Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 9-10. szám - A bírói gyakorlat változásának s a döntvénynek a "visszaható ereje"

Dr. SIGHERMANN FRIGYES (4.) További kategóriája a joggyakorlat irányváltozta­tásának az az eset, amikor a bíróság azért tér el az eddigi gyakorlattól, mert habár azt az érvényes jogszabályokkal egybevágónak ismeri el, a legmagasabbrendű etikai avagy jogi szempontok követelményeként indokoltnak tartja az érvényes jogszabályoktól való eltérést s valamely új szabály, kiegészítő szabály alapján való döntést. Hogy ilyen elté­résre, ilyen újításra van-e a 'bíróságnak törvényes felhatal­mazása, ez különálló probléma, mely nem érinti azt a tényt, hogy az ilyen esetek valóban előfordulnak. Nem kétséges, hogy ily esetben úgy jogilag, mint etikailag helytelen volna ezt az új szabályt visszahatólag alkalmazni és pedig annál inkább, mert hiszen az ilyen új szabály rendszerint még nem is jogszabály. d) Fentieket összefoglalva, azt látjuk, hogy de lege lata is az felel meg jelenlegi jogunknak, miszerint a bírói gya­korlat irányváltoztatása esetén a bíróság által az eddigi egy­öntetű gyakorlattól eltérőleg jogszabálynak minősített sza­bály a múltra vonatkozólag ne alkalmaztassék, vagy legfel­jebb egészen kivételes esetekben alkalmaztassék visszaha­tólag. e) A joggyakorlatra általában mondottak megfelelően vonatkoznak a döntvényekre is. Ámde épp a döntvénynél ritka lesz a visszaható erő kizárása, mert hiszen a döntvény már előfeltételeinél fogva csak ritkán képez irányváltozta­tást az eddigi egyöntetű gyakorlattal szemben. (Ily eset fo­roghat fenn pl. akkor, ha a döntvény azért hozatik meg, meri a Kúria valamely tanácsa eltérni kívánt valamely elvi határozatban vagy korábbi döntvényben is kifejezésre jutott eddigi egyöntetű gyakorlattól.) A döntvények legnagyobb része azonban oly kérdéseket tárgyaz, amelyekre nézve a joggyakorlatban nem volt meg az egyöntetűség s ily esetben a döntvény célja, az igazságszolgáltatás egyöntetűsége azt kívánja, hogy a múltban amúgy is fennállt eltérő gyakorla­tok közül az a gyakorlat alkalmaztassék a múltra vonatko­zólag is, amelyet a döntvény a jövőre nézve magáévá tesz. Ilyenkor tehát a visszahatás indokolt. Azonban ilyen eset­ben is figyelembe veendő, hogy a döntvényt közvetlenül megelőző, egymással ellentétes gyakorlatok időszakát nem eíőzte-e meg olyan idő, amelyben még állandó és eevöntetű joggyakorlat forgott fenn. Mert erre a régebbi időszakra nem szabad visszahatnia az avval szemben ellentétes irányú döntvénynek, hanem csak a döntvényt megelőző azon perió­dusra, mely már a vitásság jegyében állott. f) Természetes, hogy a Ppé. 75. S-a, mely meghatározza a döntvény kötelező hatályának a kezdőnapját, egyáltalán nem vonatkozik a mi témánkra. Ezen rendelkezés csupán azt jelenti, hogy azokra a tényállásokra, amelyek tárgyilag

Next

/
Oldalképek
Tartalom