Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 7. szám - Az árrontás elleni küzdelem és a kényszerkartel

296 RANSCHBURG NÁNDOR fegyelem, aminek előbb-utóbb a kartel felbomlása és a piaci anarchii a vége. Hosszú gazdasági válság alatt tehát szimptomatikus jelenség lesz az, hogy a kartelek igen nagy részében szeparatisztikus jelenségek lépnek fel, amelyek a kartel fennmaradását lehetetlenné teszik. Sokszor azonban a fegyelmezhetetlen elemek már eleve akadályai a szakma megszervezésének. Nagy számmal vannak azok az iparágak, amelyekben évek óta karteltörekvések vajúdnak és a már majdnem megalakult kartel egyesek makacsságán hiúsul meg. Más szakmákban viszont oly tömegben vannak a fegyelmezhetetlen vagy kalkulációikat irreális alapokra helyező elemek, hogy a szakma ezek miatt megszervezhetetlennek látszik. Egyik legfontosabb kézműves szakmában volt alkalmam a legutóbbi időben a szakma oly reprezentánsaival tárgyalni, akik a szakma pusztulásától való menekülést egyedül a kartel megalakításában látták, azonban nem merték a kartelt megalakítani, mert a szakmabeliek elég jelentős része éhbérért szerződtetett munkásokkal, akik egy reggeli kávéért fél napig dolgoznak, termelési költségeit annyira leszállítja, hogy azok kartelalakulás esetén a megkötött árak mellett termelő iparosok vevőkörét könnyűszerrel elszednék. Szóval kritikus időben a kartelek megalakulásának és fennmaradásának egyaránt leküzdhetetlen akadályai vannak. Nemcsak nálunk, de még a győztes államokban is ez a helyzet. Ezért a nemzeti termelést ma már a nagy iparállamokban is csak úgy látják megmenthetőnek, ha a létező karteleket az államhatalom kényszereszközeivel megerősítik, oly pusztuló szakmákban pedig, amelyekben karlelek eddig még nem létesültek, ilyenek keletkezését lehelővé teszik. Ezen törekvések eszköze a kényszerkartel. Az utóbbi évek kényszerkartel-alakulásai teljesen eltérnek a háború előtti idők és a háború utáni korábbi évtizedek kényszerkarteljeitől. A régi Mnyszerkartelek alapításának oka rendszerint financiális érdek vagy a külföldi verseny elleni küzdelem, végül egy-egy termelési ág kedvezményezése volt. Gondoljunk csak a szeszkartelre, vagy a gyufakartelre, vagy a cukorkái telnek a répatermelökre vonatkozó kény szerrendelkezéseire. A jelen évtized kényszerkartel jei ezekkel szemben igazi és valóságos kartelek, amelyeknek a törvény szövegében és indokolásában nyíltan hangoztatott célja a piac rendezése („Regelung des Marktes") és az ársűlyedés feltartóztatása. Előttünk fekszenek a Mussolini-féle olasz, a Hitler-féle német és a legújabb belga kényszerkarteltörvények, — a francia és a németalföldi kényszerkarteltörvényjavaslatok. Az alapgondolat és struktúra valamennyinél ugyanaz, bár a kivitelben eltérések mutatkoznak. A kényszerszabályok kiterjesztési módjában az olasz—német rendszer némileg eltér a francia javaslatban és a belga törvényben meghonosított rendszertől, melyet a holland javaslat is követ. A különbség a két rendszer között az, hogy míg az olasz és német törvények a kívülállót belekényszerítik a kartelbe, tehát egy oly alapjában véve magánszervezetbe, illetve társaságba, amelynek tagja lenni nem akar, addig a belga törvény és a holland javaslat beérik azzal, hogy a kartel egyes rendelkzéseit, pl. a kartel által megállapított árakat, vagy termelési korlátozásokat kötelezővé teszik a kívülállókra is anélkül, hogy ezek a kartelbe belépnének. A kényszerkarteltörvényekben az állam oly szerződéses kötelezettségek vállalását oktroálja a szakmák tagjaira, amelyeket többen közülük saját egyéni érdekeik szempontjából nem óhajtanak. Az állami beavatkozásnak ez a foka bizonyos mértékig már a „tervgazdaságra" emlékeztet, holott az államok ennek látszatát is kerülni akarják. Ezért a törvényekben vagy végrehajtási rendeletekben kijelentéseket találunk, amelyek hangsúlyozzák, hogy a törvény nem kívánja a „Planwirschaft'-ot, a tervgazdaságot, bevezetni a nemzeti termelésbe, hogy a bennük foglalt kényszerrendelkezések csupán a gazdasági válság idejére hatályosak, tehát csupán ideiglenesek, hogy az állam továbbra is a szabad kartelalakulást és a kartelek szabad működését tartja kívánatosnak és a kényszerkartel rendszabályaival csak akkor lép közbe, ha a szabad szervezkedés nem sikerül.