Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1-2. szám - A brit birodalmi sajtószindikátus és az egyéni jóhirnév védelme

A BRIT BIRODALMI SAJTÓSZINDIKÁTUS. 39 az angol bíróságokat e nehézségek fokozásával vádolja. A bíróságok méltányolják a nehézségeket és igyekeznek rajtuk segíteni, — de a törvény fölé még sem helyezkedhetnek. A Solicitors' Journal az 1936. évi gyakorlatból két esetről számol be, amely ezt az igyekezetet igazolja. A nevezett lapnak 1936. február 8-iki száma a következő esetet közli: egy „vállalkozó női pilóta", egy „angol lady", azzal volt vádolva egy lapban, — nevének megnevezése nélkül —, hogy a fegyverkiviteli tilalom ellenére repülőgépeket csempészett Abbesziniába. A Felebbezési Bíróság kimondotta, hogy felperes köteles érdemleges tárgyalás előtt alperessel közölni, „miből következteti, hogy a panasz tárgyává tett szavak tényleg reá vonatkoznak, noha a közleményben nincs megnevezve; konkrét tényekkel és körülményekkel igazolandó, miért kell értelmük szerint a szavakat úgy magyarázni, hogy reá vonatkoznak, mert alperesnek tudnia kell, milyen vád ellen és mily jogalapon védekezzék." A második esetet alig 4 hétíel a Henderson-féle panaszok megjelenése után közölte a „The Times" 1936. július 23-iki száma. A House of Lords, 41 év előtt hozott Ítéletét'20) idézve, kimondotta, hogy „helytelen az az eljárás, amellyel ott, ahol többféle értelmezés lehetősége áll fenn, az egyetlen kedvezőtlen értelmezést ragadják ki, oly célból, hogy libel megállapítható legyen" és még hozzátette, hogy „époly helytelen, előttünk ismeretlen tényállásra alapítva olyas valamit imputálni, ami a kifogásolt szavakból nem következtethető." Az utolsó évszázadok judikaturája alapján azonban meg kell állapitanunk, hogy a tervezet indokolásában foglalt többi panasz helytálló. Tényleg előfordultak esetek, amelyekben az esküdtek nagy összegű kártérítést állapítottak meg olyasmiért is, amit egy kontinentális jogász sem tartana diffamálónak. így p. o. regényírókat kártérítésben marasztaltak, mert egyik vagy másik irodalmi müvük valamely kevésbbé rokonszenves alakjának oly nevet adtak, amelyet véletlenül valamely élő személy viselt, aki aztán a névazonosságot felhasználva, libelpert indított az író és kiadó ellen: ezekre az esetekre céloz az íróknak az első közleményben említett nyilt levele. Az ilyfajta perek legtipikusabb esete volt az Artemus Jones v. Hulton & Co. eset,21) melyben alperest mindhárom fokon 1750 fontban marasztalták, annak ellenére, hogy a panasz tárgyává tett cikksorozat írója és a lap tulajdonosa megesküdtek, hogy felperes létezéséről nem volt tudomásuk és annak ellenére, hogy felperes képviselője ezt a védekezést valódinak fogadta el. Ez az eset drasztikus, de egyúttal humoros módon igazolja, mily nehéz gyakran védekezni libelperekben, amelyeknek egyes tényálladéki elemei régi időkre nyúlnak vissza: kiderült ugyanis, hogy kb. 20 évvel a cikksorozat megírása előtt, — mely 20 év alatt a lap többször tulajdonost cserélt, — felperes az alperesi cég egyik lapjánál rovatvezető volt, — miről sem