Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 5-6. szám - A psychoanalysis és a büntetőjog

184 DR. ANGYAL PÁL nem egy gyakorlatilag előnyösen hasznosítható gondolatra vezettek. Legyen szabad záradékul a psychoanalizisnek a gondolatébresztő hatása alatt kialakult néhány — a büntetőjogot közelebbről érdeklő — reform eszméjére a figyelmet felhívni. Nem kétséges, hogy a bűnhődés utáni vágy — ha nem is az Ödipus komplexum sarjaként, hanem egy-egy bűncselekmény elkövetése után — minden normális ember lelkivilágában erőre kap s mindaddig nem hagy nyugtot, míg kielégítésre nem talál. A kielégítést és ugyan a bűnözés következményeként megbomlott lelki egyensúly helyreállítását valóban a büntetéselszenvedés vonja maga után, mint ezt már az intuitíve, nagy léleklátók, mint Shakespeare, Maupassant, Dosztojevszky, nálunk Arany János klasszikus alakjainak vergődésében, majd megnyugvásában szemlélhetjük. Ámde ha a büntetés csakugyan lélektisztító, nem ritkán a megújhodás, a szocio-etikai átalakulás útját megnyitó hatást gyakorol, úgy a büntetési rendszer kiépítésénél, valamint a konkrét büntetés kiszabásánál ez a szempont mindenkép figyelembe veendő. Értékesíthetőnek találom egyebek között a psychoanalizisnek szublimációs gondolatát, de nem a freud-i torz alakban, hanem úgy, amint azt sokkal tisztulíabb formában már régóta ismerjük. A psychoanalizis tanítása szerint a libidó, mely egyébként autoerotizmust, Ödipuskomplexumoí, homoszexualitást és hasonlókat hoz létre, megfelelő körülmények között szublimálódik, átfinomul, azaz tulajdonképeni céljától elfordul s magasabb rendű tárgy felé orientálódik, s a tudomány és művészet, az erkölcs, vallás és szociális élet terén nagy alkotásokra képesül. Freud határozott nézete, hogy minden tudományos, irodalmi vagy művészi termék lényegében szexuális érzés átfinomult produktuma „Es scheit mir — úgymond — unzweifelhaft, dass der Begriff des Schönen auf dem Boden der Sexualerregung wurzelt und Ursprünglich das sexual Reizende bedeutet." Részemről a szublimáció gondolatát ebben a beállításban nem tehetem magamévá, — nem azért, mert psychologiai képtelenségnek tartom, hogy az érzéki ösztön szellemit válaszon tárgyául, hogy a szexualitás a tőle lényegileg eltérő, sőt ellenkező szellemibe menjen át. A psychóanalitikus szublimáció során nem az érzéki emelkedik fel a szellemibe, hanem a szellemi lezuhan az érzékibe, s elveszti felsőbb értékűségét, magasabbrendű tartalmát; a freud-i szublimáci nem a szexualitás szublimációja, hanem a szublim értékek (a tudomány, művészet, vallás, erkölcs) szexualizálása. A — mondjuk — ortodox felfogás úgy tartja, hogy az ember szexuális vágyait, érzéki ösztöneit igenis szublimálhatja, de csak olyképpen, hogy az alacsonyabb rendű erotikus törekvés színhelyét hagyja el, elhagyja pedig azért, mert felismeri a