Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 1. szám - Adórendszerünk újításai és a stabilizáció. [Előadás a Magyar Jogászegylet pénzügyi jogi szakosztályának 1946. október 30-án tartott ülésén]

39 sulati adónak legszorosabb jellemvonása, a keresetiadónak azonban csak változata a könyvadózás, de még ebben a változatban is eltérőleg érvényesülnek a mérleget és eredményszámlát alkotó komponensek. Ezek a pénzügytani és dogmatikai jellegzetességek a békeidők gyakorlatában fontos fejlődési lehetőségek útját jelzik, felborult gazdasági életünkben azonban hasznavehetetlen iránymutatóknak bizonyultak. A tiszta jövedelem megadóztatása inflált pénz mellett éppen annyira tarthatatlan, mint az évenkinti adóztatás rendje. Mindenekelőtt tehát a folyó év adóztatására kellett áttérni. A kísérleti léggömb: a jövedelemadónak a várható jövedelmekre alapozása, már felszállás közben szétpukkant. Az eredménytelenséget nemcsak a kísérlet módja, hanem annak anyaga is okozta. A jövedelem- és vagyonadóval nem volt mit kezdeni. Rövid, de sikertelen és főleg meggyőződés nélküli élesztési kísérletek után el is szenderedett. Az általános keresetiadó és a társulatiadó azonban uniformizáltan léptek a küzdőtérre. A közöttük levő alapvető eltérések megszűntek. Már nem két adó jelentkezett, hanem egyazon adónak két ága. Az adó megállapítása — faüt de mieux — a folyó év havonkinti eltagoltságában a nyersbevételekre alkalmazott arányszámok szerint, esetleg a havonkinti tiszta jövedelem kimutatása alapján történt, éspedig a kivetési rendszer félreállításával. A leszűrt gyakorlati tanulságok azonban az angol pénzügyek nagyszámú hazai szakértőjének azt az elterjedt tételét, hogy nálunk nem fizetnek lelkesen adót, Angliában azonban igen, felerészben igazolták. Bár az adózás folyamatossága helyreállt, nálunk valóban nem volt a kivetés nélküli adónak frenetikus hatásai. A stabilizációs munkálatok során tehát a kivetési rendszert ismét elő kellett szedni. De tekintetbe kellett venni, hogy háborgó gazdasági vizeken nem lehet a tiszta eredmények hajójával vitorlázni és nem csekély mértékben azt a körülményt is, hogy csökkent potenciájú közigazgatási szervezet áll rendelkezésre. Ilyen gyakorlati prémisszákkal bukkant fel az együttes kereseti- és jövedelemadó, valamint a társulati adó azzal a szerepkörrel, hogy a mérlegvalódiság helyreállítását követő alkalmas időpont beálltáig helyettesítsék a normális életre szabott adókat. Az együttes kereseti- és jövedelemadó részben lucus a non lucendo, mert benne a jövedelemadó minden ismertető jele nyomtalanul elpárolgóit. Típusos hozadéki jellege azzal sem csökkent, hogy a jövedelemadó anyagi jogszabályainak alkatelemeit magába olvasztotta. A tényleges jövedelem megadóztatásának elvével az új jogszabály teljesen felhagy, elszakítva az eddig fennállott gyenge szálat is és a társulati adóval azonosan az adótárgyává a nyers hozadékot, alapjává pedig a nyersbevételt teszi. A nyers bevétel fogalmát a rendelet a kereskedőkre és iparosokra vonatkozólag az üzleti élet fogalomkörének megfelelő gyakorlati áttekintéssel határozza meg. Az a lényegbevágó hasonlatosság, amely az adóalap szempontjából a forgalmiadókhoz fennáll, lehetővé tette itt is az azelőtt csak a forgalmiadók körében ismert adóközösségi és testületi reparticiós rendszert, amely mind a kereseti-, mind a társulati adózásban már a stabilizációs rendelet megjelenését közvetlenül megelőzőleg jogszabály nélkül esett át a gyakorlati próbán. Az a brutális egyszerűség, amely az adóalap kidolgozásának évtizedeken át beidegzett részletező munkáját a sutba dobja és a viszonyok kényszere alatt a látható tényállásokra alapozza a kincstári adóigényt, természetszerűleg von maga után karakterének megfelelő, szokatlan megálla-