Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 7. szám - A német nép büntetőjoga

264 DR. A (JER GYÖRGY kérdéseket öleli fel, nem csupán a jogtudomány hanem a filozófusok és a történettudósok elméleteivel szemben is állást foglal, így akarván kimutatni a nemzeti, népies sajátosságoknak a büntetőjog és az utóbbinak a népi jellem kialakulására (Volkwerdung) gyakorolt kölcsönhatásait. „Ein Volk ist eine geschichtlich gewordene Sinneneinheit" — mondja a szerző; amely nem a véletlen játéka és amelynek sajátosságai feltétlen érvényesülést kívánnak a büntetőjog alapelveiben. A büntetőjog tehát nem helyezkedhetik ellentétbe az általános erkölcsi felfogással sem, jóllehet azt kinövéseiben, szélsőségeiben követni nem tartozik. Reámutat már itt azonban Mayer professor — szerintünk igen helyesen — arra, hogy a nép meggyőződése (Volksüberzeugung) nem lehet jogforrás, hanem csupán az iránytű, amelynek segítségével a törvényhozó és a bíró elveinek helyességéről végeredményben meggyőződhetik. A tömegpsychologia által gyakran félreértett néplélek megnyilvánulásai nem alkalmasak arra, hogy azokat jogelvekké tömörítsük. Évszázados tapasztalatok mutatják, hogy a népek ugyanazoknak a történeti áramlatoknak a hatása alatt állanak és hogy az ezekkel szemben tanúsított lelki megnyilvánulások nem állandóak és törvényhozó által határozottsággal nem is rögzíthetők. A büntetőjog főcélját a szerző a generálprevencióban látja és ez az álláspontja vörös fonálként vonul végig az általános rész minden kérdésének megítélésénél, Ez alatt érti a lelki és szellemi hatásoknak azt az összességét, amelyet a büntető igazságszolgáltatás a nép egészére, avagy az összes néptagokra gyakorol. A generálprevenció első feltétele azonban az igazságosan megtorló büntetés. E hatással szemben a szerző a speciálprevenciónak nagyobb jelentősséget már csak ezért sem tulajdonit, mert a tapasztalatok igazolják, hogy a tényleges bűntettesek száma mennyire meghaladja azoknak számát, akiket a bíró bűnösöknek talál és a bizonyítás nehézségei hányszor hárítják el a bűntettesről a megtorló következményeket. Bár a büntetőtörvények eljövendő átalakulása szempontjából nem tartjuk túlságos jelentősnek az agyontárgyalt „Schulenstreítben" való állásfoglalást, fenntartás nélkül csatlakozunk ahhoz a megállapításhoz, hogy a büntetőjog a speciálprevenció terén vajmi csekély eredményt mutat fel. Eltekintve a legenyhébb alkalmi kriminalitástól, a büntetésnek javító vagy akár elrettentő hatása alig jöhet számításba. Ezt bizonyítja a visszaeső bűnözők csaknem változatlan tábora, akik midőn a bíró előtt szemforgatás közepette fogadkoznak, hogy a becsület és munka útjára térnek, e fogadalmat magukban ugy értelmezik, hogy ügyesebbeknek kell lenniök majd kiszabadulásuk után. Másrészt azonban — és ebben el kell térnünk a szerző álláspontjától — nem várunk tul sokat a generálpreventiv hatástól sem. Akiket csak az embertársaikkal szemben kiszabott büntetések tartanak