Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3-4. szám - A relativitás elve és a jogfejlődés

136 DR. KONCZ MIHÁLY. valóság csak az emberi fogalmazásban van, mert ehhez a szemlélethez szoktunk hozzá. A quantummechanika és az atomfizika megállapításai szerint az atom egy külön világ, mely nagyjában a makrokozmosz törvényei szerint él. központja az atommag, mely körül az elektronok, a villamosság legkisebb részei keringenek meghatározott számban és meghatározott, de könnyen felbomolható pályákon. E világban a rettenetes nagyságú atommag és a mérhetetlen kicsinységü elektronok — bolygók—között mérhetetlen távolság van (a milliméter milliomodrészével is alig merhető). De az atommag is külön világ, positiv, negatív, neutrális részecskék vannak benne (positron, negatron, neutron). Rettenetes nyomás és rettenetes hőség alatt az atom bomlik, a részecskék külön válnak s lesz belőlük szabálytalanul futkározó tömeg, mely a fény útjára kapva, az űrben szabálytalanul eloszlik (entrópia), míg valami egyensúlyba verődik (thermodinamikai egyensúly). S így marad időtlen időkig, — addig, míg valami hatásra, évbilliók múlva, — az idő nem számít — újra meg nem indul a chaos, a mozgás lelke költözik bele, minden újra szabályos rendszerbe verődik, tán épen egész másformába, mint amiben ezelőtt volt. íme az új fizikai és kozmogonikus világkép. Semmisem örök, semmisem végtelen, minden véges. Ami egyszer elpusztult, áj teremtésre vár. Az euklideszi, demokritoszi, kopernikuszi világnézet sem örök: Keppler, Newton igazságai sem örök igazságok. A természetfelfogás eddigi stabilitását felváltja a statisztikai valószínűség (a nagyszám) monumentális törvénye. Mindebből az következnék, hogy ez a pesszimistának látszó világfelfogás megöli az életet, pedig ellenkezőleg szabaddá teszi azt. Hisz eddigi tapasztalatainkat nem befolyásolja — az egyenes vonal ezután is egyenes marad, a háromszög szögeinek összege továbbra is 180 fok lesz — csak megtanít bennünket arra, hogy ne higyjük abszolút biztosnak, amit eddig hittünk, más igazságok is lehetnek és vannak a világon. A gondolkodást, az észt nem lehet örökre béklyóba verni, az emberi fejlődést, az emberi társadálom tőrvényeit nem lehet örökre kiszabni. A determinisztikus (oksági) világfelfogás csak addig jó, míg az életet szolgálja. Se vallási (fatalizmus, kismet, karrna stb. elnevezés alatt), se politikai formájában nem kötheti le az emberek lelkét, fejlődését. Ellenkezőleg vissza kell, hogy nyerje hatalmát a teremtő akarat és az emberiséget a fejlődés új fázisába terelje. Igaz, a szentségek bomladoznak, a társadalom alappillérei — akár a kozmológiában az universum — a tulajdon, a szerződés, a házasság és az ezekkel kapcsolatos erkölcsök mélyreható változásokon mennek keresztül, a politika módszere vajúdik, de ez nem jelenti a világ végét, hanem csak a dolgok új alakulását. A jogrend tartói, az intézmények megszűnhetnek, de él az ember, aki azokat teremtette, s a megsemmisült világ helyébe újat fog teremteni. Újra fogja teremteni az ember az állam alapjait, a kormányzás mikéntjét, a jogok és kötelességek viszonyát. A gazdasági és politikai világbomlásban magára hagyott ember, a homo individuális felveszi a kollektív kapcsolatokat s homo szociális lesz belőle. Hogy fizikai nyelven fejezzem ki magam, a társadalmi tétlenségbe, az entrópiába jutott emberatom a közműveltség és a közlelkiismeret hatása alatt újra kapcsolódik, mozgásba kerül s új társadalmi sejt lesz belőle, mely azonnal egyesül társadalmi orgánummá s mint ilyen, az embertársaival való együttműködésben és együtérzésben éli ki sejtelmes egyéniségét, az ineffabile individuumot. Lehet, hogy a világmindenség fizikailag bomlik, de maga az élet a bomlás állapotából összetevődik, kell, hogy összetevődjék, ha az életről lemondani nem akarunk s minek mondanánk le ? Még ifjú az emberiség, a homo sapiens még se biológiailag, se társadalmilag nem érte el fejlődése csúcspontját. Az ember látóköre szélesedik, szociális érzése tágul, lelkiismerete finomodik. Ezzel egyidejűleg jogalkotása is veszít dinamikájából s az elnyomó, a parancsoló, az imperialisztikus jog helyett az igazságosság, kölcsönösség és méltányosság lesz a jövő jogfejlődésének rugója. Arra tanít az új világkép, hogy az