Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - Az 1792. évi Codex de delictis eorumque poenis néhány érdekesebb rendelkezéséről

168 AZ 1792. ÉVI CODEX DE DELICTIS EORUMQUE POENIS NÉHÁNY ÉRDEKESEBB RENDELKEZÉSÉRŐL. Irta: Dr. DOMBOVÁRY GÉZA ügyvéd. Most, hogy a Jogállam ünnepi számot ad ki a bűnvádi per­rendtartás szentesítésének negyvenedik évfordulója alkalmából, nem lehet érdektelen annak a javnslatnak a rendelkezéseivel foglalkozni, amely hatalmas lépés volt a fegyveregyenlőség, a jogegyenlőség és egyben a torturális vallatás mód eltörlése felé vezető úton. Termé­szetesen az 1792. évi Codex-javaslatról lehet csak szó, melynek létre­jötte, köztudomás szerint, az 1791. évi 67. t.-c.-nek volt köszönhető. 1807-ben sajtó alá is került, de — nyilván politikai okokból — nem tudott törvénnyé válni. Negyvennyolc előtti fenyítőjogunk gyakorlata, de törvényi és statutarialis jogunk is a bevádolt egyén nemesi vagy nemnemesi voltához képest differenciálódott. íróink pedig, élükön Bodóval és Husztyval, a torturális kihallgatás törvényes voltát elösmerték. A ja­vaslat mindkét tekintetben szakit a múlttal és — mint hiszem — épp a József halálát követő ellenhatás következtében — ez állotta útját törvénnyé válásának. Mielőtt eljárásjogi rendelkezéseire áttérnék, legyen szabad emel­kedett szellemének igazolására, a bevezető rész néhány anyagijogi rendelkezését ösmertetnem. Ezentúl a bűncselekmény súlya — delicti gravitas — a solo damni exinde in rempublicam redundantis pondere aestimari non poterit — merőben a közre háramlott kár alapján nem lesz értékel­hető, hanem a dolus és culpa consideratiója alapján döntse el a bíró „an non pro futuro etiam Respublica plus damni ab eodem metuen­dum habeat", szóval - és pedig két év hijján kétszáz évvel előzve meg a mi II. büntető novellánkat, de az u. n. büntetőjogi pozitivis­ták zászlóbontását is, — értékeli a tettesnek megrögzött voltát. Nem feledkezik meg a gyakorlati élet követelményeiről soha. Némileg Csemegivel is ellentétben, aki t. i. a gondatlanság megha­tározása elé gördülő nehézségekre tekintettel, annak a körülírását a gyakorlatra bízta. A javaslat ugyanis, egyszersmindenkorra kijelent­vén, hogy culpa est dum effectus praeter directam intentionem agentis, szóval: „a cselekvő alany intentiojától függetlenül bekövetkezett ered­mény" evenit — a gyakorlati élet követelményeinek minden tekintetben megfelelő meghatározást adott a bíró kezébe; amivel szemben a szándékot, „malitia, sive propositum, sive dolus" ennek épp a tü­körképe gyanánt írja körül, mondván: „dum id reipsa accidit, quod intenditur"; ha a tettes által elérni kivánt eredmény (persze nem dolus speciálisra, hanem a bűncselekmény valamely törvényes ismér­vére kell gondolnunk — megvalósult.) így hát kiküszöbölődött a sokszázados vita: tudva és akarva cselekszik-e a gondatlanul vét­kező ? delictum casuale és delictum culposum között van-e demarca­tionalis határvonal ? más szóval: vétlenül létesült homicidium esetén

Next

/
Oldalképek
Tartalom