Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 4. szám - A jogalkalmazás feladatai a demokráciában. [Előadás a Magyar Jogászegylet vándorgyűlésén, Szeged, 1947. május 24.]

8 teléhez való jognak biztosítását tette a Köztársaság legfőbb céljává. A törvény ezzel határozott irányt szabott a demokratikus jogalkalmazásnak is, amelynek vezérelve sem lőhet más, mint a természetes és elidegeníthetetlen emberi jogok legteljesebb érvényrejuttatása. Közelebbről vizsgálva a jogalkalmazás feladatait, a demokrácia igényeit a bíráskodással szemben két főkövetelményben foglalhatjuk össze: a gyors és az alapos jogszolgáltatásban. A közmondás: Kétszeresen ad, aki gyorsan ad, az igazságszolgáltatásban is érvényes. Főleg az elhúzódó perekben sokszor merül fel a felek részéről az óhaj, hogy bárhogyan is, de döntsön a bíróság. A per gyors eldöntése azonban múlhatatlanul szükségessé teszi, hogy a Ibíró kezdettől fogva ura legyen a pernek és ismerje annak lényegét. Az ügyvéd a bírói vélemény kialakulását előre nem 'láthatja, fele érdekében tehát kötelessége minden lehetőségre kiterjeszkedni. A bíró feladata az ügydöntő mozzanatoknak kiválogatása és a jogvitának és bizonyításnak ezekre való korlátozása, vagyis a per vezetése. A demokratikus jogalkalmazásnak lényeges kelléke ez, amelynek már az elinduláskor érvényesülnie kell. Helyes pervezetés mellett nem fordulhat elő olyan eset, hogy a sokszor nagyon bonyolult és költséges bizonyítás az ítélet meghozatalánál már semmi jelentőséghez nem jut. A gyors igazságszolgáltatás érdekében kívánatos volna, hogy a jogalkalmazást ebben a törekvésében a jogalkotás is támogassa az eljárási szabályok lehető egyszerűsítésével. Megfontolandó, vájjon viszonyaink között indokolt-e a hármas bírói fokozat fenntartása? A feloldás lehetőségének teljes kizárása is előmozdítaná a perek gyorsabb befejezését. Egy-egy feloldás a végső döntést néha évekig kitolja. A kizárólag a jogkérdésre korlátozott felülvizsgálati rendszer elméletileg ugyan nagyon szép, de a gyakorlatban már kikezdette azt a törvénykezés egyszerűsítésiéről szóló 1930. évi XXXIV. tc. 40. §-a, amely meghatározott esetekben a felülvizsgálati bíróságnak is megadja a ténymegállapítás jogát. Bíróságaink ezt a §-t — éppen a felek érdekében, a felöldás mellőzhetése végett — eddig is kiterjesztően magyarázták és előreláthatóan demokratikus gyakorlatukban még kiterjesztöbben fogják magyarázni. A törvény 40. §-ának továbbfejlesztéseként módot kellene a felülvizsgálati bíróságoknak adni arra, hogy a néha nagyon is szükkörü bizonyításkiegészítést feloldás helyett kiküldött, vagy megkeresett bíró útján foganatosíthassák. Az elv ezzel sérelmet szenved ugyan, de annál többet nyer a jogkereső közönség. Emellett sok felesleges bizonyítás volna mellőzhető, ha a bírónak nem kellene tartania a feloldástól. Az alaposság ismét kétirányú feladatot író a bíróra, egyrészt a lényeges körülményekre is kiterjedő, szabatos ténymegállapítást, másrészt a jogszabály megfelelő alkalmazását. Az előbbi feladat kétségkívül a nehezebb, de egyben a fontosabb is. A helyes ténymegállapítás a legtöbb esetben már önkéntelenül rávezet a szociális igazság felismerésére. A szabatos^ ténymegállapítás elengedhetetlen előfeltétele, hogy a bíró tökéletesen tisztában legyen a ténykérdés és jogkérdés határvonalaival és szem előtt tartsa, hogy a ténykérdés keretébe a történeti események tartoznak s hogy minden egyéb a tényekből levont jogi következtetés. Nem ténymegállapítás az, hogy a vádlott a dolgot azért vette ei, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Ellenben tények azok az események..