Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - A BŰNVÁDI PERRENDTARTÁS JUBILEUMÁRA

A BŰNVÁDI PERRENDTARTÁS JUBILEUMÁRA. 163 áli rendelkezésére a szabad bírói értelem a vitás kérdésekben a felek megnyilatkozásának és a kínálkozó új bizonyítékoknak. Ha e tárén, különösen a Te. folytán, a polgári perrend is visszafejlődést mutat, ez megint csak nem haladást, hanem hanyatlást jelent, ami arra vall, hogy nem egészséges a törvényalkotásunk szelleme, amely a gyorsaság és az állítólagos olcsóság okán elveket dob oda prédául. Kirivó ez akkor, mikor bizonyos az, hogy a mi büntető perrendünk épen a nyomozó és vádelv összeházasítása miatt a legdrágább és leghosszabb. Lehet, a felelős tényezők tudják talán jobban, de minket gyakorlati jogászokat soha meg nem győztek és soha meggyőzni nem is fognak, hogy parancsoló szükségesség eljárási törvényeinknek hátrányos deformálása. De ha így van, akkor ne várják a gyakorlati élettől azt, hogy pl. a bűnvádi perrendtartásról jubileuma alkalmából hozsannát zengjen. Igazán nincs rá ok. A törvény életbelépése alkalmából különös öröm fogadta az esküdtszék intézményét is, s ezzal az örömmel egyezett az országgyűlés és a felelős kormányörök büszkélkedése is. Soha és sehol az esküldtszék intézménye azután igaztalanabb elbánásban nem részesült, mint a mi törvénytárunkban. Valósággal rendszeres iránnyá vált némileg a civilizáció és a kultúra fokmérőjét is képező polgári bíráskodásnak elértéktelenítése. Azt az elvet, hogy a kir. Kúria mint merőben a jogkérdés elbírálására és a jogegység biztosítására hivatott legmagasabb és legtekintélyesebb bírói fórum, a ténykérdéshez, eltekintve az alaki perorvoslattól, hozzá nem nyúlhat, egyenesen az esküdtszéki ítéletek ellen való állásfoglalás törte meg. És ha a judikaturát végigolvassuk, aligha találunk benne olyan esetet, amikor a kir. Kúria később már a szakbírói ítélkezésbe is, a ténykérdést illetően ne in pejus bocsátkozott volna bele. Pedig, ha az egyes jogeseteket vizsgáljuk, nem a hirlaptudósítások alapján, hanem a főtárgyalási adatok alapján, úgy rájövünk, hogy épen a ténybeli tévedés az esküdtszék ítéletében nem fordult elő nagyobb számban, mint az elsőfokú szakbírói ítéleteknél azon statisztika szerint, amelyből leolvasható, hogy százalékosan is hány esetben változtatta meg nem a semmisségi panasz tárgyalásának eredményeképen, hanem fellebbezési tárgyaláson a Törvényszék, vagy a kir. ítélőtábla az elsőbírói ítéleteket a vádlottak javára. A szerkesztő uram felhívásával kínált alkalom szűk is, a megtisztelőén rendelkezésre álló tér is kevés ahhoz, hogy amint más helyen tettük és még fogjuk is tenni, a kemény ostromló kritikán túl törekedjünk keresni a helyes irányt, amely bűnvádi perrendtartásunknak ma már igazán zsákutcájából kivezet a szabad, az alkotmányos és — megmondjuk, — a magyar nemzeti szellem felé. Egyelőre szabad legyen abban összefoglalnom szerény véleményemet, hogy a bűnvádi perrendtartás jubileumához egyetlen méltó cselekedet lett volna az illő, ez pedig az új bűnvádi perrendtartás.