Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 1-2. szám - Politikamentes észrevételek a választójogi törvényjavaslatra

A FINN BÜNTETŐJOG FEJLŐDÉSE 1936—37. 25 Az 1937. szepí. 17.-i rendelet éleíbeléptette ugyanezen év máj. 14-én kötött német-finn egyezményt a bűntettesek kiadatásáról. Az év folyamán közzétett törvénytervezetek közül büntető­jogi szempontból figyelemreméltó a fiatalkorú bűnözők büntető­jogi kezeléséről szóló törvény reformjára vonatkozó tervezet, melyet véleményezés végett a legfelső bíróság elé terjesztettek. A büntetőjogi irodalom köréből a folyó évben a következő nagyobb művek jelentek meg és érdemelnek említést: Aaios Alanen udvari bírósági tanácsos: „A halálbüntetés és az élet elleni bűntettek" (megjelent a Finn Büntetőjogi Egyesület 1935. évkönyvében); Ve/f Verkko az igazságügyminiszterium statisz­tikai hivatalának főnöke: „Az élet elleni bűntettek és a testi sértés" című statisztikai-módszertani tanulmánya, végül e közlemény írójának két műve: „A magzatelhajtás de lege lata és de lege ferenda," valamint a „Nulla poena sine lege" című tanulmány, mely az északi országoknak az 1937. évben Helsinkiben tartott jogászkongresszusának alkalmából íródott s tárgyalásainak alapjául szolgált. Fordíloíta : dr. Rácz György. POLITIKAMENTES ÉSZREVÉTELEK A VÁLASZTÓJOGI TÖRVÉNYJAVASLATRA. Irta: DR. KARTAL IGNÁC. (1.) A Javaslat 14. §-a szabályozza a Központi választmány tagjai megválasztásának mikéntjét és e tárgyban panaszjogot enged a Közigazgatási Bírósághoz. A §. 6-ik bekezdése ak­ként intézkedik, hogy ha a bíróság ítélete folytán a választást meg kell ismételni, akkor az új választást „az ítélet keltétől számított" 15 nap alatt kell megtartani. Ez nyilván lapszus. Az ítélet kelte nem alkalmas kiinduló nap. A dolog természete szerint és az 1896 : 26. t.-c. 130. §. 3-ik bekezdése szerint az ítélethez fűződő záros határidő nem kez­dődhetik az ítélet keltekor, hanem csak annak közlésekor, ez utóbbi pedig számos esetben (1. 1896. évi 26. t.-c. 122. §-a) igen könnyen történhetik később is mint 15 nappal az ítélet kelte után. Ezért az ítélet kelte helyett annak közlését kellene kez­deti (kiinduló) napnak megtenni. (2.) A stiláris hiba nagyon gyakran együtt jár az elgondo­lási hibával. íme: A 20. §. 1. bekezdése statuálja a híres, sokat támadott és sokat védett 6 éves helybenlakást. Ez tehát igen fontos része a Javaslatnak. Mégis a vonatkozó rész így hangzik: „ . . . választójoga van annak a férfinak, aki .... 6 év óta ugyan­abban a községben lakik, vagy van lakása." A stiláris — helyesen : mondatszerkesztési — hiba az, hogy ezek a szavak: „vagy van lakása", alany és állítmány

Next

/
Oldalképek
Tartalom