Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - Még egy szó a házasságjogi gyakorlatról

MEG EGY SZÓ A HÁZASSÁGJOGI GYAKORLATRÓL. 203 Természetesen, ha maga az elhagyott fél lép fel a bontókeresettel, nem vehető figyelembe, hogy ő a maga részéről esetleg ragaszkodnék a kötelék fenntartásához, csak a másik fél makacs szerződésszegése kényszeríti a bontás szorgalmazására. Ámde a mai bírói gyakorlat minden 77-es pert ilyennek tekint és nemcsak egyező válási szándékot vélelmez, mihelyt az alperes kijelenti, hogy védekezni nem kíván, hanem egyben bizonyítottnak is veszi azt a tényállást, amely a 77. §-ban írt bontó ok fennforgását megállapítja. Ebben a praxisban nyilatkozik az a módfeletti könnyítés, amelyet joggal rónak fel a judikatura hibájául. Nem is szólva azokról az esetekről, amikor a habozó alperes még a bírói székből is szemrehányást kap, az alperesi passzív nyilatkozat után tovább nem is érdeklődik a bíróság az eset körülményei iránt, hanem meghozza bontó ítéletét. Figyelmen kívül hagyja az ofíiciálitás elvét, még kevésbbé akar tudni a „lelkiismeretes megfontolás és szigorú bírálat" parancsáról. Ez a gyakorlat kétségtelenül alkalmas volt azt a meggyőződést meggyökereztetni a közvéleményben, hogy kölcsönös megegyezés esetén minden nehézség nélkül fel lehet bontani a házasságot és ez a meggyőződés ma már odáig fejlődött, hogy még ügyvédek felfogása szerint is az alperes nem védekezése esetén a bíró köteles felbontani a házasságot. Ám a fentebb kifejtettek szerint is a valóban megegyezéses válás nem olyan gyakori, mint amilyen sürün az a fórum előtt jelentkezik. Számtalanszor kifejezésre jut ennek a „beleegyezésnek" hiánya abban, hogy nem az ártatlan, hanem a vétkes fél indítja meg a bontópert, az elhagyottnak csupán a perbeli passzivitását biztosítva vagy remélve. Nem ritkán megvan továbbá az elhagyó és alperesként látszólag passzive viselkedő félben az elhatározás, hogy feltárja a bíróság előtt a jogos okokat, amelyek miatt házastársát elhagyta. Az elébbi körülmény nem derül ki, az utóbbira nem adatik alkalom az alperesnek, hanem minden ilyen esetben is bontó ítéletet hoz a mai gyakorlat, mellőzve még a tényállás felderítését is, amely pedig lelkiismeretesen megfontolandó és szigorú bírálatban részesítendő volna. Pedig a felek személyes meghallgatását kötelezőleg írja elő a törvény; emellett joga van a bíróságnak más személyeket is meghallgatni és e joggal a törvény szelleme szerint mindannyiszor élnie is kellene, valahányszor a felek nyilatkozata nem deríti fel teljesen és megnyugtatóan a tényállást. Felbontó ítélet hozatik tehát ezen gyakorlat mellett olyan esetekben, amikor az elhagyó a felperes volt, vagy amikor az elhagyásnak jogos oka volt, holott ezekben az esetekben csak elutasító ítélet volna hozható. Sokszor szinte úgy tűnik fel, mintha a válni kívánó féllel együtt a bíró is félne attól, hogy olyan tényállás derül ki, amelynek alapján a keresetet el kell utasítani.