Jogállam, 1936 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 2. szám - Dr. Degré Alajos: A Négyeskönyv perjogi anyaga. Az Illés Szeminárium kiadványa (250 oldal) Budapest 1935

IRODALOM. 87 csak itélőmester előtt történhessék; személynök csak a magyar jogban járatos ember lehessen; a birónak az előtte pereskedőktől perfelvétel után ételen és italon kívül egyebet elfogadni ne szabadjon; saját vagy hozzátartozói, illetve szomszédai ügyének tárgyalása idején ne tartózkodhassék a tárgyalóteremben; feleljen a bírói székben elkövetett mulasztásokért, bűnhődjék, ha igazságtalanul itélt. — Viszont homlokegyenest ellentétben a magyar jogfelfogással, immár Ítélet előtt óhajtották biztosítani a pörös fél azon jogát, hogy az ügyet más bíróhoz tétethesse át, ha azt aliegálja, hogy a bíró vele szemben igazságtalanul itél! Egyezően a Hármaskönyvvel a Négyeskönyv is csak egységes — úgy polgári, mint büntetőügyekben alkalmazandó perjogot ismert. Büntető és polgári pör szenvedőalanya mindig alperes, incattus, reus. Külön polgári és büntető bíróság sem volt még akkor és vádlottként — már mint hogy szerző szerint — az ügyek legtöbbikében a sértett lép fel, aki kincstárt érdeklő nota infidelitatis eseteit kivéve — nagyjában egyezően a Hármaskönyvvel, még Ítélet után is kiegyezhetett az alperessel, illetve vádlottal. De legyen szabad itt, félreértések elkerülése céljából megjegyeznem, hogy a nota fogalmának köre sokszorta tágabb volt az 1930. III. t. c-ben körülírt hűtlenség fogalmánál. Hisz — hogy messzebb ne menjünk, — a Quadripartitum II. R. 12. tit. másfél oldalt tölt be a nota fogalma alá tartozó bűncímek merő felsorolásával és ezek jórésze még csak távolról sem sérti az állam érdekét. Ezért merném állítani, hogy a legsúlyosabb beszámítás alá eső bűntettek jórésze miatt indult bűnvádi eljárás során nem volt helye kiegyezésnek. Ezzel szemben — olvassuk Degré Alajosnak a deáknyelv nehézségeivel játszi könnyedséggel megbirkózó művében — hivatalból való eljárásnak a kor büntetőpereiben csak kivételes esetekben: lázadás, közönséges gonosztevők, valamint homicidák elleni ügyekben volt helye. Ámde, mint hiszem, a „közönséges gonosztevők1' — publici maleí'actores műkifejezés a vagyon, élet és szemérem ellen köztudomás szerint bűntetteket elkövető egyénekre vonatkozott. Corpus Jurisunknak definícióktól és abstractióktól teljesen ment, többnyire csak egyes concretizált tényálladékot sújtó rendelkezései — a Corpus Juris nyomán Huszthy, Vuchetics, Szlemenics és Bodó nagyban operálnak a publicus malefactor fogalmával. De, amint erre Bónis György az Eckhardt-Szeminárium kiadmányai közt megjelent kiváló mű szerzője hivja fel figyelmemet, meg nem határozzák. — így hát itt is arra vélek következtethetni, hogy a bűncselekmények jórésze tekintetében hivatalból indult az eljárás. Némely régi törvényünk szövege e tekintetben nem is tűr ellentmondást. A sok közül, a szerző által is más helyütt hivatolt 1527. évi 61. t.c.-re utalunk, melynek címe szerint „Malefactores et eorum fautores puniantur" és kötelezővé tette a latroknak, tolvajoknak, gyujtogatóknak, varázslóknak és (oh strigae quae non sunt!) varázslónőknek, gyilkosoknak és más hasonló gonosztevőknek összeírását és fővesztés terhe mellett való megbüntetését. Ez pedig szerény véleményem szerint az eljárásnak ebben a korban fontosabb esetekben általában hivatalból üldözendő volta mellett bizonyít. Nem vitás azonban, hogy a 11. és 12. században igen sok súlyos beszámítás alá eső bűncselekmény üldözését tették sértett kívánságától függővé. A bírósági szervezettel a Curia, a megyei, a városi és földesúri bíróságokkal Degré Alajos élvezetes, könnyen érthető és áttekinthető fejezetekben foglalkozik, aminek értékét csak úgy tudjuk kellően megbecsülni, ha figyelembevesszük, hogy a Quadripartitumnak tanulmányozása latinságának különös és egyes mondatainak igen sok esetben 30— 40 sorra terjedő voltánál fogva a Directio Methodicánál is jóval nagyobb nehézséget gördít az olvasó megértése elé. Szerző a bírósági szervezet ismertetésével is jelentős munkát végzett. A törvénykezés helyéről, idejéről, a hatáskörről, illetékességről, a peres felekről, ügyvédeikről szóló fejezetek nemcsak a felölelt anyag, hanem a régi jog összehasonlítását szolgáló bőséges adalékok földolgozására tekintettel is igen tanulságosak.