Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 8. szám - Büntetőkönyvünk reviziója

314 DR. AUER GYÖRGY ban felismert helyes célra alkalmasabbá tételét akarjuk. Er­re a felfrissítésre, tökéletesítésre, pedig éppen a BTK.-ünk nagyon is rászorult." A reformmunkálatok szomorú sorsa hozta magával, hogy Finkeynek e megállapítása ma ugyan­annyira időszerű, mint évtizedek előtt, vagyis cikkének köz­zététele idején volt. Pedig úgy a kinevezett tagok, mint az önkéntes közre­működők odaadó szorgalma és ügybuzgósága a legszebb re­ményeket keltette azokban, akik egy modern, a multak hi­báin okuló, erényeit konzerváló büntetőtörvénykönyv belát­ható időn belül való megalkotását óhajtották. Már 1913. év folyamán közzétehette a m. kir. igazságügyminisztérium a „Büntetőjogi törvényelőkészítő bizottság munkálatai" címen a büntetőtörvénykönyv általános részének helyébe lépő jog­szabályok előadói tervezeteit, amely a négy kinevezett tag egymástól független, önálló törvénytervezete volt. A legfőbb általános elvekben azonban a tervezetek túlnyomó részben megegyeztek. Közös gondolatuk volt, hogy előtérbe kerül­jön a bűntettes egyéniségének és veszélyességének értéke­lése, s ennek megfelelően a bűntettes egyéniségéhez képest a büntetés mellett vagy ahelyett megfelelő nevelő vagy biz­tonsági intézkedéseket is alkalmazzanak.2 Továbbá ugyanazt a végső konklúziót is vonják le a szerzők. Részben a fej­lődésnek ez az iránya — olvashatjuk a munka bevezetésé­ben — és tételes büntető jogszabályaink elvi egységének hiánya, részben a büntetőtörvénykönyvnek a gyakorlati al­kalmazás során tapasztalt egyes fogyatkozásai, amelyeket az igazságügyi kormány már több tervezettel óhajtott meg­szűntetni, részben pedig az életviszonyok újabb alakulása, újabb bűntettes-osztályok létesülése, nélkülözhetetlenné te­szik büntetőjogunknak egységes alapgondolatokon nyugvó gyökeres reformját. Az előadói tervezetekben kifejtett gondolatok a szak­férfiaknak épen oly osztatlan érdeklődésére találtak, mint a revízió gondolata általánosságban. A tudományos bírálat ér­vényesítésére hivatott két szerv a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület magyar csoportja, valamint a Magyar Jogászegy­let maradandó értékű előadásokban és vitákban tanácskoz­ták meg a magyar büntetőjog új irányeszméit. A bíráló ja­vaslatok első, kitűnő megnyilatkozása volt Wlassics Gyulának a nemzetközi büntetőjogi egyes, magy. csop. tiszteletbeli elnökének „Előljáró beszéde a büntetőjogi reformhoz".3 A beszéd értékét legjobban jellemzi, hogy annak megállapítá­sait túlnyomó részben — az időközben bekövetkezett hatal­mas átalakulások ellenére is — változatlanul elfogadhatjuk, 2 L í. füzet. IX. old. :{ IÁ XII. 413.

Next

/
Oldalképek
Tartalom