Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 1. szám - A gazdasági rend büntetőjogi védelme. [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1946. november 22-én tartott ülésén]

30 A 8.800-as rendelet — eltérően a korábbi szabályozástól — az árdrágító visszaélések és a közellátás érdekét veszélyeztető bűncselekmények alaptípusát bűntettnek minősíti. Ettől az alaptípustól két irányban van helye eltérésnek. Elenyészően csekély mennyiség vagy nyereség esetében a cselekmény a rendelet 10. §-a értelmében vétség. Hogy a nyereség mikor tekinthető elenyészően csekélynek: bírói mérlegelés dolga. A budapesti ítélőtábla arra az álláspontra helyezkedett, hogy ebben a tekintetben nem a nyereség számszerű összege, hanem a törvényszerű árhoz való aránya az irányadó. Ellenkező felfogás mellett ugyanis éppen az elsőrendű közszükségleti cikkeket illetően a mindennapi ügyletekkel kapcsolatos nagytömegű visszaélés vétségnek volna minősítendő, ami — a budapesti ítélőtábla szerint — szociális szempontból sem volna helyes. Attól a főszabálytól, hogy az árdrágító visszaélések és a közellátás érdekét veszélyeztető bűncselekmények szabályként börtönnel büntetendő büntettek, a másik irányban is van eltérés. Visszaesés, üzletszerű elkövetés vagy jelentős mennyiség, illetőleg nyereség esetében a büntetés fegyház, sőt kettős minősítés mellett, ha t. i. az említett minősítő körülményék valamelyikéhez a gazdasági rend súlyos sérelme mint eredmény járul, a büntetés halál. Ami a halálbüntetés kérdését illeti, gyakran halljuk, hogy ha csak kéthárom árdrágítót felakasztanának, egyszerre lenne olcsó árú. Ennek az állításnak az optimizmusában, sajnos, nem tudok osztozni. Kétségtelen, hogy a halálbüntetésben jelentős visszatartó erő érvényesül. Kétségtelen azonban az is, hogy a halálbüntetés, amelynek gyakorlati alkalmazására csak kivételesen kerülhet a sor, egymagában nem elegendő a visszarettentésre. Nem az a tudat fogja az árdrágítót visszatartani, hogy esetleg halállal bűnhődik, mert mindenki tudja, hogy a visszaélések tízezreire csak egy-két halálos ítélet eshetik és mindenki abban bízik, hogy az ő cselekménye marad felfedezetlen. Ha ellenben állandó és hatékony ellenőrzéssel lehetővé tétetnék a felmerülő bűncselekmények többségének megtorlása, vagyis> ha el lehetne oszlatni a felfedezés elmaradásához fűződő reményt, ez mindenesetre erősebb prevenció volna, mint kevésszámú súlyos büntetés. Mert ismétlem: nem a bár szigorú, de szórványos büntetéstől való félelem, hanem a bár csekélyebb súlyú, de valószínű büntetéstől való aggodalom, vagyis röviden a felfedezés valószínűsége az, aminek visszariasztó hatását a magam részéről jelentősnek tartom. X. Igénytelen fejtegetéseim bevezetésében már rámutattam azokra a körülményekre, amelyekben a gazdasági bűncselekményekre megállapított exorbitáns büntetőjogi szankció okát látni vélem. E drákói büntetésekkel kapcsolatban befejezésül még két rövid megjegyzést szeretnék tenni. Első észrevételem az, hogy mindenesetre megnyugtatóbb lenne, ha a büntetőjogi ultima ratio, a halálbüntetés nem kormányrendeletben, hanem az állami akarat megnyilatkozásának legmagasabb rendű alakjában, vagyis