Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 9-10. szám - A választási panaszjogból kizárt ajánló

400 Dr. ALBRECHT FERENC A törvényhozónak az volt a szándéka, hogy a panaszjogot túlságosan meg ne nehezítse és a választóknak már egy csekély kisebbsége bírhasson panaszjoggal. Az ajánlók eme széleskörű értelmezése mellett gyakorlatilag lehetséges lesz az, hogy a panaszjog egy kerület számára illuzóriussá tétessék. Egy ilyen elméletileg megkonstruált eset a következő volna: adva van egy kerület, amelyben a képviselőjelölt megszerezte az érvényes ajánlások 95 százalékát, ezen időpont után a kerület régi képviselője, akinek elég a választók 5 százalékának az ajánlása, mégis harcba indul, a választási biztos elfogadja mindkettő ajánlását és a választáson utóbb indult és az ajánlások 5 százaléka felett rendelkező jelölt eléri a szavazatok általános többségét, de különböző érvénytelenségi okkal a másikat jelentik ki megválasztott képviselőnek. Miután az ajánlás nem kötelez a szavazás tekintetében, a most már többségi párt megkívánja a választás megállapított eredményét támadni és bizonyítani kívánja a törvény 103. §-a alapján, hogy a szavazatok általános többségét az ő jelöltje nyerte el. Viszont az 5 százalék ajánlóból időközben elhaltak, elköltöztek, a megválasztott jelöltre szavazók figyelembevétele után kellő számú panaszra jogosult nem marad, — ez esetben a választás eredményét megtámadni nem lehetne, mert hiszen a kerület különben panaszjoggal biró választói a megválasztott képviselőt ajánlották, jóllehet reá már nem szavaztak, de a törvény ilyen értelmezése mellett panaszjoggal nem bírhatnak és egy választókerület így a panaszjogától megfosztatott. Ami végeredményében a törvény céljával teljesen ellentétes volna. A Közigazgatási Bíróság gyakorlata a fentebbiekkel szemben azon alapszik, hogy a törvény e tanulmány értelmezése szerinti ajánlókat el nem különíti, külön kifejezetten fel nem sorolja, hanem a 62. §. különféle bekezdéseiben más és más szóhasználattal említi, így a 8. bekezdésben ajánlónak, 14. bekezdésben benyújtónak, 17. bekezdésben ajánlás átnvujtóinak, 64. §. 1. bekezdésében választóknak, akik az ajánlást átnyújtották, 67. §. 4. bekezdésében az ajánlás átnyujtóinak nevezi s így ajánlók alatt az ajánlási ívet aláírt választók is értendők. Ezzel szemben hivatkozhatunk arra, hogy a törvény szövegezésében gyakori stiláris eltérések nem szolgálhatnak alapul arra, hogy a törvény eme értelmezése alkalmaztassák az általános, logikai, jogtörténeti és a célkitűzési elvek alapján felépülő értelmezéssel szemben. Választójogi törvényünk eme szerkesztési hibáira nem kell ismételten reámulatnunk, mert hiszen ez ma már nemcsak politikai körökben, hanem jogi körökben is közismert. Rengeteg apró kérdést hagyott nyitva a szövegezés lazasága és szabatosságának hiánya. (L. erre nézve pl. a Jogállam 1934. évi áprilisi számában, XXXIII. évf. 153—155. 1.: a választás előkészítésében eljáró képviselőjelölt kísérete c. dolgozatomat.) Ezt a hiányt csakis a Közigazgatási Bíróság gyakorlatában kifejezésre juttató helves törvényértelmezés pótolhatja.