Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3-4. szám - Jog és igazság

JOG ÉS IGAZSÁG. 119 túltegyék magukat, de éppen azért bízzuk meg őket az ítélkezéssel, mert tudjuk, hogy a jogban való járatlanságuk naivitásának bájával mégis csak túl íogják magukat tenni a merev jogszabályokon. (Cikkíró tudja, hogy az esküdtszéki intézmény ilyen beállításával sokan nem értenek egyet, — felesleges tehát, hogy itt a szerkesztő csillag alatt fenntartással éljen.) Vannak, akik az esküdtszéki intézménnyel szemben aggályokat táplálnak. (így e cikk szerzője is.) De ha lehetséges volt az esküdtszék életrehívása igen sok jogállamban, amelyek mind a törvényhozói szerv szuverenitásának, a törvény feltétlen tételesjogi kötelező erejének elvi alapján állanak, — vájjon nem sokkal több megnyugvással bízhatnánk-e rá a jogban jártas, jogilag kiművelt, a jog szentségétől át- és átitatott bíróságokra azt a feladatot, hogy minden ítéletük első zsinórmértékéül az igazságot, a jóhiszeműséget, a jog logikájának mellőzhetetlen posztuiátumait tekintsék. Ha a bíróságok már évezredek előtt a bona fides szemmeltartásával legalább is olyan tökéletesen ítélkeztek, mint a jus strictum alapján, — ha a mai bíróságok — nálunk is, másutt is jogosítva vannak a felek ügyleti akaratkijelentéseinek tartalmát a jóhiszeműség (Treu und Glauben) szemüvegén át mérlegelni, s a turpis causa-ra támaszkodó ügyleti akarattól a bírói jogsegélyt megtagadni, — amikor már becikkelyezett nemzetközi szerződés mondja ki, hogy. a döntésre illetékes bizottság „semmiféle törvényhozáshoz, semmiféle törvénykönyvhöz .... nincs kötve, csak az igazságosság, a méltányosság és a jóhiszeműség fvjgja vezérelni" (trianoni békeszerződés 163. cikkéhez csatolt II. függelék 11. §-a.) — akkor nem lehet azt mondani, hogy ezeknek a kifejezéseknek nincs megfogható tartalma, — akkor igen is meg van a lehetősége annak, hogy ezeket az immár kijegecesedett és biztosan észlelhető ismérvekre támaszkodó magyarázati és értelmezési szempontokat a bíró a törvényhozó akaratkijelentéseivel szemben is — legalább bizonyos vonatkozásokban és bizonyos kautélák mellett — érvényesíthesse. Ha nem is lehet az igazságnak preciz jogi definícióját adni, mert az igazságot minden formális fogalommeghatározás már joggá merevítette, mégis a több évezredes joggyakorlat az igazságnak és jóhiszeműségnek jogi kategóriákba hiánytalanul nem préselhető annyi ismérvét nyújtja a megfelelő képzettséggel és egészséges jogérzettel rendelkező bírónak, hogy túlzott aggályoskodás nélkül hatalmazhatjuk fel a bírót arra, hogy mindig elsősorban az igazság szócsővének tekintse magát. Bárha a bíró is ember — emberi gyarlóságoktól nem mentes ember — mégis bízhatunk benne, bíznunk kell benne, mert minden más megoldás felett ő nyújtja a legtöbb biztosítékot arra, hogy általa az igazság jut szóhoz és érvényesüléshez. Ha pedig adódnának olyan esetek, amikor a törvényhozó nem azt tekinti elsődleges célnak, hogy az igazság érvényesül-