Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 1. szám - A gazdasági rend büntetőjogi védelme. [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1946. november 22-én tartott ülésén]

28 megengedettnél magasabb árt ajánl, igér vagy fizet. Az 1944:VI. te. 6. §-a már vétségi büntetés alá helyezte annak cselekményét, aki közszükségleti cikket jogszabály tilalma ellenére avagy a hatóságilag' megszabott legmagasabb ár túllépésével, megokolatlan készletgyűjtés vagy pazarlás céljából, olyan mennyiségben szerzett be, amely házi, gazdasági vagy üzemi szükségletét aránytalanul meghaladta, amennyiben cselekménye árúinség előidézésére vagy fokozására alkalmas volt. Ez a jogszabály tehát különleges célzatot, mennyiséget és eredménylehetőséget kívánt — három olyan tényálladéki elemet, amely a rendelkezést gyakorlatilag alkalmazhatatlanná tette. A 8.800/1946. M. E. számú rendelet a maximális ár túllépésével saját szükségletre történt vásárlást nem tekinti árdrágító visszaélésnek, mert e cselekmény nem annyira az árszínvonal fenntartásához fűződő érdeket, hanem a javak igazságos és célszerű elosztásának rendjét, azaz a közellátási sérti. Közellátás érdekét veszélyeztető bűncselekményt követ el a rendelet 8. §-a értelmében a vevő, aki terményt vagy terméket jogszabály tilalma ellenére, vagy tiltott mértékben vagy módon, vagy — nem továbbeladás céljából — a hatóság által megállapított legmagasabb ár túllépésével szerez be. Ez a rendelkezés kétségkívül túl'szigorúnak látszik, mert nem számol eléggé azzal, hogy a vevő az árdrágító eladónak voltaképen sértettje. Valamint senki sem tekinti a rabló bűnsegédjének vagy sui generis delictum elkövetőjének azt, aki a pisztolycső hatása alatt pénzét átadja és ezzel a rablást „előmozdítja vagy megkönnyíti", azonképen a vevő javára is el kell ismerni, hogy nem jószántából, különösen pedig nem az árak felhajtása céljából fizeti túl az árút, hanem azért, mert kényszerhelyzetben van. Az elméleti szempontot, hogy t. i. a vevő semmiképen sem árdrágító, a rendelet is honorálja, amennyiben — mint láttuk — a cselekményt nem árdrágításnak, hanem közellátási bűncselekménynek minősíti. Gyakorlatilag azonban nem méltányolja a vevő helyzetét, mert cselekményét ugyanúgy bünteti, mint az árdrágító visszaélést. Kívánatos lett volna tehát a vevőről szóló idézett § tényálladékát megszorítani, vagy legalább mentességet biztosítani arra az esetre, ha a beszerzett mennyiség nem haladta túl az indokolt házi szükségletet és maximális áron nem volt beszerezhető. A jelenlegi jogi szabályozás mellett előfordulhat, hogy nem akad feljelentő vagy terhelő tanú, hisz a cselekmény feljelentésével!, illetőleg a való megvallásával a vevő önmagát büntetendő cselekmény elkövetésével vádolná. Remélhetőleg a rendőri és vádhatóságok bizonyos nagyvonalúsággal fogják e §-t alkalmazni és méltányos esetben mellőzik a cselekmény üldözését. Az a vevő, aki továbbeladás céljából vásárol a maximális árnál drágábban, tudvalevően eddig is ártúllépést követett el és ezen a rendelet sem változtat. Az árúuzsora tettese azonban, mint fentebb már jeleztem, a vevő sohasem lehet. Nyilvánvaló ez az árúuzsora definíciójából, amely eilentétben az ártúllépcs foigalommeghatározásával, a vételt nem említi. Ebből azonban még nem következnék, hogy a részesség is (ki lenne zárva. Ámde a részes tudatának is ki kell terjednie a tényálladéki elemekre, márpedig az árúuzsora felismerése az eladó üzleti számításainak ismeretét tételezi fel, amely a vevő részéről rendszerint hiányzik. De ha a vevő tudta • I