Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1-2. szám - Az "önkéntes kilépés" jogkövetkezményei a nyugdíjjogosultság szempontjából

18 DR. SCHWARTZ TIBOR Szorosabb értelemben véve ez az eset, valamint az, ha a munkavállaló felmondás nélkül azonban nem a munkaadónak az 1. T. 95. §-ának valamely pontjába ütköző cselekménye folytán szünteti meg a szolgálati jogviszonyt, képezik az ú. n. „önkéntes kilépések" ama eseteit; melyeket az alábbiakban kapcsolatban azok jogkövetkezményeivel taglalni kívánok. Az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 11. §-a értelmében nem illeti meg a végkielégítés azt az alkalmazottat, ki a szolgálati szerződést nem a munkaadó hibája miatt maga szünteti meg. Ebből a contrario következik, hogy az esetben, ha a munkaadó hibája miatt szünteti meg az alkalmazott a szolgálati szerződést, úgy végkielégítés megilleti. Megjegyzendő, hogy azokban az esetekben, midőn az I. T. 95. §-a a munkavállaló részére biztosítja az azonnali kilépés jogát ez azonnal gyakorolandó is, mert ha esetleg csak felmondással él és a felmondási időt kitölti, úgy ez már mint megbocsátás szerepel és a szolgálatból való kilépése mint ú. n. „önkéntes kilépés" lesz elbírálandó és egyben sújtani fogják a munkavállalót ez utóbbi jogi ténynek összes következményei. Utalok még ezzel kapcsolatban a nyugdíjszabályzatoknak ama szokványos kikötéseire is, melyek szerint a nyugdíjra nem jogosult az a nyugdíjpénztári tag, aki a szolgálatából „önként kilép". Természetesen az ilyen kikötés is olyképen értelmezendő, hogy nem minősíihető önkéntes és ennek folytán nyugdíjvesztő kilépésnek az, ha a szolgálatból való kilépésre ép a munkaadó szerződésszegő ténye, illetve az I. T. 95. §-ába ütköző esetleges egyéb cselekménye, kényszerítette a munkavállalót. Az ellenkező felfogás nyilván a jó erkölcsökbe ütköznék, mert azt vonná maga után, hogy a munkavállalónak tűrnie kell a munkaadó szerződésszegő tényeit, mert ellenkező esetben a kilépéssel azt a kockázatot kellene viselnie, hogy az egyébként kiérdemelt nyugdíját elveszti. Tudvalévő, hogy a 4600/1933. M. E. sz. rendelet 6. §-ának 2. pontja értelmében a köztámogatásban részesülő társaságok felügyelő hatósága elrendelheti az alkalmazottak javadalmazásának csökkentését. Ugyanazon rendelet 18. §-a pedig úgy rendelkezik, hogy, ha az alkalmazott a csökkentett javadalmazás mellett nem hajlandó további szolgálatot teljesíteni, a szolgálati viszonyt, az ott megjelölt idő alatt a törvényes felmondási idő megtartása mellett felmondással megszüntetheti. Helyes az az értelmezés, mely szerint a rendeletnek fenti intézkedése a köztámogatásban részesülő társaságnál alkalmazott tisztviselők jogát csorbítja annyiban, hogy ezek a tisztviselők az egyoldalú fizetéscsökkentés esetében nem élhetnek azzal a joggal, hogy a fentiek alapján a szolgálati jogviszonyt az I. T. 95. §-ának b. pontja értelmében azonnali hatállyal megszüntessék, és ennek folyományakép érvényesíthessék a felmondási időre járó illetményeiket.