Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 9-10. szám - A svéd házassági vagyonjog
378 DR. RÓNAY NÁNDOR Amennyiben a háztartás körében felmerült közönséges tartozásról van szó, az asszony felelőssége bizonyos tekintetben enyhébb a férjénél. Az hogy a házastársaknak egymás ellen valóságos (kötelmi jogi) követelései lehetnek, ez még nem zárja ki a tisztán családjogi vagyoni követelések lehetőségét (az u. n. kárpótlás jogát). Ez a kárpótlási, megtérítési jog nagyjában hasonlít a régebbi jog hasonló intézményéhez, azzal az eltéréssel, hogy az újabb jogban egyáltalában nem fordulhat elő az, hogy valamely jószágot olyan kötelezettség teljesítésére fordítsanak, amelyért az jogilag (és causaliter) nem felel. A külön rendelkezés alatt álló vagyonnak a család szükségleteinek fedezésére fordított része erejéig is megilleti az illető házasfelet a „megtérítés" joga. E jog azonban legszemélyesebb természetű és tárgya az az összeg, amellyel az illető házasfél egy naptári év folyamán többet adott ki a család szükségleteinek fedezésére, mint kellett volna. Teljes vagyonelkülönítés (boskillnad) az újabb jogban is előfordul, azonban jóval szűkebb keretek között, mint a régebbiben. Megilleti a házastársat az elkülönítés kérésének joga, ha a másik házasfél vétkes magatartása folytán a részesedési jog tárgyát képező vagyonban (vagy annak egy részében) jelentős értékcsökkenés állott be vagy ennek veszélye forog fenn, nemkülönben a házastárs csődje esetében is. Jelentősége és következménye, hogy az ezt tárgyazó kérelem jóváhagyása után szerzett jószág a szerző házasfél különvagyonát képezi, egyszersmind, hogy a részesedési jog most már ténylegesen is érvényesíthető. A nemzetközi magánjogi rendelkezések közül elsősorban említendő a három hágai kollektív szerződés: a) a házasságkötésről, b) a házasság felbontásáról, illetve c) mindkettő joghatásairól. E szerződések alapelveit a svéd törvényhozás külön törvényekben fektette le (1904. július 8.; 1915. november 12.; 1920. június 11.) Ezzel pedig, hogy Svédország a hágai konvenciók alapelveit törvényhozása útján saját jogába is felvette, e szabályok valamennyi külföldi állampolgárra nézve hatályosulnak, tekintet nélkül arra, hogy az illető a szerződéseket aláíró államok polgárai közé tartozik-e vagy sem. A hágai szerződések alapján a különböző szerződő államok joga között keletkezett jogvita eldöntésénél a honossági elv (lex patriae) irányadó, akár idegen állampolgárok házassági ügyei tekintetében Svédországban, akár svéd állampolgárok ügyeiben külföldön. Bizonyos esetekben azonban a lakóhely elve (lex domicilii) és a „locus regit actum" elve nyer alkalmazást. Ezen általános nemzetközi szabályok mellett nagy szerepet játszik még az északi államok nemzetközi (helyesebben államközi) házassági jogában az öt skandináv állam (Svédország, Finnország, Dánia, Norvégia, Island) között Stockholmban 1931. február 6.-án létrejött speciális skandináv családjogi konvenció is. Ebben a lex domicilii elvének a lex patriae rovására sokkal nagyobb szerepe és jelentősége van. Oka ennek egyrészt az, hogy Dánia és Norvégia általában a lex domicilii-t fogadta el irányadónak, másrészt viszont, az öt skandináv állam házassági jogának egymáshoz való nagy hasonlósága (aminek magyarázata: a közös előkészítés). Lényeges azonban, hogy ez a skandináv államközi szerződés csak az újabb (1921. január 21.-e után kötött) házasságokra érvényes, míg a) a régebbi házasságokra, valamint b) nem-skandináv jogok egymásközti összeütközése esetében az általános nemzetközi magánjogi szabályok az irányadók. Az általános szabályok (b) eset) értelmében a házasság vagyoni joghatásai tekintetében mindenképen a hágai konvenciók szabályai érvényesülnek, amennyiben a házastársak kölcsönös, egymásközti viszonyáról van szó; hasonlóképpen az egyik házasfél elhunyta esetén az örökösök igényeire nézve is. Ez alapon tehát: 1) a törvényen alapuló vagyonjog a férjnek a házasságkötés idejekori állampolgársága szerint ítélendő meg; az a körülmény, hogy a
