Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 7-8. szám - Összeférhetetlenség és mentelmi jog

284 DR. BÖLÖNY JÓZSEF galmilag nem terjed ki a Házak ténykedéseire, fenn sem áll tehát e vonatkozásban, minthogy az csak kívülálló tényezőkkel szemben nyújt védelmet. A 41. §-nak az a rendelkezése viszont, hogy az összeférhetetlenségi bíróság által kiszabott bírságok behajtását a mentelmi jog nem akadályozhatja, nem hasonlítható össze az 1925: XXVI. t. c. 181. §-ával. Az előbbi rendelkezés felvétele ugyanis teljesen felesleges és mint ilyen, téves értelmezésre vezethet, Pénzbírság behajtását a mentelmi jog nemcsak ebben az esetben, hanem sohasem akadályozhatja; nincs szükség tehát e tekintetben külön rendelkezésre. Nyomatékosan mutat rá Egyed (íd. m. 153. 1.) arra, hogy az újabb fejlődés a gazdasági összeférhetetlenség tényálladéki elemeit a kormányhoz való viszonyra tekintet nélkül állapítja meg. A mai értelemben vett összeférhetetlenségi jogunk tehát nemcsak a kormányhatalommal szemben kívánja biztosítani az országgyűlési tag függetlenségét, hanem bárki mással szemben is. E tekintetben összeférhetetlenségi és mentelmi jogunk homlokegyenest ellentétes fejlődésen ment keresztül. A mai jogállapot szerint épen az így kialakult eltérés képezi közöttük az egyik leginkább szembetűnő különbséget. Amíg ugyanis a 48 előtti mentelmi jogunk elválaszthatatlanúl egybeolvadt a védelmi joggal, olyannyira, hogy főként a magánosok jogellenes cselekményeivel szemben nyújtott védelmet, addig a parlamentáris kormányrendszer kialakulása óta a védelmi jogi elemektől megszabadított mentelmi jog már csak a kormányhatalomnak a jogszerűség álcájában megjelenő, de valójában a joggal visszaélő cselekedeteivel szemben védi az országgyűlés tagját. További különbség az összeférhetetlenség és az általános mentesség hatálya között, hogy az összeférhetetlenség megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak, vájjon a gazdasági jellegű megbízás tényleg korlátozta-e az országgyűlés tagját törvényhozói hivatásának szabad betöltésében, az eset konkrét körülményeinek figyelembevételével befolyásolhatta-e tehát annak függetlenségét. Ezzel szemben az országgyűlési tag függetlenségét és működési szabadságát nem törvényhozói minőségében fenyegető „zaklatás" megállapításának épen e körülmény fennforgása képezi egyik legfőbb ismérvét. Felmerül végűi az összeférhetetlenség szabályozásakor az ú. n. szabad pályán működő országgyűlési tag részéről e minőségén keresztül a maga számára biztosítható hivatásbeli előny kérdése. Különösen az ügyvédi és újságírói, helyesebben: felelős szerkesztői tevékenységgel kapcsolatban nyílik tág tér a visszaélésre. Ennek megakadályozására ugyan az előbbi vonatkozásban tényleg az összeférhetetlenségi jog hivatott, a felelős szerkesztők tekintetében azonban ez már kizárólag mentelmi jogi kérdés, melynek az összeférhetetlenségi jog keretében történő szabályozása nemcsak törvényszerkesztési szempontból lenne helytelen, nanem in-