Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 9-10. szám - A jogi szakoktatás reformja

A JOGI SZAKOKTATÁS REFORMJA 385 ezelőtt, — az akkori közoktatásügyi kormány az érdekelt jogi szakkörök bevonásával ankétot tartott a jogi szakoktatás reformálása tárgyában. Már akkor is izgató téma volt az ügyvédi túlzsúfoltság. Nagy-Magyarország fővárosában az ügyvédek száma már akkor is kísértetiesen nagy — 2000 körüli — volt. Az ügyvédi érdekek egyik akkori harcos orgánuma (a nemrég megszűnt „Magyar Jogélet") ezért, — lényegileg a fentebb kifejtett okokból, — nagyon érdeklődött a reformáló ankét iránt. Mint véribeli harcos orgánum nem kért, nem kapacitált, hanem követelt és támadott. Az ankéttel hosszabb cikkben foglalkozott, amelynek már címe elárulta azt a mérges aggodalmát, hogy ez az ankét is, mint ahogy ez a jólnevelt ankéthoz illik, még félmunkát sem fog végezni. Ez volt a cikk címe: „Nincs és mégis reformálják, mi az?" — Alcíme meg ez: „Igaz mese a jogi szakoktatás felnőtt reformálói számára." A cikk alcímének megfelelően valóban igaz mese. Elbeszéli egy joghallgató egyetemi és szigorlati éveinek történetét, de szigorúan csak a jogi szakoktatás szemszögéből. Előre bocsátva azt, hogy ez az ifjú olyan ifjú volt, aki kizárólag amiatt iratkozott be a jogi karra, mert vágyott a jogtudomány megismerésére és szomjúhozta az előadásokat, — a cikk így folytatja: „...Beiratkozott valamelyik év szeptember 1-én. De azután egy álló hónapig nem adatott neki hallgatnia. A jogi kar szeptember végéig sehogy sem akart egyébnek mutatkozni, mint beírató, vizsgáztató, meg sorbanállásra és lármázásra és őgyelgésre szoktató intézménynek." Mikor aztán október elején elsőíziben akart előadásra menni, akkor .új csalódás érte: nem tudott bejutni abba a terembe, melyben az ige hirdetendő volt. A hozzája hasonló áhitatos ifjak százai ugyanis úgy ellepték az összes ülő- és állóhelyeket, de még a terem előtt elterülő folyosót is, hogy a terem felé csak emberi testeken, tyúkszemeken és lovagias ügyeken keresztül bukdácsolva lehetett — nem bejutni, hanem — igyekezni." A tudományszomj lelkesítő hatása alatt azonban az if jú hamarosan és a cikkben apróra leírt módon megtanulta a csinját-binját és csalafintáját annak, hogy hogyan kell bejutni a tanterembe. Sokan voltak már akkor a teremben és emelkedett hangulatban várták az órának és az előadásnak kezdetét, várták a tanárnak, a jog felkent papjának jöttét." Teltek-múltak a percek, elmúlt az óra kezdetét jelző csengetés után már 20 perc is, a tanár még mindig nem jött. A kezdeti áhítatos és ájtatos hangulat eloszlott, türelmetlen mókázás lépett helyébe, amelyet erősen táplált az a körülmény, hogy sokkalta többen voltak, mint ahányan áhítatosan, vagy csak nyugodtan is elférhettek. Végre: