Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 9-10. szám - A svéd házassági vagyonjog

375 A SVÉD HÁZASSÁGI VAGYONJOG. Irta: DR. RÓNAY NÁNDOR. A skandináv államok közös előkészítő munkálatainak eredményeként létrejött, a házasságról szóló 1920. évi június 11.-i törvény, az 1734. évi általános törvénykönyv házassági jogi részét egészen új alapokra fektette. De azért az 1920. év előtti házassági jogot (különösen pedig ennek vagyonjogi részét) nem lehet most már véglegesen csak jogtörténeti jellegűnek tekinteni: még mindig nagy számban vannak az olyan házasságok, amelyeknek vagyonjogi viszonyai a régebbi jog alapján döntendők el. A házastársak vagyonjogi viszonyainak elbírálásánál ugyanis az 1921. évi január l.-e előtt kötött házasságok általában a régebbi törvényi rendelkezések hatálya alá tartoznak; mégis ilyen házasságok esetében is az újabb jog irányadó, ha a házastársak házassági szerződés, vagyonelkülönítés, vagy vagyonelosztás útján vagyonjogi viszonyaikat már maguk úgy rendezték, hogy sem közös vagyontömeg, sem pedig a férjnek a feleség vagyona felett kezelési joga már nincs; ilyenkor ezekre a házastársakra is az új törvény megfelelő vagyonjogi rendelkezései alkalmazandók. A régebbi házasságokban az u. n. ingók közösségének rendszere uralkodik. Ez azt jelenti, hogy a házastársak egyesített ingó vagyonából mindegyik házasfelet egyenlő rész illet meg. Ez a részesedési jog azonban csak a házasság megszűnte után érvényesíthető, ennek fennállása alatt csak vagyonelkülönítést vagy ágytól és asztaltól való elválasztást rendelő bírói ítélet alapján. Nem tartozik ebbe a közösségbe a külön rendelkezés alatt álló vagyon. így: a házassság előtt szerzett, valamint az örökölt ingatlan; amit harmadik személy ajándékozás vagy végrendelet útján kifejezetten csak az egyik házastársnak juttat; ami házassági szerződés alapján az egyik házasfél magánvagyonát képezi, valamint e vagyontárgyak surrogatumai, s a legszemélyesebb természetű illetőségek. A házastársak vagyonának kezelése kizárólag a férj feladatát képezi, mind a külön vagyon tekintetében — még pedig számadási kötelezettség nélkül — mind a közös vagyonra nézve ugyanígy. Csak egyetlen korlátozás áll itt már régtől fogva fenn, miszerint a férj az asszony saját tulajdonát képező ingatlant csak annak előzetes írásbeli és hitelesített beleegyezése alapján idegeníthet el vagy terhelhet meg. A házassági szerződés alkalmas annak kikötésére, hogy bizonyos vagyontárgyak a közös vagyontól elkülöníttessenek s csak az egyik házasfél tulajdonát képezzék, továbbá, ennek mintegy megfordított jaként, hogy más, a házastársak külön tulajdonát képező ingatlan (vagy ingó) jószág a vagyonközösségbe bevonassék. A vagyonkezelésre vonatkozólag is lehet szerződésileg érvényesen megállapodni — de csakis az asszony külön vagyonát illetőleg. A férji vagyonkezelési jognak az asszonyra való átruházását a törvény tehát (implicite) megtiltja. A házassági szerződés alaki érvényességéhez szükséges, hogy azt két tanú előtt írásban kössék meg, valamint, hogy az illetékes bíróság az eljárásról jegyzőkönyvet vegyen fel. A házastársaknak harmadik személyekkel szemben fennrlló kölcsönös felelőssége tekintetében a jogszabályi rendelkezések egész rendszere alakult már ki, melyek azt célozzák, hogy a kizárólag csak az egyik házasfél részéről kötött ügyletből eredő jogkövetkezményekért a másik fél ne legyen köteles a saját vagyonával is helytállani. Ezek közül megemlítést érdemel az a rendelkezés, hogy az asszony „fenntartott vagyona" sohasem felel a férj önkényes jogügyleteiből eredő jogkövetkezményekért, még akkor sem, ha ezek a család érdekében jöttek is létre, míg a férj különvagyona sokszor felel az asszony által vállalt kötelezettségekért.