Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6. szám - A választott-bíráskodás és a családi vagyonjogi viták

220 DR. RÉVAY BÓDOG — különösen magasabb perérték esetében, — az esetenként visszatérőleg lerovásra kerülő és egyéb illetékek igen magasak, nem feltétlen bizonyosság, hogy az eljáró választott-bíróság tiszteletdíját a perértékkel arányban nem álló magasságban fogná megállapítani. Sőt arra való tekintettel, hogy nincs feltétlenül kötetezően fix árszabáshoz kötve, a méltányos megállapításnak legtágabb lehetőségei állanak fenn. Mindenesetre célszerű családjogi természetű vagyonivitáknál oly választott-bírák felkérése, akiknél az idevonatkozó összes jogszabályok ismerete és a mindenkori bírói gyakorlatban való teljes tájékozódottság feltételezhető, illetve tényleg megvan. Az olcsósági-szempont előtérbe helyezése azonban, — nézetem szerint, — ne hozza magával azt, hogy tisztán takarékossági okból: egy választott bíró működését vegyék a felek csupán igénybe. Az idevonatkozó tapasztalat ugyanis azt igazolja, hogy lélektanilag is sokkal megnyugtatóbb egy hármas-itélkező tanács döntése, mintha csupán csak egy választott-bíró kezébe van az letéve. Eltekintve ugyanis attól, hogy nem csekély nehézséget okoz egy olyan feltétlen tekintéllyel bíró, páratlan személynek kiválasztása, akiben mind a két szembenálló fél bizalma egyaránt, minden hátsó gondolat nélkül, összpontosul, sokkal megnyugtatóbb, ha a jogvitában álló felek- tudják, hogy az ítélkező tanácsban helyet foglal az a választása szerint való személy, akinek bölcs jogi-tudásában, szakértelmében és pártatlanságában, feltétlenül megbízik. Ennek az említett tulajdonságokkal rendelkező bizalmi-személyének, rendszerint örömest adja kezébe azt a jogot, hogy a választott-bírósági elnök személyét ő jelölhesse ki és illetve adott esetekben, a másik fél által indítványozott elnökjelölt személyéhez hozzájárulhasson. Ha az itt kifejezettekkel szemben, most azt kérdezzük, hogy a felsorolt előnyökkel ellentétben, mik mégis az intézmény hátrányai és hogy van az, hogy kétségtelen gyakorlatiassága dacára, a választott-bírói intézmény igénybevétele oly csekély számban kerül alkalmazásba, hogy az, az esetek lehetőségi alkalmait véve tekintetbe, százalékos számban ki sem fejezhető, akkor ennek magyarázatát csak abban vélem fölfedezni, hogy a családi érdekű és illetve a családiélet kebelében felmerülő vagyonjogi-viták, rendszerint és túlnyomó számban, mégis csak az ügyvédíirodák tárgyalóasztalainál oyernek lebonyolítást, hogy aztán az esetek többségében, közjegyzőiokiratban nyerjenek szabályszerű véglefektetést. Én a magam részéről, tapasztalati szemszögből, csak ajánlani tudom, hogy ha a vita anyagot az ellenérdekű ügyvédek szorgos munkája, megfelelő módon elrendezni nem tudja, ne késlekedjenek, hosszas tanakodások mellőzésével, a gyors megoldást biztosító választottbírósági útra lépni, mely a kifejtett iiányadó szempontok alapján, bizonyára megnyugtató érdemleges módon fogja az elébekerült kérdésanyagot megoldani.