Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 7-8. szám

268 GROSSCHMID BÉNI. nem lángot élesztenek, amelynek fénye hosszú időkig fog világítani előttünk. Ennél a fénynél mindig tisztán fogjuk látni, amit a nagy Mestertől tanultunk: „A magyar nemzet politikai létének mindig erős vára volt a jog és igazság eszméje; mint egyszersmind azon eszköz, mellyel a túlerőtől is képes volt visszaszerezni a hatalmat." * A magyar jogászság nagy tanítómestere, hazai magánjogunk tudományának legnagyobb képviselője szeptember hó 7-én életének 86. évében befejezte földi pályáját, — azt a pályát, melynek soha el nem múló hatását, soha el nem hervadó tudományos jelentőségét késő generációk is fogják hirdetni. A gyászszertartást a Pázmány Péter Tudományegyetem központi épületének előcsarnokában tartották. A Pázmány Péter Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia nevében dr. Szladits Károly egyetemi tanár búcsúzott a nagy halottól: A férfiú, akinek ravatalát mélységes gyászba borulva állja körül a magyar jogászság, nemcsak nagy tudós és nagy tanár volt, nemcsak egyetemünknek dísze, büszkesége és örök dicsősége, hanem mindezeknél még sokkal több. Grosschmid Béni egyike volt azoknak a kivételes lángelméknek, akiket a Gondviselés kegyelme koronként a nemzet nevelőivé rendel és ő ennek a küldetésének mindvégig híven megfelelt. A mult század utolsó negyedének nemzetközien nivelláló irányzata mármár teljes elsöpréssel fenyegette ősi magánjogunk megmaradt intézményeit. Ekkor a fiatal Grosschmid szállott síkra perdöntő bajnokként ősi jogintézményeink védelmében. Egyedül, de hatalmas tudásának kivédhetetlen fegyvereível és a hagyományos magyar jogrendszer kiválóságában vetett rendíthetetlen hittel. Fényes vitairataival és remekbe készült tanulmányaival sikerült is véglegesen biztosítania családi és öröklési jogunk nemzeti intézményeinek fennmaradását és ezzel megalapozta magánjogunk további önálló nemzeti fejlődését. A másik veszedelem, amely ugyanakkor jogfejlődésünket fenyegette, az uralkodó sivár jogi pozitivizmus volt, mely fojtó ködként nehezedett a jogéletre. Az akkori jogtudomány lélektelen fogalomkultuszával szemben Grosschmid visszatért a Hármaskönyvön nyugvó magyar nemzeti hagyományhoz, mely azt vallotta, hogy a tételes jognak mindenkor az igazságosság szolgálatában kell állania, Werbőczy tanítása szerint justitia est inter virtutes summum bonum, ius médium, iurisprudentía infimum. Grosschmid monumentális főművében, a Fejezetekben Kötelmi Jogunk Köréből a jogtudományt fogalomtudományból igazságtudománnyá formálta át. Elemző tudományos módszerének lényege az igazságos megoldások keresése a tételes jog formái mögött, A jog külső „plasztikai" tételein keresztül a „meritórius" jogot, a méltányos és emberséges érdekkiegyenlítést megtalálni: ez a törekvés vonul végig írásainak minden során. Előtte fel sem merült