Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - A látszólagos indokolásról

A LÁTSZÓLAGOS INDOKOLÁSRÓL. 271 gépkocsitulajdonos ellen, akkor a biztosító társaság az általa nyújtandó kártérítési összeget csak a perben hozott ítélet jogerőre emelkedése után fizeti meg a biztosítottnak. Történt már most, hogy abban a perben, amelyet a károsult a biztosított gépkocsitulajdonos ellen indított, végrehajtható, de nem jogerős II. bírói marasztaló ítélet keletkezett. A biztosító társaság fizetni a biztosítottnak nem akart, utalva arra. hogy a szerződés szerint csak jogerő után köteles fizetni. A biztosított gépkocsitulajdonos pedig fizetni a teljesítési határidő beálltakor nem tudott, hanem csak később fizetett, még pedig drágán szerzett kölcsönpénzből. Időközben ellene végrehajtás kéretett és foganatosíttatott. Hónapokkal rá meghozatott a III.íokú marasztaló jogerős ítélet. Ekkor a biztosító társulat megtérítette a gépkocsitulajdonos biztosítottnak az utóbbi terhére megítélt tökét, kamatot és perköltséget, de nem térítette meg a II. bírói végrehajtható ítélet folytán felmerült végrehajtási és kölcsönszerzési költséget, melyet a biztosított szintén követelt a biztosító társaságtól. A biztosító társaság ezt megtéríteni vonakodván, a biztosított ezen végrehajtási és kölcsönszerzési költségek megfizetése iránt pert indított a biztosító társaság ellen. Az elsőbíróság ezt a keresetet közbenszóló ítélettel jogalap szempontjából helytállónak mondotta ki. íteletét következőkép okolta meg: • Kétségtelen, hogy a biztosítási feltételek S. §-.ínak szószerinti szövegéhez az alperesi védekezés teljesen hozzásimul. Igen világosan benne van a §-ban az, hogy az alperes fizetési kötelessége az ítélet jogerőre emelkedése után következik be. Így tehát a kötvényfeltételek S. §-ának szószerinti alkalmazása mellett alperesnek az a védekezése, hogy ő fizetési késedelemben nem volt: alapos. Ámde a K. T. 265. §-a előírja, hogy a kereskedelmi ügyletek megbírálásánál és értelmezésénél nem annyira a használt kifejezések betűszerinti értelme, mint inkább a szerződő felek akarata szolgál irányadóul. E szempontból nézve a kötvény szóbanforgó §-át, nincs semmi ok annak feltételezésére, hogy a peres felek szándéka a jogtechnikai értelemben vett jogerőre irányult. Nem jogtechnikai, hanem laikus értelemben pedig minden oly' ítélet, amelynek alapján a marasztalt félnek fizetnie kell: jogerős. A szerződő felek akarata tehát kétségtelenül arra irányult, hogy amikor bekövetkezik a jelen perbeli felperesre nézve a fizetés jogi kötelessége és kényszere, akkor ne ó legyen kénytelen zsebébe nyúlni, hanem az alperes biztosító fizessen helyette. Ha azonban ez az okirat-értelmezési álláspont nem volna helytálló, akkor az alperesnek a végrehajthatósággal és nem a jogerővel bekövetkező fizetési kötelessége a következő okból tekintendő beállottnak: A K. T. 472. §-a akként intézkedik, hogy a biztosítási szerződés feltérelei csak akkor irányadók, ha a felek kölcsönös jogai és kötelességei „a jelen fejezetben* megállapítva nincsenek. Jelen fejezet alatt értendő a K. T. második rész 7. címének 2. fejezete. Ez a fejezet bevezető §-ában, vagyis a 463. §-ban meghatározza a kárbiztosítási ügylet fogalmát. E meghatározás lényege az, hogy kárbiztosító ügylet akkor van jelen, ha valamely meghatározott esemény következtében beálló vagyoni hátrány megtérítését vállalja magára a biztosító. — „Vagyoni hátrány nyilván valóan az is, ha végiehajtható, de nem jogerős ítélet alapján a szavatossági biztosítási viszonyban álló biztosított fizetni köteles és fizet, felebbezés folytán a jogerős ítélet őt a fizetés kötelessége alól felmenti, de a már fizetett összeget akár törvénynél fogva (tartáíi-járadék kötelességek esetén), akár a visszajáró összeg behajthatatlansága miatt többé vissza nem kaphatja. Az ö vagyoni hátránva ilyenkor ugyanolyan, mint hogyha őt nem csupán végrehajtható, hanem jogerős