a Magna Carta és az aranybulla közti kapcsolatnak. S jóllehet már Concha is csak a hasonlatosság külső jeleit, nem pedig belső rokonságot tudott megállapítani s Eckhart 1931-ben ügyeimé/teteit arra, hogy az angol gazdasági és társadalmi fejlődés lényegesen eltérő mivolta a jogfejlődés kevés, hasonlóságát engedi meg, 1934-ben, majd 1941-ben újból kísérlet történt, amely a hazai alkotmányjog XIII. századbeli fejlődéstörténetét az akkor Angliában lejátszódó események hatásával próbálta megmagyarázni, az előbbi gazdasági, társadalmi és szellemi alapjainak feltárása nélkül. Amit Eckhart másutt, Hándel Béla pedig nem régen (Volt-e párhuzam az angol és a magyar alkotmány fejlődése között a középkorban ? Századok, 1942., 123—128. 1.) kifejt, hogy t. i. elhamarkodott dolog a XIII. században Angliában „parlamentárizmusról" vagy „alkotmányért vívott küzdelemről" beszélni, a kiváltságoltak hűbérjogi sérelmeinek orvoslása helyett, 6 hogy ezidőben még ott sem voltak tudatos alkotmányjogi eszmék, — Eckhart tankönyve is visszatükrözi, amikor a Magna Carta hatását, átvételét tagadja, de ennél tovább is megy, amikor az aranybullával összeveti 6 megállapítja, hogy utóbbi sokkal fejletlenebb társadalmi és államéletre mutat, inkább programm kifejlődőben levő, csak akkor engedélyezett jogokról s az ellenállási jog csak feljogosítást tartalmaz, a kényszerítés eszközeinek megállapítása nélkül (30, 33 1.) E szép jogászi okfejtéssel megírt rész során Eckhart — hasonlóan tankönyvének sok más helyéhez — nemcsak mértéktartásról, de a jogászi és történészi szemlélet között fennálló ellentét általa is kívánatosnak jelzett feloldásáról tesz tanúságot. A metodikai kérdések iránt különös érzékkel rendelkező Stutz Ulrich, a svájci eredetű nagy jogtörténész mondta, hogy egy jól elkészített jogtörténeti