Jogállam, 1935 (34. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 7. szám - Az árrontás elleni küzdelem és a kényszerkartel

294 RAXSCHRURG NÁNDOR ban szerepelt, amelyek kívülesnek a tulajdonképeni problémán. így állást foglaltak bíróságaink az egyes versenytárs tönkretételére irányuló áralákínálás, a márkacikkek áralákínálása és a csalogató árak kérdésében, Rár az árrontás ily esetekben más tényálladéki elemekkel van vegyítve, a vonatkozó ítéletekben mégis találunk oly elvi nyilatkozatokat, amelyek arra engednek következtetni, hogy bíróságaink az önköltségi áron aiul való tartós eladást már magában véve is tisztességtelen versenynek tekintik, hacsak különös körülmények kellően nem indokolják az egyébként észszerütlen árleszállítást, (Így J. 10386/193/3.. Vb. 39317/1929.) A m: kir: Kúria is kimondotta, hogy „az üzleti verseny tisztességével nem fér össze annak a magatartása, aki valamely árunak az észszerű gazdálkodással ellentétes alacsony áron való árusításával az ezáltal érintett versenytársnak gazdasági létét veszélyezteti". Ugy hisszük, hogy ezek az ítéletekben ismételten felcsillanó elvek megnyugtató biztosítékot nyújtanak arra, hogy a bíróságok a tisztességtelen verseny fennforgását oly ügyekben is meg lógják állapítani, melyekben az önköltségi áron alul való eladás kísérő jelenségek nélkül szerepel, — amelyekben tehát csupán arról van szó, hogy az eladó a gazdaságilag észszerűtlen árak kínálásával a piacot megrontja, hacsak a panaszolt nem tudja igazolni, hogy az árrontást kényszerűségből, versenytársai elleni védekezésből és saját vevőkörének megóvása érdekében volt kénytelen alkalmazni. Ezzel azonban az árrontás körébe tartozó eseteket még csak kis részben és nehezen tudjuk a versenytorvénnyel utolérni, már csak azért is, mert az önköltségi ár bizonyítása igen körülményes és tág tere van a bírák és szakértők megtévesztésének. Ezért hazánkban is kísérlet történik arra, hogy az egyéni termelési költség helyeit a szakma többsége által megállapított irányárakat tegyék kötelezővé, amely irányárak az egyes iparosokat azok egyéni termelési körülményeire való tekintet nélkül kötelezzék. így a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Juryjének egy legújabb keletű határozata szerint az ipartestületek által abszolút többséggel megállapított és kellően közölt irányárak az összes szakmabelieket erkölcsileg kötelezik, megszegésük tehát a versenytisztességbe ütköző eljárásnak minősíthető. Az újítás lényege az, hogy az árrontás megállapításánál a kérhető árak alsó határa gyanánt nem panaszolt vállalat egyéni termelési önköltsége szolgáljon, hanem az az ár, amely mellett az egyébként életképes szakmabeli vállalatok meg tudnak élni, amely ár autentikus megállapítást nyer a szakma erre hivatott szervei által megállapított irányárakban. Irányárak sztrikt értelemben vett jogi kötelező erejéről nem lehet beszélni, hiszen ezt az irányár fogalma zárja ki, — ellenben az irányár erkölcsi kötelező ereje oly fogalom, amely a tisztességtelen verseny gyakorlatában helyet foglalhat. Az ily erkölcsi kötelező erő megenged némi ingadozást is, de csak kellően indokolt esetekben. Mire alapítsuk azonban ezt az erkölcsi kötelező erőt? A Jury hivatkozott véleménye e tekintetben főként két tényezőre helyez súlyt. Az egyik az, hogy az irányárak megállapításánál a szakma minden tagjának mód adassék a felszólalásra és szavazásra, s az irányár a szakma kétségtelen többségének hozzájárulásával állapíttassék meg. Szükséges továbbá, hogy a szakmabeliek zöme és pedig a szakma rendes és megbízható elemei az irányárakat a gyakorolatban is elfogadják és kövessék. Ha az irányár ily módon a szakma gyakorlatában elismerést nyert, úgy feltételezhető, hogy egyesek ezen irányáraktól azzal a célzattal térnek el, hogy ezáltal az irányárakat kari szolidaritásból betartó iparosoknak a vevőkörét elragadják, amely eljárás az üzleti közfelfogás szerint tisztességbe ütköző. Ez tehát az iiányárak betartásának erkölcsi alapja, amely magában véve helyes és a saját gondolatkörében megáll. A kifogások a szabadverseny hívei táborából fognak elhangzani. Hiszen a szabad verseny célja, hogy az iparosok köpött verseny induljon meg; a kötelező irányár azonban megfosztja az iparost attól a lehetőségtől, hogy olcsóbb áraival a piacon versenyre keljen.