Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1-2. szám - A nyugdíjvalorizáció hatásai

26 Dr. GALLIA BÉLA teni. Ilyen egyezség a nyugdíjszabályzat is, amennyiben a felek magukat annak alávetették, vagy amennyiben az reájuk egyébként, pl. jogszabály erejénél fogva kötelezővé válik. Nem is volna értelme, hogy a nyugdíjnak ezt az összegét, amelyet a pénzérték stabilizálása után egyezséggel vagy nyugdíj szabályzattal megállapítottak, arányszám alapján csökkenteni lehetne. íme ezek a határok, amelyeken túl a T. szerinti valorizációnak nincs helye. Az arányszám szerinti átértékelés tehát a T. betűje szerint is csak ezek között a korlátok között foghat helyt. Ámde ebben a keretben is megfontolás tárgyává kell tenni, hogy fenn lehet-e továbbra is tartani a T. 3. és 4. §§-ainak arányszámos átértékelési szabályait, mennyiben térhet el azoktól a Ibiróság a T. keretein belül és mennyiben volna szükség törvényhozási módosításra? A magánjogi tartozásoknak általános átértékelését szabályozó 1938. évi XII. t. c. a nyugdíjtörvénnyel egységes javaslatban látott napvilágot és a nyugdíj valorizációs törvény amannak a testéből van kihasítva. Az 1928. XII. t. c. az átértékelési perekre időbeli korlátokat szabott és az aránylag rövid határidő elmulasztásához az igény elvesztésének következményét fűzte. Ez a törvény nem terjed ugyan ki az 1926. XVI. t. c. által szabályozott jogviszonyokra, de a javaslat eredeti egységességénél fogva nem lehet elképzelni, hogy a törvényhozó a nyugdíj valorizációt örök életűvé kívánta volna tenni. Mégis a törvény szövegéből az látszik, mintha ez lett volna a szándék. Ennek a törvénynek a megalkotásánál bizonyos optikai csalódás forgott fenn. A törvény meghozatala idejében fennforgó gazdasági helyzetből indultak ki és azt állandónak tekintették. A gazdasági viszonyok változásának lehetőségével csak abban a vonatkozásban számoltak, hogy öt év multával módot és alkalmat adtak az arányszámoknak a Kúria különbírósága előtt való revíziójára. De úgy látszik, a 4. §. megalkotásánál az volt a feltevés, hogy minden igényjogosult a háború kitörése előtt lépett a nyugdíjra jogosító szolgálatba. Ezért vissza kellett vetíteni a nyugdíjazás idejében élvezett illetményeit az 1914. évi állapotra. Arról azonban nem gondoskodott a törvény, mi történik azzal az igényjogosulttal, aki az 1914. évi július hó 1. napja mtán lépett szolgálatba, és aki már kezdettől fogva romló koronában kapta fizetését. Ha ennek az alkalmazottnak a nyugdíjjárandóságát arányszám segítségével akarjuk átértékelni, két út áll előttünk. Az egyik út az, hogy az átértékelendő koronaösszeg megállapításában visszamegyünk arra a hipotetikus fizetésre, amelyet az azonos szolgálati idővel, hasonló állással és munkakörrel rendelkező, u. n. pendant tisztviselő 1914-ben