Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 7-8. szám - A könyvkövetelés elzálogosítása

A KÖNYVKÖVETELÉS ELZÁLOGOSÍTÁSA. értesítése és, hogy ugy itt, mint általában az értékpapíroknál az értékpapíralapítás csak az adós értesítésével van befejezve. Tehát Rudolf szerint a csekk, a látra fizetendő váltó stb. nem értékpapírok, mert a váltó stb. „megalapítása" csak az elfogadással van befejezve. Hogy ez mennyiben áll meg és, hogy az el sem fogadható csekk, a látra szóló váltó, vagy a, bár elfogadásra szoruló, többször forgatott, de még el nem fogadott váltó értékpapirok-e, azt minden olvasóm külön elbírálására bízom. Különösen a könyvkivonat tekintetében azonban kénytelen vagyok rámutatni, hogy a 304. §. kifejezetten mondja, hogy a zálogjog már akkor megszereztetik, ha az ott írt két feltétel teljesedik. Ehhez Rudolf most önkényesen hozzátesz egy harmadikat, hogy a végén elvegye az egyik legális előfeltételt, a könyvben való feljegyzést. Rudolf ez a megállapítása ahisztorikus. Az értekezlet jegyzőkönyveiből kifejezetten kitűnik, hogy tudatosan mellőzték a harmadadós értesítésének feltétellé tételét és ezt, amit az első olvasásnál még fenn akartak tartani a második olvasásnál expressis verbis mellőzték és az így lett törvény.16) Igaz, hogy a 304. §. szerinti zálogjogra is áll a 305—306 §§. De téves, mintha azért, mert a £05—306. §§. csak „eladásról" beszélnek, a lejárt értékpapírkövetelés jogosultja az értékpapírt elárvereztetni volna köteles és őt a behajtás nem illetné meg. Jacobi 13 oldalt ír a végrehajtásról és ennek túlnyomó részét annak bizonyítására fordítja, hogy az értékpapírt nem kell eladni, noha a német, vht-nek megfelelő, ZPO. §§-nak szószerinti magyarázata esetleg erre is vezetne. Sajnos nekem nem áll 13 oldal egyedül erre a célra rendelkezésemre, de kétségtelen, hogy a KT. 305—306. §§-nak a Vht-vel való egybevetéséből ezt ugyanolyan alaposan, de sokkal világosabban le lehetne vezetni.17) Még inkább téves azonban az a nézet, mely szerint az értékpapír sajátsága lenne az, hogy a záloghitelezőt behajtási és megtartási jog illeti. Csak az, aki zálogjogát vhajtási uton szerezte van ebben korlátozva, de még ez is megszerezheti a behajtás jogát a Vht. 124—125. §§., a közvetlen megtartás jogát pedig a Vht. 123. §. esetén. Akinek azonban nem vhajtási, hanem szerződéses zálogjoga van követelésen, az jogosult azt a maga kezeihez behajtani.18) Kifejezetten ez volt az értekezlet álláspontja a KT. 305—306. §§-val kapcsolatban is, noha ezek a §§-ok mindenütt csak az eladást emiitik, nem a megtartást.19) Értekezése végén Rudolf két vitás kérdést hoz fel. Az egyik a könyvkivonat, melyet kiállítottak, továbbadtak, de a könyvbe be nem vezettek. Ennél nem értem, hogy ha Rudolf szerint a könyvbe való bejegyzés érvényességi kellék, miért ad mégis jogot az érvénytelen zálogalapítás ellenére is a hitelezőnek. Szerintem a bejegyzés hiánya a keresk. zálogjogot érvénytelenné teszi, mert annak conditio sine qua non-ja a bejegyzés, ellenben érvényes lesz mint egyszerű magánjogi zálogjog a zálogjog akkor, ha úgy az alapításnál, mint a későbbi átruházásoknál a követelésen való magánjogi zálogszerzés szabályai betartattak. A második példa megoldása ugyan méltányosnak látszik, de minden csak nem „dologias jellegű". Ha csalárdul több zálogzáradékos könyvkivonat kerül forgalomba, úgy ezeket egymás között arányosítani? Hogy ez a forgalom érdekeinek jobban megfelelne? És ha egy 1,000 P-s követelésre tömeges emissiót bocsátanak ki 1,000 példányban, úgy mindegyik 1—1 pengőt fog kapni? Ha a könyvkivonatot nem tekintjük értékpapírnak, a megoldás az lesz, hogy aki először szerezte meg a zálogjogot, megelőzi a többit; ez szerintem igazságosabb és jobban megfelel a gazdasági élet követelményeinek is. Ha mármost nem egyazon szónak többféle értelemben való használata, nem több különféle értelmű szónak erőszakolt azonosítása utján akarjuk a felvetett kérdést megvizsgálni, úgy kétségkívül az értékpapír fogalmából kell kiindulni. A tudomány csekély fogalmazásbeli eltérésekkel általában Brunnernek Jacobi által a joglátszat hangsúlyozása utján