Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1-2. szám - Ötletvédelem

ÉVNYITÓ BESZÉD. 67 amikor konkrét vitás esetekben megállapítja, illetve megtagadja hatáskörét. Az 1896. év óta bíróságunk hatáskörét kiterjesztő törvényhozási intézkedések egyike-másika példát is szolgáltat arra, hogy a hatáskörnek elvi körülírással való meghatározása nem rejt veszélyt magában. Példának hozom fel az 1907 évi ^XL. tc-et, amelynek megalkotásakor a törvényhozás nem riadt vissza a bírói hatáskör elvi meghatározásától, amikor akként rendelkezett, hogy a közigazgatási bíróság előtti eljárásnak van helye: »a miniszternek (kormánynak), vagy a miniszter (kormány) bármely közegének a törvényhatóságra sérelmes rendelete, határozata vagy intézkedése ellen azon az alapon, hogy ezzel a miniszter (kormány), vagy a miniszternek (kormánynak) a közege: a törvényhatóságnak, a törvényhatóság szerveinek vagy közegeinek törvényes hatáskörét sérti, a törvényhatósággal szemben valamely hatósági jogot törvényellenesen gyakorol, törvényt vagy más törvényes szabályt sért." A hatáskörnek ilyen elvi meghatározása ellenére is bizonyos, hogy a m. kir. közigazgatási bíróság ítélkezéseiben mindig megmaradt a törvényhozás által megrajzolt hatáskörön belül. Alaptörvényünk megalkotásánál a törvényhozást az a szempont vezérelte, hogy csak a jogsérelmek orvosolhatók a bíróság előtt, de nem az érdeksérelmek. Újabb törvényeinkben azonban már arra is van példa, hogy a közigazgatási bíróságnak döntenie kell a közigazgatási hatóságnak discretionális hatáskörébe tartozó ügyekben is, sőt elbírálja azt is, hogy a közigazgatási hatóság célszerűen járt-e el vagy sem. Utalok az 1929. évi XXX. tc. 36. §-ában foglalt arra a rendelkezésre, amely kimondja, hogy a minisztérium feloszlathatja a törvényhatósági bizottságot, ha az a törvénnyel, vagy a törvény alapján kibocsájtott rendelettel nyiltan szembehelyezkedik vagy az állam érdekeit veszélyeztető magatartást tanúsít; a városi törvényhatósági bizottságot pedig feloszlathatja akkor is, ha az tartósan munkaképtelenné válik, vagy működése olyan irányt vesz, hogy annak következtében a törvényhatóság gazdasági helyzete válságossá válhatik. A törvényhatósági bizottságot feloszlató minisztériumi rendelet ellen panasznak van helye a közigazgatási bírósághoz azon a címen, hogy a feloszlatás törvényes feltételeinek egyike sem áll fenn. Mi más ez, mint hogy a közigazgatási bíróságnak hatáskörébe utaltak olyan ügyet is, amely a közigazgatási hatóság szabad belátására bízott hatáskörébe tartozik. Hasonló rendelkezést találunk a Budapest székesfőváros közigazgatásának rendezéséről alkotott 1930. évi XVIII. tc.-ben is. Mindezekből megállapíthatjuk, hogy bár helyesebb lett volna a közigazgatási bíróság hatáskörét elvi alapon meghatározni, de a taxativ meghatározás nem volt akadálya annak, hogy a törvényhozás, a felmerült,szükséghez mérten, újabb és újabb ügycsoportokat utaljon bírói védelem alá. És éppen ezért nem is tehetünk szemrehányást az 1896. évi törvényhozásnak, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy az általános közigazgatási bíráskodásnak bevezetése hazánkban akkoriban kisérletszámba ment s éppen azért megérthetjük, hogy a hatáskörnek, az akkor még nem kellően fejlett közigazgatás mellett, túl szélesen meghatározásától sokan a közigazgatási eljárás megerőtlenedésétől tartottak. Bizonyos, hogy azóta ezek az aggályok majdnem teljesen eloszlottak, amit legjobban bizonyít az a szembeszökő tény, hogy az azóta eltelt 40 év alatt több mint 90 törvény és kormányrendelet bővítette a közigazgatási bíróságnak taxatíve megállapított hatáskörét és pedig a szoros értelemben vett közigazgatás területén túlmenőleg a közjogok mind szélesebb területén is. Ez utóbbi tekintetben, a már említett ú. n. garantiális törvényen kívül különös jelentőséget kell tulajdonítanunk az 1925. évi XXVI. tc. ama rendelkezésének, amellyel az országgyűlési képviselőválasztások feletti bíráskodást a parlament, tehát politikai fórum hatásköréből kivéve, független bíróság elé utalta. De nem állja útját a bírói védelem kiterjesztésének a felsoroló rendszer a jövőben sem. így bírói oltalom alá lehetne helyezni még jónéhány ügycsoportot, amelyek természetük folytán odakívánkoznak és amelyek intézésében teljes megnyugvást csak a független bíróság ítélkezése nyújthat. Csak példaképen említem a gyámügyeket, a fegyelmi ügyeket, az egyesülési és gyülekezési joggal kapcsolatosan keletkezett jogvitákat, a vitássá tett állampolgársági ügyeket, valamint a közadók módjára behajtható és nem az államot vagy az autonómiákat illető követelések jogalapja és mérve tekintetében folyó jogvitákat. Bíróságunk jogvédő hivatása a közigazgatási jog mellett mindjobban ki-