Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1-2. szám - A brit birodalmi sajtószindikátus és az egyéni jóhirnév védelme

42 DR. PICKER ERNŐ minden jogorvoslat kilátástalan. Eltekintve a zavarosban halá­szás ezen esélyeitől, — a „túlzott kártérítés" fogalma már a köztudatba ment át —, az ilyfajta libelperek elszaporodásáért a bírói gyakorlatnak az az irányzata is felelős, amely az innuen­dónak túlságosan széles határok között túlzott fontosságot tu­lajdonít, úgyhogy a legmesszebbmenő óvatosság mellett sem sejtheti a becsületes hírszolgálatban álló író, mi alapon válhatik valami utólag libellé.u'2i) Abból, hogy a közlemény szerint a tervezetnek csak a költségekre vonatkozó intézkedéséhez kapcsolódik indokolás, kitűnik, mily fontosnak tekinti a tervezet ezt az intézkedést. Érthető, hogy a sajtóérdekeltség az anyagi jog minden eszkö­zével igyekszik a zsaroló libelpereket megelőzni. De nem helyeselhetni azt az igyekezetét, hogy nem annyira jogi, mint pénzben kifejezhető eszközökkel nehezítse meg, vagy tegye lehetetlenné a nem gazdag, vagy nem nagyjövedelmű ember becsületének bírói védelmét. A libelper, mint minden kártérítési per, jury előtt tárgya­landó. Ez azt jelenti, hogy a per költségei könnyen emelked­hetnek 100 fontra, sőt a fölé is, amivel szemben a nominal damage legmagasabb összege 40 sh., azaz 2 fontot tesz.-5) A tervezet korlátozása azt eredményezné, hogy felperes a no­minal damage és a perköltségek közt fennálló nagy különbö­zetnél fogva nem elégedhetnék már meg a nominal damage­zsel, hanem arra kényszerülne, hogy addig perlekedjék, mig az esküdteknek elég adat áll rendelkezésükre, hogy legalább oly összegű kártérítést állapítsanak meg, amely a költségeit fedezi, azaz érdemleges elégtételt (1. a felsorolás 3.) esetét), vagy pe­dig, amig a bíró meggyőződik arról, hogy nominal damage megállapítása esetén a költségekre vonatkozólag a törvénytől eltérőleg kell intézkednie, amire a tervezet neki jogot ad. Ez pedig azt jelenti, hogy a költségek úgy szaporíthatok, hogy csak gazdag emberek indíthatnak libelpereket (többek között már azért is, mert a barrister tiszteletdíja mindig előre fize­tendő), és végeredményben arra vezetne, hogy az ily pereket megrövidítő nominal damage intézménye teljesen megszűnnék.26) A jelenleg érvényben levő szabály szerint a per költségei a per kimenetelétől függenek, azaz a pernyertes fél minden, a per vitele szempontjából szükséges vagy indokolt költségének a megtérítését követelheti a pervesztes féltől. A költségek tárgyá­ban intézkedő jogszabály27) kivételként megengedi, „hogy a bíró helytálló indokolással ettől az általános szabálytól eltérjen". A bíró ezen intézkedése ellen azonban jogorvoslatnak van helye. Külön hangsúlyozni kell e helyütt, hogy ez a többi, költségekre vonatkozó bírói intézkedésekre nem áll.28) A judikaturából meg­állapítható, hogy a pernyertes félnek a per megindítása előtt vagy annak folyama alatt igen súlyosan kell hibáznia, hogy a bíróság az általános szabálytól eltérjen, s hogy kivételes az az

Next

/
Oldalképek
Tartalom