Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - A jogalkotás és jogalkalmazás viszonyának új alakulása

A JOGALKOTÁS ÉS JOGALKALMAZÁS. 245 kes megfigyelni ennek az egyezően dinamikus, de egyébként homlokegyenest ellenkező két jogrendszernek ide vonatkozó felfogását. A hivatalos szovjetorosz jogász, Stutschka szerint „a szovjettörvények csak technikai útmutatások, amelyek kötelező ereje mindig csak viszonylagos", amely meglehetősen ködös — vagy talán egészen kétségtelen? — meghatározás Elistratow jogtanár megfejtése szerint azt jelenti, hogy „a forradalmi törvényszerűség jelentős hajlékonyságot tüntet fel: a meghatározott normáktól való kisebbfokú függőség és a konkrét esetben egymással szembenálló érdekek szabadabb mérlegelése alakjában"; összhangzatos azonban ezzel Slawin megállapítása is, amely szerint „a bíróság a polgári perben teljes szabadsággal jár el az eléje kerülő anyag értékelése tekintetében", s a pozitivizmussal való szembehelyezkedést jelenti Stutschka kissé közhelyszerű tétele is: „nálunk az eleven tett uralkodik és nem a holt betü." A tételes jognak, mint jogforrásnak a jelentőségére a legjellemzőbb Timaschew megállapítása, mely szerint igazságügyi kérdésekben egyáltalában nem alkottatván törvények, a bírói gyakorlat csak a „forradalmi lelkiismeretre" alapítható. Ilyen körülírások alapján a szovjetorosz jogalkalmazási rendszert kétségtelenül subiectivista jellegűnek kell minősítenünk. Nagyon érdekesen — ha nem is kifejezetten a subiectivizmus, de mindenesetre nem a pozitivizmus alapjaira van azonban felépítve a német nemzetiszocializmus jogalkalmazási rendszere sem. A Harmadik Birodalom bíráskodási ideáljából természetesen hiányoznak azok a tényezők, amelyek számunkra érthetetlenné és a mi bíráskodási fogalmaink számára teljesen idegenné teszik a szovjetbíráskodást. Az orosz bíráskodás ugyanis kifejezetten és céltudatosan partialis jellegű: az, amivel a polgári államok bíráskodását szokta meggyanúsítani — osztálybíráskodás. Az 1926. november 19.-i bíráskodási szervezeti törvény 1. §-a értelmében „a bíróság feladata: a) a proletárforradalom, a munkás- és paraszturalom és az ezek által teremtett jogrend vívmányainak megőrzése, b) a dolgozók és egyesüléseik jogainak és érdekeinek védelme, c) a dolgozók társadalmi munkafegyelmének és összetartásának erősítése és a dolgozók jogi nevelése, d) az állampolgárok egymásközötti személyi és vagyonjogi vonatkozásaiban a forradalmi törvényszerűség megvalósítása." Ehez fűzi Krylenko igazságügyi népbiztos a következő kommentárt: „Ha egy polgári jogász ezt olvassa, bizonyára felkiált: ,Tehát nincs bíróság a nemdolgozók és közösségeik védelmére !' És ebben igaza van. A mi bíróságaink elé kitűzött cél a dolgozók érdeke, ennek a célnak rendeljük alá a bíróságot, vagyis az osztály önvédelmének formai eszközét. Ha e cél megvalósítása szükségessé teszi azt, hogy széttapossuk a nemdolgozók és közösségeik jogait, bíróságunk bizonyára nem fog ettől a szükségességtől visszariadni." Ezzel szemben a német nemzeti szocializmus bíráskodási célja hangsúlyozottan totális : a népközösség — Volksgemeinschaft — jogintézménye, Küchenhoff szerint Volksrechtsprechung. Az új német jogfejlődés egész tudatosan és jogászi eszközök-