Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 3-4. szám - A kriminálpsychologia jelentősége a büntető igazságszolgáltatásban
8S DR. MENDELÉNYI LÁSZLÓ tek nagyobb része, amikor normális lelkületű vádlott áll a bíró előtt, lélektani problémákat nem okoz. Nincs probléma akkor sem, ha a vádlott kifejezetten elmebeteg, mert ezt a szakértő kétségtelenül meg tudja állapítani. A nehézség a határeseteknél, a psychopathák, az u. n. csökkent, vagy korlátolt beszámítású egyének esetében van. Amint a vizsgáknál a censornak nem az a jelölt okoz nehézséget, akiről néhány kérdésre adott válaszból megállapítható, hogy nagyon jól van, vagy sehogy sincs elkészülve, hanem az, akinek egyik válasza készültségre és intelligenciára enged következtetni, a következő válasza pedig ennek ellenkezőjét árulja el, úgy hogy az ilyen váltakozó válaszok után a censor végül zavarba jön afelől, hogy képesítheti-e a jelöltet, úgy vagyunk a korlátolt beszámítású vádlottak esetében is. Annak megállapítása, hogy intermediair psychikus abnormitas (határközi elmeállapot) esete forog-e fenn s ha igen, morálisan defektuozus (közveszélyes) avagy csak múló rendellenes (nem közveszélyes) elmeállapotú egyénnel állunk szemben, — állítja a psichiatert és véleménye elfogadása tekintetében a bírót is a legnehezebb feladat elé. Ezzei a feladattal a bíró psychologiai f elkészültség és psychiater igénybevétele nélkül megbirkózni képtelen. — Ebből következik, hogy a büntető jogásznak — törvényhozónak és bírónak egyaránt — élénk figyelemmel kell kisérnie a kriminal psychologia fejlődését és felhasználnia annak megállapításait. Szándékosan kerültem azt a kifejezést, hogy lépést kell tartania vele. Nem, — csak követnie szabad. Mert a psychiatria büntetőjogi vonatkozásai és megállapításai igen sok fázison mentek át, ennek a tudományszaknak régi és gazdag múltja van, a tudományos kutatások előterében van s kétségtelen, hogy még nagyobb jövő is áll ellőtte, — de megállapításai — s ez természetes, mert tárgya az emberi lélek, tehát a legnehezebben megfogható valami — gyakran tévesnek, túlhaladottaknak bizonyultak, módosításra szorultak. Elég itt talán csak arra a fejlődési vonalra utalnom, amelynek elejét a Lombroso delinquente nato-tétel s az abból kifejlődött kriminal-antropologikus iskola, (mely — mint Fayer mondja — úgy tekinti a társadalmat, mint egy egységes nagy testet, melynek beteg részeit amputálni kell, az amputitio idejére a determinista tanok képezik a narkotikumot) és a determinista és indeíerminista tanok, — végső szakát pedig a Freudféle psychoanalisis, az Adler-féle individuáí-, a Jung-féle analitikus psychologia és a Kretschmer-féle orvosi lélektan jelzik. — E fejlődési folyamat során kiderült esetleges tévedések a tudományos kutatás velejárói, sérelmet, vagy kárt rendszerint nem okoznak és a kiderült tévedés egyszerűen helyreigazítható. A büntetőjog azonban nem kísérletezhet, mert itt a tévedés helyrehozhatatlan kárt, vagy sérelmet okozhat.