Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 3-4. szám - A bűnügyi nyomozó-rendszer kezdetleges formái és kialakulása

134 ZSOLDOS BENŐ hető nyomokra mutatott a száraz talajon, a mikre a nyomozók maguktól talán sohasem tudtak volna rájönni, — majd a maga sajátos modorában azt igyekezett kimagyarázni, hogy arra két fehér ember járt. Tovább haladva a rejtett jelek nyomán: néhány yardnyi távolságra a fekete egyszerre rendkivül izgatottan kiabálta egy helyre mutatva, hogy ott embert öltek! S mikor jobban szemügyre vették a kis tisztást, ahol a fű le volt gázolva: a földön, a fű között aludt vércsomók voltak láthatók. Aztán tovább mentek a benszülött által kikutatott nyomon, mignem a kis folyó mentén odább olyan helyre értek, hol a sekély vízben levő homokzátonyok kisebb tavakat hoztak létre. Az egyik ilyen tavacskát, mely szélesebb volt és sokkal mélyebbnek látszott a többinél, a fekete nagyon izgatottan vizsgálta, mert észrevette, hogy a víz felszínén valami sötétszinű tajték úszkált. Ebből kivett egy csipetnyit, megízlelte, megszagolta és aztán tétovázás nélkül kijelentette, hogy ott van a fehér ember! A fekete ős-detektiv rögtön belement a vízbe nyakig, majd lebukva a víz alá, hamarosan egy nagy zsákot emelt ki onnét, mely csakugyan a szerencsétlen részvényes szétdarabolt holttestét rejtette magában. Bent a zsákban nagyobb kődarabok is voltak elhelyezve, hogy azok a zsákot és tartalmát állandóan a víz fenekén tartsák. így az eltűnt ember végre megkerült, most már annak kikutatása volt hátra, hogy kik tették el őt láb alól? A benszülött ős-detektiv erre a kérdésre is csakhamar megadta a feleletet. A nyomozó-hatóság embereit visszavezette a két pásztor kunyhójához, melyet a nyomozók a íegtüzetesebben átvizsgáltak. Bent ugyan nem találtak semmit, de a kunyhó hátulsó falánál kint egy kabátra, mellényre és két nadrágra akadtak, melyek mind friss vérnyomokkal voltak tarkázva. A kunyhó két gazdáját nyomban letartóztatták és a melbournei fogházba szállították. Hátra volt még annak a nyeregtáskának a felkutatása, melybea a megölt ember pénze volt. Ezt megint csak a bámulatos ügyességű bennszülöttre bizták, ki a kunyhótól kiindulva, északi irányban olyan nyomokra bukkant a látása és szaglása segítségével, amelyeken haladva, a nyomozókat meglehetős távolságnyira egy teljesen kiszáradt vizfenékhez vezette. Itt a nagy vízmeder közepén egy magas kőrakás volt, ezt a fekete nagy figyelemmel többször körüljárta, mig végre az egyik kőnél hirtelen megállapodott, mert — amint mondta — itt bőrt szagolt. Nagy gyorsasággal több követ is eltávolított azon a helyen s íme, egyszerre csak előhúzta onnét a nyeregíáskát is, meg a nyerget is. A táskában hiánytalanul benne is volt még a részvényes kétezer font sterlingje. íme, ez a minden büntetőjogi képzettség nélkül való ausztráliai bennszülött a maga primitív módján, valójában már nem egyéb, mint egy nagyon is hasznavehető — detektív. Ösztönös cselekvésű lény, vele született nyomozó hajlammal és képességgel, a milyenek voltak mind a mai tanult, éleslátású detektivjeink ősei. Ezen a helyen kell megemlékeznem arról, hogy a bűntettek nyomainak s ezek útján elkövetőinek ösztönös megérzése s ezek felkutatására sarkaló hajlam nagyon jelentékeny szerepre van hivatva az állati ösztön világában is. A mai rendőrkutyák bámulatos okossága is erre mutat. Egy régi példa mindjárt erre is rá fog világítani. A bajorországi Regendoríban 1807-ben és 1808-ban két fiatal leány tünt el hirtelen a legtitokzatosabb módon. A nyomozó hatóságok, — már a mennyire a rendőri szervezet akkori fejlettsége engedte, — minden erejüket megfeszítették és minden tudásukat latba vetették, de hosszú hónapokon át a legsivárabb eredménytelenség járt a nyomozók keze nyomán s a tettes kilétét a legsűrűbb homály borította. Csak egy látszott bizonyosnak: a leányokat gyilkos kezek tették el láb alól. A gyanú legerősebben egy Andreas Bichel nevű regendorfi ember felé irányult, de ennek konok tagadásával szemben semmi bizonyíték nem volt bűnössége mellett s a nyomozás végre is siralmas holtpontra jutott.