Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - Vádirat a tanú ellen

328 IRODALOM. SCHULTHEISZ EMIL: ZENDÜLÉS ÉS BUJTOGATÁS. (A KATONAI BÜNTETŐTÖRVÉNYKÖNYV MAGYARÁZATA. II. KÖTET 2. FÜZETE.) Irta: BÁLÁS P. ELEMÉR egyetemi tanár. Schultheisz Emilnek a katonai büntetőtörvénykönyvhöz irott kiváló kommentárja ujabb részlet feldolgozásával gyarapodott. A II. kötetnek előttünk fekvő második füzete a zendülésről és bujtogatásról szóló fejezet rendelkezéseit magyarázza. Az az út, amelyen a szerző halad, állandó emelkedést mutat s a kitűnő általános rész után a különös résznek megjelent két füzete közül is az újabb túlszárnyalja a nagyon magas szinvonalu első füzetet. Ennek az állandó crescendo-nak értékén nem változtathat az sem, ha netán a feldolgozott anyag sajátszerűsége adna alkalmat a szerző kiváló képességeinek és tudományos kutató buzgalmának érvényesítésére. Ebben az esetben is a szerző érdeme az, ha az alkalommal él és mindent megtesz, hogy kihozza az anyagból azt, ami benne rejlik. Ebben a mostani füzetben a szerző nagy dogmatikus képességei nemcsak a tényálladékok mélyreható fogalmi elemzésében nyilatkoznak meg, hanem különösen abban, hogy a büntetőjogi dogmatika legújabb eredményeit egészen új téren alkalmazza teljes sikerrel és ezzel hathatós fegyvert ad azok kezébe, akik az új normativ fogalomalkotó rendszer szószólói. Szerző elsősorban a zendülés tényálladékának két fő fogalmi elemével : a katonai szolgálati rend és a szembeszállás fogalmával foglalkozik. Megállapítja, hogy a „katonai szolgálati rend" nem az életből közvetlenül vett leirófogalom, hanem jogi természetű normativ fogalom, melynek tartalmát nem lehet a katonai közigazgatási jog szabályaiból kideríteni, hanem csak elméleti alapon és szerző szerint nem állapotot jelent, hanem a katonai szolgálati kötelességeket megállapító jogszabályok összességét. Szerző szerint a szolgálati kötelességsértésben álló legkülönbözőbb cselekménytipusok átalakulhatnak bizonyos ténybeli mozzanatok esetében ugyanazzá a bűncselekménnyé: zendüléssé. Ez csak úgy érthető meg, mondja a szerző, ha a teleologikus értelmező módszert alkalmazzuk, melynek középponti problémája a jogtárgy fogalma, kapcsolatban a megtámadott érdekkel. A cselekmény támadási iránya a lényeges, s ha az elkövetés ténybeli mozzanatai megváltoztatják a cselekmény támadási irányát, a cselekmény belső természetét meghatározó speciális érdek is megváltozik s az egyes normák által közvetlenül védett különféle érdekek háttérbe szorulnak. A jogi tárgy fogalmának találó jellemzése után a szerző a zendülés jogi tárgyát kutatja és Max Grünhut nyomán a cselekmény tipikus megjelenési alakjában találja meg az erre szolgáló segédeszközt. Ennek segítségével arra az eredményre jut, hogy a zendülés tömegbűncselekmény. Nagyvonalú tömeglélektani fejtegetés keretében kimutatja a szerző, hogy a zendülés tényálladékával a törvényhozó az ellen a veszély ellen kiván védelmet nyújtani, hogy a tömeg magatartásának terjedelme kiszámíthatatlan, de maga a tömegmozgalom keretei is bizonytalanok. Ebből a szempontból pedig közönbös, melyik speciális szolgálati kötelességet sérti a tömeg. A tömeg jellemvonásai pedig már kettőnél több embernek meghatározott célra való egyesülésekor is csirájukban megvannak, aminek a katonai szolgálat körében épen elegendő a jelentősége : az ily jelentéktelen csoport pillanatok alatt tömeggé erősödhetik. Ami pedig a szembeszállás fogalmát illeti, ez szerző szerint a mindennapi életből vett fogalom, melynek lényegéhez tartozik egy alanyi mozzanat is: az ellenséges érzület. Emellett azonban egy fontos tárgyú eleme is van a szembeszállásnak: a nyilt elkövetés módja. A zendülés