Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - Az elmebaj főbb jogi vonatkozásai

162 DR. SCHWARTZ TIBOR nem álló egyén elmebeteg, siketnéma, vagy gyengeelméjű, kétség esetén hivatalból vizsgálni és szabad mérlegelés útján megállapítani tartozik. E mérlegelés eredménye azonban csak a konkrét perre birhat kihatással és nem praejudikálhat a későbbi gondnokság alá helyezésnek. (Kúria 556/1906. H. J. Dt. 1907. évf. 148. eset.) A most idézett bírói határozatok tehát az 1877. XX. t.-c. 28. §-ának a) pontjával kapcsolatban erősen kihangsúlyozzák a betegségnek a szabad akaratelhatározási képességre gyakorolt hatását. Egyébként jogelvként mondatott ki, hogy a gondnokság alá helyezésnek a cselekvőképességet megszüntető hatálya csak a gondnokság alá helyező Ítélet jogerőre emelkedésével áll be. Eddig az időpontig a cselekvőképességet vélelmezni kell, viszont azonban a betegség a vélelemmel szemben bizonyítható. A legújabb magánjogi javaslat a lucidum intervallumot, mint olyat elejti; mi teljes egészében helyes is, mert hiszen mint arra az indokolás is reámutat a javaslat azt az elvet tartja szem előtt, hogy a cselekvőképtelenség oka nem magában az elme, vagy öntudatzavarban, hanem azoknak az értelmes akaratelhatározásra gyakorolt hatásában rejlik. (12. §. 2. pont.) Ugyancsak teljesen helytálló az indokolásnak az irányú megállapítása is, hogy: ,,a pszichiátria mai álláspontja szerint ugyanis az elmének, öntudatnak a központi idegrendszernek különben is kimeríthetlen változatosságú kóros elváltozásai és zavarai nem okvetlenül és szükségkép minden irányban zárják ki az értelmes akaratelhatározást, hanem a fennforgó körülményekhez képest ugyancsak kimeríthetlen változatossággal szabadon hagyhatják bizonyos irányokban az értelem és akarat zavartalan működését." A gyengeelméjűséggel kapcsolatban a bírói gyakorlat praegnánsan leszögezi azt a tételt, hogy: ,,az elsősorban orvosi szakkérdés, ezzel szemben a vagyonkezelési képtelenség a gondnokság alá helyezendő személyi és vagyoni viszonyaiból vont ténybeli következtetés útján állapítható meg." (Kúria T. III. 3732/1931.) Rá kell itten mutatnom az Igazságügyi Orvosi Tanács egyik elvi jellegű kijelentést tartalmazó megállapítására is (idézve dr. Benedek László egyetemi tanár fenntebb érintett értekezésében), mely szerint: „elmebajos egyénnél állandóan fennforog ugyan a veszélye annak, hogy téves eszméinél fogva egyes dolgaiban célszerűtlenül, önmagát, vagy másokat károsítva intézkedik, és ezért szükségesnek mutatkozhatik őt ilyen eshetőségek ellen praeventiv biztosítani, de ez nem jelenti azt, hogy mindenben eo ipso tényleg visszásán intézkedjék és az ellenkezőjét tegye annak, amit mint ép elméjű tett volna." Végeredménykép magáévá tette a felülvélemény dr. Benedek László professzornak azt a megállapítását, hogy: „a betegek beszámíthatóságát tulajdonképen nem állapotonként, hanem cselekményeikként és ad hoc kellene szakértöileg megvizsgálni."