Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1935 / 9-10. szám - Blanketta és törvény a biztosítási jogban
412 IRODALOM békéjének és összhangjának" biztosítására törekszik. Szerintünk Szerző munkájának is meg kell találnia az útat a honfitársak lelkületéhez, mert e kiváló, irodalmunkban a maga nemében szinte egyedülálló munka minden magyarnak tájékoztatást és útbaigazítást tud nyújtani olyan kérdésekben, amelyek összességükben belátható időn át még mindig az emberiség nagy horderejű életproblémáit foglalják magukban, amelyekre minden nemzetnek és a nemzet minden fiának helyes megismerni és útján kell a választ megadni. Helyes tehát és megérdemli ez a munka, hogy minél többen olvassák és okuljanak belőle. Dr. Pap Géza * Kring Miklós: A magyar államhatár kialakulásáról. Budapest, 1934. A bécsi gróf Klebelsberg Kuno magyar történetkutató intézet negyedik évkönyvéből. Dicséretreméltó feladatra vállalkozott ennek a gondosan megírt tanulmánynak a szerzője akkor, midőn a magyar történetkutatás legújabb eredményeinek felhasználásával tisztázni igyekezett a magyar királyság első három századának az országhatár kialakulása kérdésével összefüggő legfőbb problémáit. És jóeleve konstatálhatjuk, hogy ezt az idevágó forrásoknak gyér volta miatt valóban nem a legkönnyebb feladatot sikeresen oldotta meg. Megállapítja Kring, hogy a magyar határ szó, okleveles adataink igazolása szerint, kezdettől fogva egy, a valóságban nemlétező, ideális pontot, később vonalat jelentett. A XI—XIII. századi törvényeink és okleveleink által az országhatár fogalmának megjelölésére használt confinia sem jelentett pontosan megvont határokat, inkább határvidék, határmente a jelentése. Az Árpádházi királyaink korabeli ú. n. gyepüvonal (falu-gyepű, országos gyepű) eleitől fogva védelmi vonal, gát, akadály értelmében használatos, az épenúgy, mint a várvonal egyszerű, védelmi célokat szolgáló erődítési rendszer volt. Szerinte az ország határait a gyepürendszer fennállásának korában, a királyság első három századában a gyepükön túl kell keresni. Ez az országhatárunk, körülbelül a XIII. század közepéig bizonytalan volt, úgy, hogy eddig az ideig kialakult magyar államhatárról nem beszélhetünk, — a királyi jogon (jus regium) felül nem élt a királyt, a népet és földet magába foglaló, magasabb államfogalom a kor tudatában, így tehát vonalszerűén haladó államhatár létezésének még a lehetősége sem volt meg. Hansúlyozottan emeli ki ehelyütt, hogy a XIV. század elejére itt-ott voltak már az ország végvidékein pontok, melyeket a magyar állam határainak tekintettek és ezek a bizonyságai annak, hogy a jus regium felett álló jog tartotta egyben az ország területét. Egyébként szerzőnk a magyar államhatár fogalmának kialakuíását a XIII. század második felére teszi, de ekkor is még az államhatár inkább csak a gondolatban élő fogalom volt, míg a valóságban nem futotta körül egészen az országot, hogy pontosan válassza el területét idegen államok territóriumától. Ismerteti aztán a tanulmány azt a négy béke-okmányt, melyet az államhatár fogalmának kialakulására nézve fentebb ismertetett megállapításait látszanak igazolni. A IV. Béla és II. Ottokár közt 1254-ben létesült szerződés a magyar király hatalma alá eső Stájert határólja el. Szerintünk is azonban nehéz volna megnyugtató feleletet adni arra a kérdésre, hogy a jelzett oklevél által megvont vonal szorosabb értelemben magyar országhatárnak tekinthető-e vagy sem? 1271-ben a közös határok dolgában békeszerződés jő létre V. István és II. Ottokár között. Habsburg Rudolfnak és IV Lászlónak 1277-iki békeszerződésében bárók kiküldését határozták el Magyarország és Ausztria, Stájer és Karinthia közt vonuló határ biztos megállapítására. 111. András és Albert osztrák herceg 1291. évi békéjének oklevele pontosan megállapítja ama városok sorát, melyek a magyar király hatalma alá tartoznak íjuris regalis^. A corona és regmim fogaimának kialakulását illetően úgy áll a dolog, hogy — amint Kring a források lelkiismeretes feldolgozásával megállapítja, az államfogalom csak igen lassan szilárdult meg a corona fogalmában, mi-