Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 1-2. szám - A végleges nőtartásdíj későbbi módosítása

20 DR. MEGYESY ÁGOSTON zésének csak egyetlen következményei viselheti a nő: a meg­állapított tartás behajthatatlanságának veszélyét. Nyilvánvaló, hogy a törvény kifejtett elve mellett a leszállítás lehetősége nem illeszthető bele a törvénybe és ezért magától értetődő, hogy erről nem is szólnak a H. T. 90—92. §§-ai. A hibáján kívül elvált nőnek nyújtott eme jelentős kedvezménnyel szem­ben számottevően korlátozza a törvény a felemelés lehetősé­gét. Rögtön észrevesszük tehát, hogy a 91. §. a 90. §-ban statuált elvnek a folyománya. A 91. §-ban nem az a lénye­gesebb rendelkesés, hogy mikor igényelhető a tartás felemelése, hanem a taxativ felsorolásból következő az a negatív rendel­kezés, hogy semmi más esetben nem igényelhető. A felemelés eme korlátozásának ellenértékéül csak a leszállítás kizárása szolgálhat, ami tehát ennélfogva is kétségtelen elve a törvény­nek. A nő, aki a házasság fenállása alatt tönkremenő férje mellett nélkülözéseket is tűrni volt kénytelen, ez ellen biztosítva van a házasság felbontása és saját vétlensége esetén. Ezzel szemben viszont nem részesülhet volt férje azon anyagi elő­menetelében, amely a házasság felbontása után következik be. Ezért a felemelés korlátozva van: 1., a szükséges tartás uiér­íékéig, ha a bontáskor ez sem volt megállapítható, 2., az illő tartás mértékéig, ha a megállapításkor számbavett jövedelmétől a nő később önhibáján kívül elesett. Ehhez képest pl. az idő­szakonként emelkedő javadalmazású tisztviselő elvált neje nem kérhet részt volt férje minden fizetésemelkedéséből. Az itt lényegükben vázolt rendelkezésekből egyik vagy másik félre adott esetben beállható hátrányos következménye­ket azzal igyekszik a törvényhozó kiküszöbölni, hogy a felek szabad egyezkedését hangsúlyozza. (92. §.). Ez ismét csak annak a jele, hogy a fenti cogens szabályok nem tűrnek semmiféle kiterjesztést. Mindezekből világosan áll előttünk, hogy ha a Pp. 415. §-át oly értelemben akarnók a H. T. 91. §-ának a helyébe tenni, hogy a tartás mérve bármely körülménynek lényeges meg­változása esetén mindenik irányban megváltoztatható volna, akkor gyökeresen kiforgatnók azokat az elveket, amelyeken a végleges nőtartás szabályait a törvényhozó felépítette. Jog­politikai és erkölcsi megfontolások is amellett szólnak — és ez nem kevésbbé lebegett a törvényhozó szeme előtt —, hogy az elvált házasfelek vagyonjogi viszonyai a házasság felbon­tása után a lehető legkevesebb megbolygatásnak legyenek ki­téve és a volt házastársak az elkerülhetetlen eseteket kivéve, ne támaszthassanak egymással szemben igényeket. A H. T. 91. §-a tehát nagyon is hatályban van, — a Pp. 415. §-ának pedig a végleges nőíartásra vonatkozóan semmi­féle anyagi jogi rendelkezése nincsen és nem lehet. Ugyancsak a végleges nőtartással kapcsolatban helyénvaló szóvá tenni a Pp. 415. §-ának az egyezségekre történt kitér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom