Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3-4. szám - A relativitás elve és a jogfejlődés

136 DR. KONCZ MIHÁLY. valóság csak az emberi fogalmazásban van, mert ehhez a szemlélethez szoktunk hozzá. A quantummechanika és az atomfizika megállapításai szerint az atom egy külön világ, mely nagyjában a makrokozmosz törvényei szerint él. központja az atommag, mely körül az elektronok, a villamosság legkisebb részei keringenek meghatározott számban és meghatározott, de könnyen felbomolható pályákon. E világban a rettenetes nagyságú atommag és a mérhetetlen kicsinységü elektronok — bolygók—között mérhetetlen távol­ság van (a milliméter milliomodrészével is alig merhető). De az atommag is külön világ, positiv, negatív, neutrális részecskék vannak benne (posit­ron, negatron, neutron). Rettenetes nyomás és rettenetes hőség alatt az atom bomlik, a részecskék külön válnak s lesz belőlük szabálytalanul fut­kározó tömeg, mely a fény útjára kapva, az űrben szabálytalanul eloszlik (entrópia), míg valami egyensúlyba verődik (thermodinamikai egyensúly). S így marad időtlen időkig, — addig, míg valami hatásra, évbilliók múlva, — az idő nem számít — újra meg nem indul a chaos, a mozgás lelke költözik bele, minden újra szabályos rendszerbe verődik, tán épen egész másformába, mint amiben ezelőtt volt. íme az új fizikai és kozmogonikus világkép. Semmisem örök, semmi­sem végtelen, minden véges. Ami egyszer elpusztult, áj teremtésre vár. Az euklideszi, demokritoszi, kopernikuszi világnézet sem örök: Keppler, Newton igazságai sem örök igazságok. A természetfelfogás eddigi stabi­litását felváltja a statisztikai valószínűség (a nagyszám) monumentális törvénye. Mindebből az következnék, hogy ez a pesszimistának látszó világ­felfogás megöli az életet, pedig ellenkezőleg szabaddá teszi azt. Hisz eddigi tapasztalatainkat nem befolyásolja — az egyenes vonal ezután is egyenes marad, a háromszög szögeinek összege továbbra is 180 fok lesz — csak megtanít bennünket arra, hogy ne higyjük abszolút biztosnak, amit eddig hittünk, más igazságok is lehetnek és vannak a világon. A gondolkodást, az észt nem lehet örökre béklyóba verni, az emberi fej­lődést, az emberi társadálom tőrvényeit nem lehet örökre kiszabni. A determinisztikus (oksági) világfelfogás csak addig jó, míg az életet szol­gálja. Se vallási (fatalizmus, kismet, karrna stb. elnevezés alatt), se politikai formájában nem kötheti le az emberek lelkét, fejlődését. Ellenkezőleg vissza kell, hogy nyerje hatalmát a teremtő akarat és az emberiséget a fejlődés új fázisába terelje. Igaz, a szentségek bomladoznak, a társadalom alappillérei — akár a kozmológiában az universum — a tulajdon, a szer­ződés, a házasság és az ezekkel kapcsolatos erkölcsök mélyreható válto­zásokon mennek keresztül, a politika módszere vajúdik, de ez nem jelenti a világ végét, hanem csak a dolgok új alakulását. A jogrend tartói, az intézmények megszűnhetnek, de él az ember, aki azokat teremtette, s a megsemmisült világ helyébe újat fog teremteni. Újra fogja teremteni az ember az állam alapjait, a kormányzás mikéntjét, a jogok és kötelességek viszonyát. A gazdasági és politikai világbomlásban magára hagyott ember, a homo individuális felveszi a kollektív kapcsolatokat s homo szociális lesz belőle. Hogy fizikai nyelven fejezzem ki magam, a társadalmi tétlenségbe, az entrópiába jutott emberatom a közműveltség és a közlelkiismeret hatása alatt újra kapcsolódik, mozgásba kerül s új társadalmi sejt lesz belőle, mely azonnal egyesül társadalmi orgánummá s mint ilyen, az ember­társaival való együttműködésben és együtérzésben éli ki sejtelmes egyé­niségét, az ineffabile individuumot. Lehet, hogy a világmindenség fizikailag bomlik, de maga az élet a bomlás állapotából összetevődik, kell, hogy összetevődjék, ha az életről lemondani nem akarunk s minek mondanánk le ? Még ifjú az emberiség, a homo sapiens még se biológiailag, se tár­sadalmilag nem érte el fejlődése csúcspontját. Az ember látóköre széle­sedik, szociális érzése tágul, lelkiismerete finomodik. Ezzel egyidejűleg jogalkotása is veszít dinamikájából s az elnyomó, a parancsoló, az im­perialisztikus jog helyett az igazságosság, kölcsönösség és méltányosság lesz a jövő jogfejlődésének rugója. Arra tanít az új világkép, hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom