Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - Vádirat a tanú ellen

322 IRODALOM. meit több mint egy félszázad óta szakadatlanul foglalkoztatni tudta, annak okát csak a téma nehézségében láthatjuk: ez tette ezt a kérdést oly „különösen vonzóvá"8), a túltengőnek Látszó Irodalom a büntetőjogászok kutató szenvedélyének és problémaérzékenységének fényes bizonyságai. Szerzőnket is kétségtelenül elmélyülésre való hajlandósága indította arra. hogy ily beható munkásságot szenteljen ennek a témakörnek, s bár nyilt értékítéletet az irodalom felöl nem mond. a probléma körül vívott hatalmas szellemi tornát 6 sem értékeli nemlegesen, bár végső állásfoglalása szerint (171 198.) az e eimen tárgyalt kérdés nem tartozik a jogi dogmatikához. Arra a technikus kérdésre, hogy a (büntető) jogszolgáltatás a/, egymáshoz kapcsolódó tények végtelen sorozatában mit tekinthet a „vádbeli cselekmény" folyományának akkor, amikor az egyént ezért a magatartásért felelősségre vonja, hiába keresünk feleletet azokban a H. Stammler óta nagyszámú Ismeretelméleti alapvetésekben, amelyek ép oly mélyreható, mint' meggyőző gondolatmenetekkel mutatták ki. hogy sem a jog a maga egészeben, sem a/, egyes jogtétei vagy jogszabály, sem az előbbiből dedukció vagy analízis, konkretizálás vagy índividualizálás, illetve utóbbiból indukció vagy szintézis, absztrahálás vagv generalizálás műveletei útján nyerhető jogi „fogalmak", sot lényege szerint még a birói Ítéletek seni az okozatosság kérdésére „felelnek", hogy a jog gondolatvilága uemkauzális „természetű", vagy „szerkezetű", hogy ekként az okozatosság nem tartozik a jog világába, vagy „birodalmába." A fogalmak ily tisztázása után különösen hat, de zavart már alig okozhat, ha egy ujabb jogtudományi lexikonban azt olvassuk, hogy a jogrend ..kauzális gondolkozáson" alapul és a tények s azok jogi „hatása" között „szociológiai" értelemben okozati összefüggés áll fenn.8) Mindezek a Stammler es Kelsen nevéhez fűződő, azóta többféleképen variált általános ismeretelméleti megállapítások, amelyeket szerzőnk jól ismer (9—10., 44—46.), alkalmasak lehetnek a jog oly „kauzális relációinak" tisztázására, hogy felfogható-e a jog a maga egeszében okozati törvényszerűségeket uraló fejlődés eredményének, mint a mult század második felének szociologizmusa vallotta, vagy hogy a bűncselekményeknek egy-két évtizeddel később divó „aetiologiai" magyarázata s az egész u. n. büntetőjogi naturalizmus a kritikailag purifikált jogi gondolkodás számára értékesíthető-e; témánk eldöntésénél azonban csak kiindulási pontul szolgálhatnak s azokat szerzőnk is csak erre használja fel. A megoldásra váró tudományelméleti alapprobléma e részben az. hogy ezek a (sit venia verbo) antikauzális gondolatmenetek, amelyeket minden világnézeti sokfélesége ellenére úgy a mai communis opinio, mint szerzőnk is általánosságban elfogad, kízárják-e az okozatosság kérdésének feltevését, — hogy a teleologikus, vagy normatív, vagy bármely más szellemtudományi alapelvnek hódoló jogtudomány megtűri-e, — és ha igen mennyiben — a kauzális gondolatmenetet? A szerző megoldása határozott és alapjában megnyugtató: helyet enged a jog birodalmában ügy a kauzális, mint a teleologikus szemléletnek, de más irányban. A jog tudománya, így a büntetőjogi dogmatika is, nem alkalmazhatja a kauzális szemléletet, a feltetelezett okozati összefüggés következményeit vonja le anélkül, hogy az ily összefüggés lényegének nem reá tartozó vizsgálatába bocsátkoznék (9—11.). Bár tehát a jogi dogmatika nem íoglalkozhatik az okozatosság kérdésével, a büntetőjogászok közül senki sem vonja kétségbe, hogy az okozati összefüggés ennek ellenére sem közömbös a jog számára. Olyan jogrendszerben, amely nem a puszta érzülethez fűzi a büntetés jogkövetkezményét, a külső világban végbe menő változásoknak jelentősegük van a jog szamára (171.), a puszta fikció pedig az élet követelményenek nem felel meg (12.). Ezzel azokat a szélsőséges megoldásokat, amelyek a jogi gondolkozás szerkezetére hivatkozva a jogból minden ténylegességet gyökeresen ki akarnak kü*) Sauer: Grundingen des Strafrcchta 429. 8) Stier—Somló—Elster: Handwörterbujti der Reclitswissenschaft Ul. 511.